Kimondták: belső vízkrízis fenyegeti a gazdákat

Február 5-én rendezték meg az Agrártrendek 2026 Konferenciát, amely a hazai agrárium legaktuálisabb kérdéseit állította középpontba. A szakmai esemény célja az volt, hogy gyakorlati tapasztalatokra és tudományos háttérre építve adjon iránymutatást a gazdálkodóknak a következő évek kihívásaihoz. A program kiemelt témái között szerepelt a generációváltás kérdése, a talajvédelem, valamint a vízgazdálkodás jövője – mindazok a területek, amelyek hosszú távon meghatározzák a magyar mezőgazdaság versenyképességét.

Sokan ültek be újra az "iskolapadba" az elhangzó szakmai információk miatt, még ha csak jelképesen is – Fotó: Agroinform.hu

A konferenciának a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara adott otthont Hódmezővásárhelyen, a Sófalvy előadóban, ahol egész napos, intenzív szakmai párbeszéd zajlott a résztvevők között.

A rendezvényt a Hód-Mezőgazda Zrt., a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezete, valamint a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara szervezte. A konferencia hivatalos médiatámogatójaként az Agroinform.hu is jelen volt az eseményen.

Csapatépítés és generációváltás egy nagyüzemben

Az első előadásban a Hód-Mezőgazda Zrt. Növénytermesztési és Vetőmag Igazgatóság termelési vezérigazgató-helyettese, Kurusa Tamás egy működő nagygazdaság mindennapi kihívásait helyezte fókuszba, kiemelve: az agráriumban ma az egyik legkritikusabb kérdés a munkaerő és a generációváltás.

Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. Növénytermesztési és Vetőmag Igazgatóság termelési vezérigazgató-helyettese – Fotó: Agroinform.hu

A Hód-Mezőgazda Zrt. vezetőjeként hangsúlyozta, hogy az elmúlt években tudatosan olyan szakmai témákat választottak rendezvényeiken, amelyek valóban aktuális problémákra reagáltak. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés szereplőit egyszerre megszólítani nem egyszerű feladat, ezért a fókusz évről évre változik.

A legnagyobb kihívásként a szakképzett munkaerő hiányát és az elöregedő állományt nevezte meg. Ez nemcsak vezetői szinten jelent gondot, hanem a fizikai munkakörökben is.

A generációk közötti különbségek kezelése ma már stratégiai kérdés: míg az idősebb korosztály a munkafegyelemre és lojalitásra épített, a fiatalabb generációk más kommunikációs csatornákat és más motivációs eszközöket igényelnek.

A fiatalokat – fogalmazott – gyakran könnyebb egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül elérni, mint telefonon.

A megoldást az együttműködésben látta: szoros kapcsolat az egyetemekkel és a szakképző intézményekkel, valós gyakorlati lehetőségek biztosítása, valamint hiteles, kiszámítható életpályamodell felvázolása nélkül nem lehet hosszú távon stabil csapatot építeni. A hitelesség szerinte kulcskérdés, mert a fiatal generáció azonnal kiszűri az ellentmondásokat.

Szélsőségesebb mintázatok, tartós vízhiány

Fiala Károly, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője előadásában egyértelművé tette: az Alsó-Tisza-vidék vízgazdálkodási helyzete az elmúlt években alapvetően megváltozott, és a trendek nem a javulás irányába mutatnak. A csapadék mennyisége önmagában nem feltétlenül csökkent drasztikusan, ám annak időbeli eloszlása radikálisan átalakult. Hosszú, száraz periódusokat rövid, intenzív csapadékhullámok váltanak, amelyekből az Alföld sok esetben kimarad. A globális légköri folyamatok módosulása miatt a nedves légtömegek egyre ritkábban érik el térségünket.

A felmelegedés további súlyos következménye, hogy a légkör vízmegtartó képessége nőtt, így egyre nehezebben alakul ki csapadék. A magasabb hőmérséklet több besugárzást, gyorsabb párolgást és melegebb talajt jelent. Az Alsó-Tisza-vidéken az elmúlt három év csapadékhiánya már meghaladta egy teljes év átlagos mennyiségét. A monitoring adatok szerint 2022 és 2025 között a napok több mint 60 százaléka közepesen vagy erősen aszályos volt. Ez már nem átmeneti kilengés, hanem tartós mintázat.

Fiala Károly, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője – Fotó: Agroinform.hu

Rekordalacsony vízhozamok és csökkenő talajvízszint

A felszíni vízkészletek alakulása drámai képet mutat. A Tiszán 2025-ben a valaha mért legalacsonyabb éves vízhozamot regisztrálták: a sokéves átlag mintegy felével kevesebb víz érkezett a szelvénybe. Ez több milliárd köbméter hiányt jelentett. A probléma nemcsak hazai eredetű, hiszen a vízgyűjtő jelentős része az országhatáron kívül található, és a külföldi tározók, vízhasználatok is befolyásolják a lefolyást.

A talajvízszint az Alsó-Tisza térségében több helyen 6 méter alá süllyedt, monitoring kutak száradtak ki. A folyó sok szakaszon már nem táplálja, hanem elszívja a környező talajvizet. A pótláshoz több évnyi átlagos csapadékra lenne szükség. Fiala szemléletes példával élt:

a jelenlegi hiány pótlásához a Tisza egy teljes évi középvízhozamát kellene a tájba vezetni és ott visszatartani – erre azonban nincs reális lehetőség.

Megoldásként a vízvisszatartás, a táji vízmegtartó terek rehabilitációja és az infrastruktúra átépítése merült fel, de ezek jelentős forrást és hosszú távú tervezést igényelnek. A „Vizet a tájba” szemlélet csak akkor működhet, ha van mit visszatartani. A jelenlegi helyzetben a kulcsszó az alkalmazkodás: a rendelkezésre álló, egyre szűkülő készletekkel kell felelősen gazdálkodni.

Vámháborúk, bizonytalanság és lassuló növekedés

Dr. Potori Norbert, az AKI Agrárgazdasági és Információs Rendszerek Igazgatóságának vezetője a mezőgazdasági piacokat tágabb makrogazdasági és geopolitikai összefüggésbe helyezte. A kiindulópont a keresleti oldal volt: miközben a világpiacon bőséges a termény- és állati termék-kínálat, a fogyasztói magatartás visszafogottabbá vált. Ennek egyik oka a vámháborúk erősödése, amelyek a tankönyvi logikával szemben ma már nem pusztán piacvédelmi eszközök, hanem geopolitikai fegyverek.

A szakember rámutatott: az uniós agrárpiacokon a kínálati oldali növekedés és a gyenge kereslet együttesen túltermelési helyzetet idézett elő. Az EU sertéshús-termelése 2025 elején 4%-kal haladta meg az előző évet, ami ilyen volumenű piacon már komoly árnyomást jelent. A tejfelvásárlás 1,6%-os növekedése önmagában mérsékeltnek tűnik, ám a magasabb beltartalom és a visszafogott fogyasztás miatt a piac nem tudta felszívni a többletet.

Dr. Potori Norbert, az AKI Agrárgazdasági és Információs Rendszerek Igazgatóságának vezetője – Fotó: Agroinform.hu

A háztartások reáljövedelme és fogyasztása közötti rés nőtt, a megtakarítási ráta pedig a Covid-időszak szintje felett maradt. A keresleti oldal tehát nem képes ellensúlyozni a kínálat bővülését. Mindeközben a magas készletszintek és a dollár árfolyammozgásai is nyomás alatt tartják a terménypiacokat.

Potori hangsúlyozta: a versenyképesség kulcsa a hatékonyság és a méretgazdaságosság. A magyar szántóföldi üzemek jelentős része jövedelmezőségi szempontból nem éri el az ipari átlagbért, miközben a gazdálkodók közel fele 64 év feletti. Strukturális átalakulás előtt áll az ágazat.

Olajnövények: stabil keresleti perspektíva

A negatív trendek mellett az olajnövények piacán kedvezőbb kilátások rajzolódtak ki. A növényi olajok iránti keresletet a biodízel-be-keverési kötelezettségek emelése, a megújuló energia direktívák és a légi, illetve tengeri közlekedés bioüzemanyag-igénye hajtja. Németország és több tagállam szabályozási változásai az első generációs bioüzemanyagok felhasználását is erősítik.

Az importoldalon a szigorodó erdőirtás-ellenes szabályok növelik a külső beszállítók költségeit, ami az uniós termelők számára relatív versenyelőnyt jelenthet. Potori összegzése szerint az olajmagvak és növényi olajok piaca közép- és hosszú távon stabil keresletre számíthat, így a növénytermesztők számára stratégiai irányt jelenthet az ágazat erősítése.

Burok nélkül: támogatás, piac, realitás

Fórián Zoltán, az ERSTE Bank vezető agrárszakértője nem kertelt előadásában: szerinte a magyar agrárium elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol a halogatás egyenlő a lemaradással. A korábbi évtizedek „védett burka” – a kiszámítható támogatások, a relatíve kedvező piaci környezet – fokozatosan eltűnik.

A munkaerőhiány tartós, a klíma megváltozott, a támogatások súlya csökken, a piaci viszonyok pedig átrendeződtek. Ezek nem átmeneti zavarok, hanem strukturális változások.

Rámutatott: a 2020–2023 közötti időszakban a gazdaságok adózás előtti eredményének mintegy fele támogatásból származott. Ez önmagában jelzi a kiszolgáltatottság mértékét. A közös agrárpolitika súlya az uniós költségvetésben évtizedek óta csökken, és a következő ciklusban a nemzeti kormányok szerepe erősödhet. A kérdés nem az, hogy lesz-e még támogatás, hanem az, hogy milyen feltételekkel és milyen mértékben.

Fórián szerint a legnagyobb hiba az, hogy a termelők idejük döntő részét a termelésre fordítják, miközben az értékesítés, az árképzés és a piaci stratégia háttérbe szorul. Márpedig „az árát az képzi, aki a legerősebb” – jelenleg pedig ez a kiskereskedelem. Az árérvényesítéshez szervezettség és tudatos piaci jelenlét szükséges.

Koncentráció vagy kiszorulás

Az ágazat előtt álló koncentrációs folyamatot elkerülhetetlennek nevezte. A kérdés csupán az, hogy a tőke „vásárolja fel” a gyengülő gazdaságokat, vagy a termelők önként, szervezetten építenek együttműködéseket. Nyugat-Európában a termelői csoportok, szövetkezetek, integrációk évtizedek alatt erős, többszintű érdekképviseleti rendszert hoztak létre. Magyarországon a bizalomhiány és az atomizáltság hátráltatja ezt a folyamatot.

Fórián Zoltán, az ERSTE Bank vezető agrárszakértője – Fotó: Agroinform.hu

Pedig az információs és technológiai kihívások is az együttműködés irányába mutatnak. A precíziós gazdálkodás, a talajmegújító technológiák, a fenntarthatósági elvárások olyan tudás- és tőkeigényt jelentenek, amelyet egyre nehezebb egyedül finanszírozni. A támogatási rendszer várhatóan szintén az összefogásokat preferálja majd.

Előadásának üzenete egyértelmű volt: nincs külső megmentő. A jövő a tudatos stratégiaalkotásban, a szervezett fellépésben és a minőségi differenciálásban rejlik. Ha a termelők nem formálják saját pályájukat, azt mások fogják megtenni helyettük.

Vadnyugat a felszín alatt

Dr. Parádi István, az ELTE Természettudományi Kar egyetemi adjunktusa előadásában a talajéletet a „vadnyugathoz” hasonlította: feltáratlan, szabályozatlan és tele lehetőségekkel. A talajbiológia tudományos és piaci értelemben is formálódó terület, ahol még nincsenek egységes sztenderdek, ugyanakkor a jelentősége megkerülhetetlen. Egy friss metaanalízis szerint a Föld élőlényeinek mintegy kétharmada a talajban él, miközben ezeknek csupán töredékét ismerjük fajszinten. A baktériumok és gombák esetében a feltárt fajok aránya néhány százalékra tehető – vagyis szó szerint csak „kapargatjuk a felszínt”.

A talaj nem élőlények halmaza, hanem sűrű kapcsolati háló. Az egyes mikrobák anyagcsere- és szabályozási rendszereken keresztül kapcsolódnak egymáshoz és a növényekhez.

Mikorrhiza: ősi szövetség a gyökérben

A legismertebb ilyen kapcsolat a mikorrhiza, vagyis a gombagyökér. A legtöbb termesztett növény – a keresztesvirágúak kivételével – arbuszkuláris mikorrhizával él együtt. A gombafonalak behatolnak a gyökérsejtek közé, majd jellegzetes, fácskaszerű képleteket (arbusculumokat) hoznak létre, ahol megtörténik a tápanyagcsere. A növény szénhidrátot ad, a gomba pedig foszfort, mikroelemeket és vizet közvetít a talaj távolabbi rétegeiből.

Parádi hangsúlyozta: a növény a fotoszintézis során megtermelt szerves anyag akár 40%-át is a talajba juttatja, tudatosan „etetve” a mikrobiális közösséget. Ez a rendszer nemcsak a tápanyagfelvételt javítja, hanem a talajszerkezetet is stabilizálja. A mikroorganizmusok által kiválasztott szerves anyagok aggregátumokat hoznak létre, javítva a víz- és levegőgazdálkodást.

Nem csodaszer, hanem biztonsági tartalék

A talajbiológia gyakorlati alkalmazása – például mikrobiális inokulumok vagy biostimulánsok használata – ígéretes, de nem minden esetben hoz látványos hozamnövekedést. Egy nemzetközi összesítés szerint kalászosok esetében átlagosan 16%-os terméstöbblet volt mérhető mikorrhiza-kezeléssel, de az eredmények erősen terület- és körülményfüggők voltak, sőt negatív hatás is előfordult.

Az előadó szerint nem a „csodatermés” a cél, hanem a stabilitás.

A gazdag, funkcionálisan sokszínű talajélet növeli a növény stressztűrő képességét, javítja a szárazságtoleranciát és a tápanyag-hasznosulást. A kérdés ma még nem az, hogy kiváltható-e teljesen a műtrágya, hanem az, hogy mennyivel csökkenthető annak mennyisége a talaj saját tartalékainak mobilizálásával.

Verseny a világpiacon: méret, fajta, homogenitás

A következő előadó, Szabó Roland növényvédelmi szakmérnök józan számvetéssel indított Alternatív növények termesztése a gyakorlatban című előadásában. Mint előre bocsátotta: Kanadában mindössze néhány vörösbúza-fajta dominál, az egyik fajta önmagában 80–90%-os területi aránnyal szerepel. Magyarországon ezzel szemben 180 feletti fajtaszám szerepel a jegyzékben. A különbség nemcsak genetikai, hanem szervezeti és piaci kérdés is: Kanadában egyetlen, akár 60 ezer hektáros tábláról több százezer tonna homogén, fajtaazonos áru kerül be a rendszerbe. A feldolgozóipar digitálisan kalibrált gyártósorai ilyen egységességet igényelnek.

Szabó szerint nem feltétlenül vagyonközösségre, hanem fajtaszintű együttműködésre lenne szükség. A globális versenyben nem elegendő a „jó minőség”, ha az nem reprodukálható, nagy tömegben és azonos paraméterekkel szállítható.

Alternatívák: klímaadaptáció és alacsony input

Az alternatív növények mellett szóló legerősebb érv a klímaadaptáció. A bemutatott fajok többsége afrikai géncentrumú vagy szubtrópusi eredetű, C4-es fotoszintézisű növény, amelyek azonos biomasszához kevesebb vizet igényelnek. Nem „víz nélkül termő” fajokról van szó, hanem mérsékeltebb vízigényű kultúrákról.

További előny az alacsonyabb nitrogénigény: több esetben a túlzott N-adagolás inkább visszaveti a növényt. Ez az energiaárak és inputköltségek mellett stratégiai kérdéssé vált. Ugyanakkor Szabó hangsúlyozta: ezek a kultúrák nem csodanövények, hanem speciális, tudatos gazdálkodást igénylő lehetőségek.

Szabó Roland növényvédelmi szakmérnök – Fotó: Agroinform.hu

Technológiai és piaci realitások

A gyengeségek között első helyen a technológiai hiányosságok szerepelnek. Sok faj esetében nincs kiforrott növényvédelmi háttér, engedélyezett készítmény, vagy üzemi tapasztalat. A termesztő gyakran „magára marad”, kevés a szakmai kapaszkodó. A piac hektikus: egy jó év akár két évre elegendő mennyiséget eredményezhet, ami torzíthatja az árakat és a keresletet.

A tisztítás külön kihívás. Az aprómagvú fajok esetében speciális géppark szükséges, a betakarítás időzítése pedig technológiai döntés, nem biológiai érettség kérdése. Egy 5 tonnás termésből akár csak 2 tonna értékesíthető tiszta áru maradhat – ezt a modellbe előre be kell kalkulálni.

Konkrét növények, konkrét irányok

Szabó Roland több perspektivikus kultúrát említett:

• Tef (Eragrostis tef) és Setaria italica – gluténmentes, szárazságtűrő gabonák.
• Chia (Salvia hispanica) és amarant – funkcionális élelmiszerpiacra termelhetők.
• Camelina sativa – magas minőségű olajnövény, az olíva alternatívája lehet.
• Csicseriborsó, gyógyszer- és fűszernövények, évelő takarmányok – speciális, magasabb hozzáadott értékű szegmensek.

A hangsúly nem a tömegkultúrák kiváltásán, hanem kisebb területen, magasabb egységnyi jövedelemmel működtethető rendszereken van. A végső üzenet egyértelmű volt: az alternatív növény nem önmagában megoldás, hanem tudatos piaci pozicionálás kérdése. Aki belép ebbe a szegmensbe, annak technológiai, piaci és feldolgozási oldalról is fel kell készülnie – viszont megfelelő szervezettséggel akár irányító szerepbe is kerülhet a piacokon.

Felszíni telítettség, hiány a mélyben

Dr. Hupuczi Júlia, az SZTE Mezőgazdasági Kar főiskolai docense „Végre esik, de meg is tartja a talaj a téli csapadékot?”című előadásának kiindulópontja az volt: önmagában az, hogy „végre esik”, nem jelent megoldást. A február eleji adatok szerint a felső 50 centiméteres talajréteg az ország jelentős részén telítetté vált. A csapadék és az olvadó hó valóban feltöltötte a felszínt. A probléma azonban az 50–100 centiméter közötti zónában jelentkezik, ahol továbbra is komoly vízhiány mutatkozik.

Az a víz, amely most a felszín közelében található, már régen a mélyebb rétegekben kellene, hogy legyen. A felső fél méter erősen párolgásnak kitett zóna: ha a víz nem szivárog le időben – akár fizikai akadály, akár rossz szerkezet miatt –, a tavaszi időszakban a növények és a párolgás gyorsan „elhasználják”. Hosszabb távú víztartalékot csak az 50 centiméter alatti réteg jelentene, ott viszont több évre visszanyúló hiány halmozódott fel.

Dr. Hupuczi Júlia, az SZTE Mezőgazdasági Kar főiskolai docense – Fotó: Agroinform.hu

A talaj, mint szűk keresztmetszet

A csapadékeloszlás szélsőségesebbé vált: hosszú száraz periódusokat intenzív záporok szakítanak meg. A gond azonban nem csupán a mennyiségi és időbeli egyenetlenség, hanem a talajállapot. A rossz beszivárgási mutatók miatt a víz nem raktározódik, hanem szó szerint befolyik és eltűnik.

A porosodott talaj felszíne – amely valójában a legértékesebb, agyag–humusz kapcsolatokból álló frakció – víz hatására kérgesedik, majd tömör, levegőtlen réteget képez. Ez akadályozza a beszivárgást és a gyökérfejlődést is. A rögösödés hasonlóan káros: a túl száraz állapotban végzett művelés nagy, tömör hantokat eredményez, amelyek belseje nem nedvesedik át kellően. A víz vagy lefolyik, vagy a tömör rétegek fölött reked meg.

Rámutatott:

a talaj porozitását nem a gépi beavatkozás tartja fenn, hanem a gyökerek, a gombák, a baktériumok és a szerves anyag által létrehozott ragasztóanyagok.

Ezek nélkül a talaj a kőzetképződés irányába rendeződik vissza: tömörödik, levegő- és vízáteresztő képessége romlik. A lebomlatlan növényi maradványok – akár évek múltán is – a biológiai aktivitás hiányát jelzik.

A megoldás: talajközpontú gondolkodás

A kiút nem új technológiai csoda, hanem a természetes folyamatok helyreállítása. Szervesanyag-visszapótlás, kímélő művelés, takarónövények alkalmazása és a talajbiológia tudatos támogatása szükséges ahhoz, hogy a lehulló csapadék valóban hasznosuljon. Egy javuló szerkezet akár 30 centiméterrel mélyebb beázást is lehetővé tehet.

A romlás évtizedek alatt következett be, így a javulás sem egyik évről a másikra várható. Három–öt éves következetes munka azonban már érzékelhető eredményt hozhat. A talaj élő egyensúlyi rendszer; ha a fizikai, kémiai és biológiai tényezők egyszerre kapnak figyelmet, akkor valóban képes lesz megtartani azt a vizet, amelyből a jövő mezőgazdasága egyre kevesebbet kap.

Indexkép: Agroinform