Ha van kertünk, akkor abban a fű is helyet kap. A füvön pedig nagyon sok minden zajlik. Játszanak rajta a gyerekek, rátesszük a kerti bútorokat, a medencét, és gyakran szaladunk keresztül rajta, néha cipőben, néha mezítláb. A legjobb pedig, ha igazán szép, puha és gyommentes. A gyönyörű gyep minden kerttulajdonos álma. De ez az álom csak kevesek kertjében valósul meg. Pedig ebből az álomból könnyen válhat valóság, ha megismerjük, mire is vágyik a füvünk, és megpróbáljuk megadni neki.

Amire pedig egészen biztosan nem vágyik, hogy gyomnövények üssék fel a fejüket a fűszálak között. Ahhoz, hogy ki tudjuk irtani a füvünk közé nőtt gyomokat, érdemes megismerkedni velük, és minél többet megtudni arról, hogyan tudjuk megelőzni a bajt.

A füvet pedig nem csupán rendszeresen nyírni és öntözni szükséges. A gyepszellőztetés és a vitaminok pótlása olyan fontos teendők, amelyek nélkül a gyep egészen biztosan nem lesz gyönyörű.

Milyen gyomok lehetnek a fűben?

Ahogy a tevéből is van egypúpú és kétpúpú, úgy a gyomokból is van egyszikű és kétszikű. De hogy mi is az a gyom? Hát tulajdonképpen minden gyomnak számít, amit a kert tulajdonosa nem szívesen lát a kertjében.

A kétszikű gyomok közé tartozik például a gyermekláncfű, az útifű és a lóhere, amelyeket megjelenésük elején  gyomlálással tudunk féken tartani, azonban, amikor már nagyon elszaporodnak, gyomírtóra lesz szükség. Ilyenkor az adott gyom irtására alkalmas szert kell beszerezni, és a leírás szerint kell alkalmazni. Az egyszikű gyomokat, mint amilyen a tarackbúza, a muhar, az egynyári perje, csak gyomlálással lehet kiirtani.

fű műtrágyázása

A füvünknek is szüksége van tápanyag pótlásra. Fotó: Shutterstock

Ezért gyomosodik a fű

1. A legjobb módszer arra, hogy a gyepünk ne legyen gyomos, hogy kellőképpen gondosan készítjük elő a talajt, mielőtt a fűmagot elvetjük. Azonban a legtöbbünk esetében már készen kapjuk a gyepet, így arról kell gondoskodnunk, amink van.

2. Éppen ezért fontos, hogy ne csak öntözzük a gyepet, hanem pótoljuk a hiányzó tápanyagokat is. A gyom ugyanis a legjobban akkor tudja felütni a fejét, ha a füvünk nincs jó állapotban.


3. A gyomok többsége maggal szaporodik, így ha gyomos a fű, akkor körülbelül 80%-ban a kert talajában lévő magok a felelősek érte, a többi magot pedig a szél hordja a kertbe.

Így irtsd a gyomot

1. A gyomirtó szerek estében nagyon fontos, hogy mindig a leírásban elolvasottak szerint járjunk el, és ne keverjük egymással a szereket.

2. A gyomirtás előtt és után néhány napig ne vágjuk le a füvet, hiszen a gyomirtó a levélen keresztül szívódik fel, így ha túl kicsi a felület, amelyen keresztül felszívódhat, nem lesz olyan hatásos.

3. A gyomirtást követően lenyírt füvet semmi esetre se tegyük a komposztba, hiszen az még tartalmazza a vegyi anyagokat.

4. Mivel a gyomok fajtájuk függvényében eltérő időpontokban kelnek ki, érdemes ismételni a beavatkozást.

5. Azonban inkább próbáljuk meg a fű állapotát javítani, így csökkentve a gyomokat, és igyekezzünk minél ritkábban igénybe venni a gyomirtókat, hiszen azok nincsenek jó hatással a környezetünkre, és annak élővilágára.

6. Nyírjuk rendszeresen a füvet, hiszen a nyírástól a fűszálak között megjelenő egynyári gyomok száma fokozatosan csökken, rendszeresen visszavágva nehezebben hajtanak ki, és magot sem érlelnek.

7. A gyomok vonzzák a kártevőket is, ezért is fontos, hogy a gyepünk karban legyen tartva, hogy azok ne tudjanak benne elszaporodni. Egy egészséges pázsitban nem tudnak nagy mértékben elterjedni a gyomok, így a kártevők sem érzik ott jól magukat.

8. Ha a gyomok már nagyon nagy mértékben szaporodtak el, érdemes szakembert is bevonni a folyamatba, és kikérni a tanácsát.

9. A gyomirtás régi, és komoly fizikai munkával járó módja a kézi gyomlálás és kapálás. Azonban ez semmilyen káros hatással nem jár a környezetünkre nézve. A fű esetében a kigyomlált, csupasz foltok helyére vessünk fűmagot, és idővel ismét egységes lesz a gyepünk.

Öntözd rendszeresen a füvet

Most, hogy végre melegebb az időjárás, mi is gyakrabban szomjazunk meg, és így vannak ezzel a növényeink is. A gyepnek is rendszeres öntözésre van szüksége ahhoz, hogy teljes fényében pompázhasson. Soha ne öntözzük a füvet erős napsütésben, mert akkor a víz nagyon gyorsan el fog párologni, és a fűszálak is könnyen meg tudnak égni. Ne csak pár percig öntözzük a füvet, hanem alaposan, hogy jól meg tudják magukat szívni a fűszálak, azonban ne pangjon a vízben a gyep, mert az a kirohadásához vezethet.

fű fűnyíró

A rendszeres fűnyírás segít a gyomok csökkentésében. Fotó: Shutterstock

A fűnek is szüksége van vitaminokra

A nyírások hatására a gyep igen sok tápanyagot veszít, ezért tavasszal mindenképp gondoskodjunk a trágyázásáról. A nyári használat veszi azonban csak igazán igénybe a gyepet. A sok fűnyírás, a kerti bulik, a játékok, a kerti bútorok és a medence súlya, mind károsítja a csodás pázsitot.

A fűfélék számára a legfontosabb tápanyagok a nitrogén, amely a vegetatív növekedést segíti, a foszfor, amely a gyökérképződést serkenti és a kálium, amely a sejtfalat erősíti, szabályozza a vízháztartást és javítja a télállóságot.

A mikroelemek közül a magnézium és vas nélkül nem tudna a füvünk fotoszintetizálni.  Különböző gyepműtrágyák közül válogathatunk, attól függően, a füvünk milyen korú, milyen állapotban van, és éppen milyen évszakban járunk. Egyszerre nem szabad nagyobb mennyiségű tápanyagot rendelkezésére bocsátani, mert attól aránytalanul gyorsan kezdene el növekedni.

A legjobb, ha havonta, vagy kéthavonta adagoljuk számára a tápanyagot.

1. Tavasszal nitrogéntúlsúlyos, úgynevezett starter műtrágyát adjunk neki, így megerősítve a hosszú tél után.

2. Nyáron érdemes minimum kéthavonta komplex műtrágyával fejtrágyázni.

3. A tél előtt a fű ellenálló képességét kell javítani, amelyhez a legideálisabb választás a káliumhangsúlyos trágyázás. Ha a kézzel szórt műtrágya nagyon apró szemű, keverjük például homokkal, így sokkal egyszerűbb lesz kijuttatni.

A helyesen táplált gyep amellett, hogy csodás színe van, kellően sűrű is ahhoz, hogy a gyomnövények ne tudják felütni a fejüket a fűszálak között. A műtrágya akkor a leghatásosabb, ha a fellazított gyepet tápláljuk vele, így nagyon fontos, hogy előtte végezzünk talajlazítást és gyepszellőztetést.

Ne csak a házat szellőztesd, hanem a gyepet is

A füvünk egészen biztosan meg fogja hálálni, ha kap egy kis mesterséges lélegeztetést, ráadásul a rendszeres gyepszellőztetéssel kordában tudjuk tartani a gyomokat is. Ezt évente kétszer, tavasszal és ősszel érdemes elvégezni, de ha nagy a baj, nyáron sem késő.

Közvetlenül gyepszellőztetés utánra nem érdemes kerti bulit szervezni. A látvány ugyanis, ami a vendégek szeme elé tárulna, minden lenne, csak nem szívet melengető. A gyepszellőztetés eredménye ugyanis csak 4-6 hét múlva válik láthatóvá, addig pedig úgy néz ki, mintha pusztító ütközet zajlott volna a fűszálak között.

A gyepszellőztetés folyamata arra szolgál, hogy az elhalt, elsárgult növényi részeket eltávolítsuk az élő szálak közül, és hogy meglazítsuk a talaj felszínét, hogy jobban tudjon szellőzni. A gyökérzet így több levegőhöz jut, a talajnak pedig sokkal jobb lesz a vízáteresztő képessége.

Többféle gyepszellőztető közül választhatunk, hiszen akad karmos és késes változat is. A karmos változatot akkor érdemes választani, ha inkább csak ki szeretnénk fésülni a fűszálak közül az elhalt növényi részeket.  A késes verzió amellett, hogy eltávolítja a gyepről a filcként összeállt réteget, még a talajt is meglazítja. Akad ritkább és sűrűbb késes megoldás. A ritkább késes szellőztetővel többször is végig kell menni az adott területen, hogy minden kis centiméter átdolgozásra kerüljön, így edzésnek sem utolsó.

A gyepszellőztetés után nyugodtan elszórhatunk pár maroknyi fűmagot is, hiszen a frissítés egészen biztosan jót fog tenni a gyepnek. Ezt követően pótoljuk a gyep tápanyagveszteségét, majd alaposan öntözzük meg, és hagyjuk regenerálódni. Ne lépjünk rá, és a kerti medencét se most helyezzük üzembe rajta.

A következő fűnyírással addig kell várni, míg a régi fűszálak elérik a 8 cm-t. Ekkor vágjuk vissza körülbelül 4-5 cm magasságúra a füvet. Ahogy dúsul és regenerálódik a gyep, úgy mehetünk lejjebb a centiméterekkel. És az eredmény remélhetőleg csodásan puha, gyönyörű gyep lesz.