Február másodikán és harmadikán gyors felmelegedés érkezett, olyannyira, hogy a napi hőmérsékletet sokéves rekordként jegyezték fel a meteorológiai nyilvántartásban (18.5 oC Somogy megyében). Ez a meleg, egy kis esővel megtámogatva, 2 nap alatt eltüntette a korábbi havat. Aztán kisütött a nap, eltűnt a szürkeség, kék égre nézhettünk föl, s a madarak is megszólaltak. Szóval minden a tavasz érkezésének csalóka érzetét keltette, bár tudjuk, ez még nem az igazi tavaszkezdet.
A folytonosság megteremtésére vissza kell nyúlni az őszi időszakig, a záró összefoglalóig. Akkor arról írtunk, hogy az őszön nem hullott csapadék, legalábbis kevés helyen, kis mennyiség, aminek a következménye kései vetés, lassú, egyenetlen kelés, fejletlen állomány lett. Az utolsó pillanatig hittük és vártuk, hogy megjön a sok esetben életmentő csapadék, s az utolsó anyag összeállításakor (közvetlenül Erzsébet-nap után) már jó érzéssel számolhattunk be a csapadékról, s ezzel együtt a remény visszatéréséről. Ezt követően többször esett még novemberben, a havi összes csapadék mennyisége 30-40 mm körül alakult, s ezzel az őszi tartós vízhiány megszűnt.
A folytatásban kiegyenlítettebb helyzet alakult ki, esett decemberben is, januárban is, és meg kell említeni, hogy a február első napjaiban is volt már eső. Decemberben és januárban jellemzően a hó váltotta az esőt, ami jótékony takarót vont a telelő szántóföldi növények fölé. A talajok nem fagytak át mélyen, így a mostani gyors hóolvadás nem hozott belvizes foltokat.
A tavasz hírnöke, lelkünk melengetője
Hőmérséklet tekintetében nem ilyen kedvező a kép. Alapvetően arra számítottunk (vagy csak reméltük?), hogy megjön a csapadék, s marad a pozitív tartományban a hőmérséklet. Ez segített volna abban, hogy a vékony, gyenge, nem kellően fejlődött növények – leginkább az őszi kalászosok, s azok közül is az őszi búza –megerősödjenek, elérjék a teleléshez szükséges állapotot. Sajnos ebben csalatkoznunk kellett, már november végén beköszöntöttek a fagyos napok, általában -4–6 oC-ig süllyedt a napi középhőmérséklet. (Fontos, hogy napi középhőmérséklet, mert ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy éjszaka ez alatt, míg nappal e fölött mozgott a hőmérséklet.)
Fagyos talaj, fagyos búza, vékony és gyenge
Ezt követően sokkal kellemesebb időszak érkezett, december első felében a sokéves átlag körül mozgott a napi középhőmérséklet. Ekkor még egy keveset fejlődhettek volna a növények, de a november végi sokkoló fagy után lassan tértek magukhoz, s a megerősödés elmaradt. Ezt mutatja a második kép is, a január 17-én készült felvételen olyan az állomány, mint november közepén volt. (Tegyük hozzá, hogy ezen a táblán sem a magágy minőségét, sem a vetés időzítését, sem a kelést nem lehet dicsérni, de tavaly ősszel ez nem számított ritkaságnak.)
Szerencsére a komolyabb fagyok időszakában hó borította a tájat, betakarta a növényeket, s védte őket a fagykártól. Többször jött rövidebb felmelegedés, ami elolvasztotta a havat, de szerencsére a hóesés is megismétlődött, így szinte folyamatosan védte növényeinket.
A tél a természet nyugalmi időszaka, ilyenkor a károsítók is visszahúzódnak. Általában igaz az előbbi megállapítás, de azért nem mindenre érvényes.
A repcevetések fómás levélfoltossága hűvös, nedves körülmények között fertőzi a növényeket, ez általában már késő ősszel elkezdődik, majd a tél folyamán, az enyhébb időszakokban tovább terjed a betegség. Ilyen szemmel néztük a repceállományokat, de igazából nem található a betegség tünete. Úgy látszik, a késő őszig tartó száraz időszaknak előnyös hatása is volt (de azért nem kívánjuk vissza).
Természetesen a repceállományok kinézete a tavasz kezdetére igencsak megváltozik. Az alsó levelek elhalnak és leszáradnak, a maradó levelek sárgás-lilás színt vesznek fel, a növény egésze kicsit összeesik, összességében nem mutat biztató képet. Így van ez most is, amint a fotó is mutatja. Az elhaló leveleken különféle szaprofita gombák telepednek meg, de a növényeket ez nem veszélyezteti.
A repceállomány kicsit összeesik a tél folyamán...
...de azért nincs nagy baj
Az optimális állapotban telelő repcéket is megviseli a tél hatása, de nem minden tájegységben, nem minden tábla jutott el a teleléshez szükséges fejlettségig. Sajnos előfordultak kései vetések, ismételt vetések, s a száraz talajból csak késve bújtak ki a növények, egyenetlen, ritka állomány alakult ki. A heterogén fejlettség akadályozta a regulátoros kezelést is, így az ilyen táblák nagy része mostoha körülmények között ment a télbe. Sajnos ezek egy része megritkul, kipusztul a tél folyamán, s a táblák sorsa a kiművelés lesz. Erről majd tavasszal látunk pontosabb képet.
Így telel a repce a hó alatt – itt éppen kikapartam, hogy látható legyen. Nincs vele gond.
Az őszi kalászosok esetében is számítani lehet őszi fertőzésekre. Érkeztek is olyan jelzések 2018 késő őszén, hogy lisztharmat, sárgarozsda fenyegeti a kelő állományokat, s ezekhez társul gyakran a helmintospóriumos (új nevezéktan szerint pirenofórás) levélfoltosság.
A mostani felvételezések során azt tapasztaltuk, hogy a kései vetésű állományok még nem fertőződtek meg, de a korábbi vetések, amelyek már bokrosodásban (őszi árpa) vagy a bokrosodás kezdetén vannak (őszi búza), bizony kezdeti fertőzést már elszenvedtek. Ilyenkor a tünetek elmaszkírozódnak, kevésbé alkalmasak a tüneti kép alapján történő kórokozó-meghatározásra. Mindenesetre leginkább a felsorolás végén említett helmintospóriumos levélfoltosság a „gyanúsított”.
Az őszi árpán már megjelent a levélbetegségek korai tünete
Az időben vetett őszi búza már bokrosodik, s megjelentek a levélbetegségek első tünetei is
Említést kell tenni mindenképpen egy kártevőről is, a mezei pocokról. Már az őszön gondot okozott, hatósági felhívás, védekezések jelezték a felszaporodó állományt, s természetesen mi is hírt adtunk a kártevő terjedéséről. A pocokkal több gond is van, s ezek egyike, hogy télen is aktív, vagyis táplálkozik. Így volt – és van – ez a mostani időszakban is. Számára ez a tél nem jelent veszélyt, sem olyan hideg nem jött, sem annyi csapadék nem hullott, ami a pocokcsaládokat megritkította volna. Ha valaki bejárja fertőzött tábláját vagy szétnéz a tábla szegélyén, biztosan megtalálja a kijárt utakat, a táplálkozásának csúnya következményeit, s természetesen a járatait is. Mindez azt jelzi, hogy a tavasszal ezzel a kártevővel ismételten foglalkozni kell.
Itt a mezei pocok a domináns kártevő
Általános, de talán a Dunántúl nyugati felén még gyakoribb a nagyvadak kártétele. Különösen a repcét szeretik, s ilyen havas időben kikaparják, megkeresik, s egész táblákat elfogyasztanak. Ez ellen csak a kerítés segít, esetleg a vadásztársaság kártérítése enyhít a gondon.
A gyümölcsösökben és szőlőskertekben is folyik a munka, haladnak a metszéssel. Eléggé változatos a kép, van, ahol már a végéhez közelítenek, s van, ahol még el sem kezdték. Az almáskertek adják a legnagyobb felületet, s azok metszésénél nincsenek speciális időzítési követelmények, így azokat időben el lehetett kezdeni. A csonthéjasok esetében ajánlatos megvárni a tavasz kezdetét, melegebb, szárazabb körülmények között kevésbé fertőznek az ágelhalást okozó baktériumos és gombás betegségek, illetve a fa védekezőrendszere is hatékonyabban működik. (Érdekes látni, hogy Spanyolország déli tájain február második felében virágzó őszibarackfákat metszenek.)
A tél eddigi szakasza a fákban kárt nem okozott, a vesszők ősszel beértek, a rügyek záródtak, így elfagyások nem várhatók. A károsítók nem aktívak, de ott telelnek a rügypikkelyek alatt, a kéregrepedésekben és egyéb védett helyeken (lisztharmat, pajzstetvek, levéltetűtojások, atkatojások, molyok és sok minden más). Ennek majd tavasszal, a szezon indulásakor vagy azt megelőzően lesz jelentősége.
Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre és a rajzási táblázatokra kíváncsi, kattintson ide. Az Agroinform Növényvédőszer-adatbázisa elérhető ide kattintva.
A fotók a szerző felvételei.