Szerepe a világban

A napraforgó egy mostoha növény a fejlesztés – így a gyomirtás – területén, ugyanis hazai helyzetünk és ebből kifolyólag a kiindulási pontunk nagyon eltér a világban betöltött szerepétől. A napraforgó világszinten a periférián helyezkedik el, ugyanis teljes termőterülete 30 M ha az egész világon, és ez a kis felület teszi megkerülhetővé, marginálissá. (A világon egy ország termőterülete éri el a 10 M ha-t /Orosz Föderáció/, egyé az 5 M ha-t /Ukrajna/, egyé a 2 M ha-t /Argentína/, és háromé az 1–1–1 M ha-t /Románia, Kazahsztán és Tanzánia/. Termésátlagai 4,02 t/ha /Izrael/ és 0,44 t/ha /Mozambik/ között alakulnak, míg a legkevesebb napraforgót – független országként – Bhután termeszti, mindössze 3 ha-on. Magyarország a 8. legnagyobb előállító /1,97 Mt/, 12. terület alapján /0,674 M ha/, és termésátlaga 2,92 t/ha.)

A fejlesztés szempontjából rossz hír az, hogy a nagy piacoknak számító országokban a növény nem fontos. Példaként: az USA-ban 0,5 M ha, Brazíliában 0,06 M ha, Ausztráliában 0,025 M ha a termőterület, Japánban pedig nem is termesztenek ipari napraforgót. Csak az USA-ban a kukorica 38 M ha-on termesztett növény, de a cirok is meghaladja világszinten a 40 M ha-t; a rizs több mint ötszörös, míg – csak a búza – nyolcszoros területen termesztett kultúrnövény a napraforgóhoz képest. Mindezekből látható, hogy miért ilyen eltérő a napraforgó státusza a világ különböző pontjain.

Az Euro-pontuszi régióban viszont egy nagyon fajsúlyos növényről van szó. Ennek oka az, hogy a pravoszláv egyház olaját böjtös eledelnek nyilvánította, és így bázis élelmiszer-alapanyag lett. A fő termesztési terület ennek a kultúrkörnek a kisugárzását nagyban fedi és tükrözi. Persze mára már más piacok is érdeklődnek a termék – és annak megtermelése – iránt, de a legnagyobb termelők folyamatosan változatlanok. A termelési tapasztalatok zöme is ebből a régióból származik, az ismert fejlesztések nagy része is innen eredeztethető. Ez olyannyira igaz és tetten érhető, hogy ilyen nagy fontosságú és nagy termőterülettel rendelkező növény esetében nem ismert ilyen mértékű hazai hozzáadott érték a gyomirtás területén, mint éppen a napraforgónál.

Így hazai fejlesztés eredményeként jelent meg a flumioxazin hatóanyag (Horn A. et al. in HUN), és később a halauxifen-metil (Kerekes G. et al. in HUN) napraforgóban való engedélyezése, amely lehetőséget adott más expanzióra is a napraforgó termesztésében világszerte. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy magyar növényorvosok kísérletei és kitartó munkássága révén bővült az engedélyezett hatóanyagok száma ebben az igen fontos kultúrában. Ha még azt is hozzáteszem, hogy az előzővel – és kizárólag azzal – lehet eredményesen védekezni az apró szulák ellen, míg az utóbbival a fejlett parlagfű ellen is, akkor talán még értékesebb ez a munkásság. (Egy pár évvel ezelőtt jómagam is együttműködtem a Brazíliában súlyos problémát okozó ALS-rezisztens Bidens fajok elleni küzdelemben, ahol a flumioxazin adta az egyik legjobb megoldást az ott még kiskultúrának számító napraforgóban.)

A „mostoha" sors egyik oldala – a kis piaci lehetőség – már ismert. A másik ok pedig az, hogy a napraforgómag „gondolkodik". Természetesen ezt senki ne értse szó szerint! Arra az általánosan megfigyelt tapasztalatra gondolok itt, hogy a napraforgó, ha szórtan kel (árvakelés), akkor „alig lehet" az állományokból eliminálni; míg ha sorban kel (fővetés), akkor minden – az engedélyezett termékek mindegyike is idesorolandó – hatóanyagra szemmel láthatóan reagál (perzselés, halványodás, tekeredés...). Ez a két tényező igen erős hatással van a napraforgóban folyó fejlesztésekre, és látható, érzékelhető módon nem segíti azokat.

Múlt, jelen, jövő a hatóanyagok tükrében

Tény, hogy van a napraforgó gyomirtásában új hatóanyag (halauxifen-metil), és az is tény, hogy léteznek fejlesztési koncepciók is; de még így is – a nagy növények között bizonyosan – súlyos nehézségekkel küzd ez a szegmens, arról nem is beszélve, hogy ezek tudatában kijelenthetjük: az aranykoron túl vagyunk.

A legutóbb engedélyezett termék esetében is elmondható, hogy a hatóanyagai ebben a kultúrában jelentenek újdonságot, nem önmagukban (diflufenikán + aklonifen). Kimondottan hátrányos, hogy mind az S-metolaklór, mind pedig a terbutilazin lekerült az alkalmazható hatóanyagok listájáról; de ez az erózió már régóta tart. A napraforgó gyomirtásának legkedvezőbb időszaka az volt, amikor még létezett az azafenidin (a valamikori Evolus) és a prometrin (Gesagard) hatóanyag, és még nem voltak jelen a módosított hibridek. Ebben az időszakban komoly fitotoxicitási problémák nélkül voltunk képesek teljesen tiszta – még a parlagfűtől is mentes – táblákon napraforgót termeszteni.

Ezzel szemben a mostani rendszerek és lehetőségeik felszaporították a napraforgó-földjeinken a mályvaféléket (varjúmák, selyemmályva), a kenderfélék közül a kivadult kendert, valamint a keserűfüveket (lapulevelű keserűfű, madárkeserűfű, ugari szulákpohánka és a sövényszulák). El kell, hogy gondolkodtasson az a tény, hogy az ugari szulákpohánka gyakoribb gyomnövény a napraforgóban, mint a szőrös disznóparéj!

gyomirtás

Kenderrel a betakarításig – Fotó: Agroinform.hu

Természetesen a mintázatok folyamatosan változnak, és ezek jól beazonosíthatók. Többek között észlelhető a fehér libatop és a fekete csucsor tendenciózus térnyerése, ugyanis a jelenleg legelterjedtebb technológiák (módosított hibridek és azok termesztéstechnológiai rendszerei, pl. ExpressSun, Clearfield, Clearfield Plus, AIR stb.) nem fedik ezen fajok biológiai érzékenységét, és ezzel elindítjuk e fajok felszaporodását. E növényfajok ugyanis nem, vagy nem eléggé érzékenyek az ALS-gátló hatóanyagokra; vagy csak nagyon hatóanyag-specifikusan, amit viszont a kultúrnövény nem, vagy nem kellően tolerál).

gyomirtás

Majdnem jó – Fotó: Agroinform.hu

Ezekre a tendenciákra jelentős hatást gyakorol a folyamatos technológiai adaptáció is. Kezdetben például Magyarországon a Clearfield rendszer első technológiai eleme a gyomirtásban – preemergensen – a pendimetalin + dimeténamid-P kombináció volt, és ezt követte posztemergensen az imazamox hatóanyag. Ma is hasonló a rendszer, de már nem ajánlott a pendimetalin hatóanyag. Ezzel viszont jelentősen vesztettünk a varjúmák, de még a fehér libatop és a fekete csucsor gyomirtási hatékonyságából is.

(Itt említeném meg, hogy induláskor a hazai és a szerbiai ajánlások eltértek, ugyanis Szerbiában a legfontosabb célnövény nem a parlagfű, hanem a szerbtövis, amely viszont preemergensen nem, vagy nem megfelelően kontrollálható, főleg olyan mértékű előfordulás esetén, mint az említett térségben. Ezért ott – az elmaradó preemergens kezelés helyett – két állománykezelés volt a rendszer eleme, mindkét esetben imazamoxot kijuttatva. Ez az adaptáció az adott terület ismerete miatt volt nélkülözhetetlen, ott ez adta a siker alapját.)

Ezzel is érzékelhető, hogy ez a régió (Euro-pontuszi) mekkora érdemekkel járult és járul hozzá a sikeres napraforgó gyomirtáshoz, és ebben a konkrét esetben a világ vezető agrártársadalmai csupán megfigyelők és technológia-adaptálók, nem pedig annak alakítói, meghatározói. Ez annyira igaz, hogy nincs kereskedelmi forgalomban – sehol a világon – GMO napraforgó-hibrid, a gyomirtásra koncentrálva például glifozátrezisztens hibrid sem.

Ez a helyzet nem kizárólag a növény iránti piaci érdektelenség miatt alakult így az agrárnagyhatalmakban; főként annak köszönhető, hogy rengeteg vad napraforgófaj él még a világban (elsősorban Észak-Amerikában), és e fajok, valamint a végtermék („szívbarát HO olaj") egyértelmű védelme érdekében született a tiltás. Valóban ambivalens lenne az egyre gyarapodó vegán felhasználók számára GMO-s, de szívbarát terméket ajánlani és elfogadtatni. Tudva a hátteret, ez nem változtat a tényen: itt nincs meg ez a fejlesztés, nincs meg ennek alkalmazhatósága.

Ebben a történetben a legnagyobb innovátor Argentína, amely szintén kizárja és elfogadja a fajra vonatkozó GMO tiltást, de nem veti el a génszerkesztést. (Ez esetben kizárólag a napraforgó saját kromoszómakészletét szabják át annak érdekében, hogy olyan génexpressziók jöjjenek létre, amelyek a termesztés számára hasznosak és előremutatók; azaz nem vonnak be géneket más taxonokból.)

Bár konkrét, idevonatkozó információk nem érhetők el, nem lennék meglepődve, ha – ismerve a fenti törekvéseket és erőfeszítéseket – az argentinoktól komoly bejelentés és megvalósítás várható a napraforgó esetében. Áttanulmányozva a világ meghatározó növényvédőszer-gyártó és -fejlesztő vállalatait, lesújtó a gyomirtószer-fejlesztési jövőkép napraforgóban. Ebben a kultúrában abszolút új molekulával az FMC készül (S-beflubutamid), senki más nem tett közzé napraforgóra vonatkozó fejlesztést a központjából. (Természetesen ebbe nem értendők bele ezen nagyvállalatok országos leányvállalatai, amelyek – lokális büdzséjük terhére – végezhetnek és végeznek is kisebb-nagyobb horderejű gyomirtási fejlesztéseket a napraforgóban. Ezek végeredményét várja és szomjazza a hazai piac, hiszen – mint láttuk – gond és probléma van bőven.)

Nehézségek és gondok a szűkös erőforrások miatt

Megítélésem szerint a legnagyobb problémát a hazai napraforgó-gyomirtás során az okozza, hogy a termőterületei a növénytermesztés számára nem optimális adottságokkal jellemezhetők (pl. száraz, szárazba hajló területek, továbbá homok- és homokos területek), és így az alapkezelések elmaradnak, a bedolgozást pedig szintén kevesen választják. Azon kevesek, akik ilyen körülmények között is vállalják e kezelések valamelyikét, sokszor szembesülnek azzal, hogy a szél és/vagy a csapadékhiány lerontja, vagy akár lenullázza a hatékonyságot.

Egyszóval: az alapkezelések drasztikusan visszaestek, pedig itt még hét eltérő hatásmechanizmusú gyomirtószer-típusból választhatunk, és ezek egyike sem ALS-gátló. Ha ez kimarad, vagy jelentős hatáscsökkenéssel kell számolnunk, valóban nem marad más, mint az ALS-gátlók köre. (Természetesen ebben az esetben is lehet használni PPO-gátlót és/vagy hormonanalógot, de ezek felhasználását nem mindenki preferálja, és ezeknek is vannak természetes korlátaik.)

A legelterjedtebb és legkézenfekvőbb megoldásnak ilyenkor a rendszerspecifikus ALS-gátló használatát tartják a termelők. És ez az a pont, amely fokozza a szelekciót és a rezisztencia kialakulását is; ráadásul használatuknál sokszor tekintenek el attól a ténytől, hogy az érzékeny fajok köre nem azonos az érzékenységük fenológiai időablakával. Mit jelent ez a gyakorlatban? A csattanó maszlag és a parlagfű is érzékeny ezekre a hatóanyagokra, de amíg a csattanó maszlag 4–6 leveles példányai is nagy biztonsággal pusztíthatók, addig a parlagfű sokszor már kétleveles állapotban is csak részlegesen. Ellenben csírázási periódusuk is több hétig tart, viszont csak egyszer permetezhetünk. Így óhatatlan, hogy a fejlettebb egyedek közül is legyenek túlélők, és a permetezés után kelő egyedekből is számtalan jut el a betakarításig, ami ismét egy sarkalatos pont. Sarkalatos, mert a napraforgó esetében az állományszárítás lehetősége is erősen csorbult, illetve átalakult az elmúlt időszakban.

Defóliálószer – a klasszikus értelemben – nem maradt a piacon (a glifozát nem minden kritériuma alapján sorolható ide), az elérhető készítmények pedig tipikus deszikkálószerek (piraflufen-etil és karfentrazon-etil). Ezek azonban – nevükből adódóan – a víztartalom csökkentésére alkalmasak, nem pedig a növény zöldfelületének mérséklésére, és legfőképpen nem betakarítás előtti gyomirtásra.

gyomirtás

Sikeres kivitelezés – Fotó: Agroinform.hu

Összegzésként megállapítható, hogy a napraforgó gyomirtása küzdelmes, és sok esetben találunk hiátusokat, de egy jó stratégiával a legtöbb esetben megoldható. A toxikus, neuralgikus probléma jelenleg megoldott – ez természetesen a parlagfű –, de számtalan hasonló, termésveszteséget generáló – ám büntetést nem eredményező – faj jelen van napjaink küzdelmében (kender, fehér libatop stb.), és nem igazán mi látszunk a győztes félnek. Érzékelhető, hogy ezek a lehetőségek körvonalazódnak továbbra is; nagy áttörés nem valószínű, viszont egy lassú hatóanyag-erózió teljesen reális forgatókönyv. Itt a tempót – így a lehetőségeket is – a régiónk diktálja, és amíg nem lesznek fogékonyak a gyártó vállalatok távoli központjaiban a témára, addig ez marad a status quo.

A forgatás nélküliség egyéb hozadékai – a teljesség igénye nélkül

Néhány szó a forgatás nélküli területek problémáiról. Amennyiben valaki úgy ítélte meg, hogy a napraforgó eredményes gyomirtása komoly ismereteket igényel, akkor ez esetben sokszor érezhetjük azt, hogy ebben a rendszerben még az ismereteinket is meghaladhatják az adódó kihívások. Ilyen például, amikor a takarónövény nem fagy ki, és a glifozát – önmagában – nem képes olyan kultúrállapotot teremteni, amely a vetéshez ideális lenne. De ide sorolnám – a teljesség igénye nélkül – a napraforgóban nem gyéríthető fekete üröm drasztikus felszaporodását is. Ez a növény embermagasságú évelő, darabolt gyökerei alkalmasak a továbbszaporodásra, továbbá fásodó kórója lassítja és rontja a betakarítás folyamatát.

Új gyomnövények arzenálja

Végül néhány gondolat – mint terepbotanikus – a napraforgóban észlelt, illetve a napraforgóban problémát generáló új gyomnövényekről. Az évelők közül a Mercurialis davidii kétpói fellelése fontos és érdekes, mivel herbicidtoleranciája kimagasló, napraforgóban a gyérítése nem megoldott. Szintén kihívást jelent több tőtippan (Eragrostis minor és E. pilosa) megjelenése Monorierdő térségében, ugyanis csírázásuk közvetlenül a sorzáródáskor tömeges; azaz megközelíthetetlenek, és így végigélik teljes életciklusukat.

Végezetül egy lehetséges problémát említenék az Ecsedi-láp vidékéről (Nagyecsed): itt kukoricában tömegesen lelhető fel az Észak-Amerikából áthurcolt, inváziós faj, a Bidens frondosa. Ez a faj régóta terhes özönnövény hazánkban, de eddig kizárólag a természetvédelmi területek vizes élőhelyeinek volt problémája. Ettől a naptól kezdődően azonban egy esetleges napraforgóval való hasznosítás során nem tudjuk, mire számítsunk, ugyanis ez a gyom is fészkesvirágzatú, éppúgy, mint a napraforgó. Jelenleg nincs hazai ismeretünk arról, hogy mely napraforgó-gyomirtó szerekre milyen érzékenységet mutat, de – mint jeleztem – Brazíliában már komoly problémává nőtte ki magát egy közeli rokona.

A napraforgó hazai karrierje és a tetőzési plató

A napraforgó hazánkban „páratlan" karriert futott be. A II. világháborúig a növényt a kisparaszti birtokok mezsgyehatárára vetették jelzőnövényként és dekorációs céllal. Később a tányérokat már begyűjtötték, és télen, kicsépelve hasznosították; olaját elsősorban világításra használták. Ne feledjük, ekkor még jóval több növényt termesztettünk étkezési olaj előállítására (tök, kender, ricinus, gomborka). 1940-ben Magyarországon mindösszesen 3450 ha napraforgót termesztettek – szinte ennyit termeszt manapság Mexikó –, és erről a szintről, kevesebb mint 100 év alatt jutottunk el a 700 000 ha-os origóhoz. Ilyen rövid idő alatt ekkora növekedést egyetlen kultúrnövény sem könyvelhetett el a csonka országban.

A kifeszített vetésforgó, a magunkra (és régiónkra) való utaltság, valamint a technológiai fejlesztések lelassulása azt mutatja, hogy egyre nagyobb kihívásokkal fogjuk megtermelni ezt a ma még – döntően – jövedelmező növényünket (Macrophomina, fertilitási problémák, kiszelektált és adaptálódott gyomflóra, új jövevények).

A napraforgó gyomirtásában – de a termesztésében is – minden lehetőséggel számoljunk, készítsünk stratégiát a megvalósításra, mert egyre több helyen érjük el a jövedelemrontó határokat.

Szabó Roland
növényvédelmi szakmérnök, gyombiológus,
címzetes egyetemi docens

A napraforgó kikövezett útja Agroinform TechMagot megnyithatod ide kattintva, vagy lapozd végig itt:

Agroinform TechMag 2026/1

A korábbi TechMag lapszámokat elolvashatod a Magazin rovatban.