A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező 69 éves vádlott egy lovászi székhelyű kft. tulajdonában álló ipartelep lakatlan épületében húzta meg magát éjszakánként szívességi használóként.

A férfi március 5-én az ipartelep hátsó kerítéséhez közeli vadászterületen egy ismeretlen személy által tiltott vadászati eszközzel – hurokkal – elejtett, már nem élő, közel 60.000,- forint értékű őzet talált.

Az elejtett őzsutát a vádlott az ipartelep egyik üres épületébe vitte, a lábainál fogva kikötötte egy vaskeretre és megkezdte az állat feldolgozását. Amikor észlelte a helyszínre érkező rendőröket, futva elmenekült.

A már megnyúzott és kizsigerelt állatot a vadásztársaság hűtőházába szállították, azonban azt értékesíteni már nem lehetett.


A vádlottat – körözését követően – egy hegyi pincében bujkálva elfogták, kihallgatták, majd korábbi ügyből származó jogerős börtönbüntetésének végrehajtása érdekében a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.

A Lenti Járási Ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfivel szemben lopás vétsége miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Indexkép: Pixabay