Idén több libát hizlaltak Márton-napra az állattartók, miközben a feldolgozókból is olcsóbban kerül a kereskedelembe a termék, amit a Magyar Lúdszövetség elnökének reményei szerint a fogyasztók is megéreznek majd – írja a vg.hu.

Csökkent a termelői ár

"Tavaly körülbelül hárommillió libát neveltek fel Magyarországon, idén pedig ennél 20-25 százalékkal többet. A növekedés mértéke jól hangzik, de a madárinfluenza miatt 2022-ben rendkívül alacsony volt a bázis. A korábbi mennyiségtől, a 10-12 millió libától nagyon messze vagyunk, és nem is biztos, hogy valaha újra elérjük ezt a szintet" – mondta Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke a Világgazdaságnak. Libát főleg Márton-nap és karácsony alkalmából fogyasztanak hazánkban, Európában pedig elsősorban a német ajkú területeken kedvelt.

A tavalyi termelés-visszaesés okai külső körülmények voltak, például a Covid után még akadozó szállítási láncok, a magas gabona- és energiaárak, illetve az ukrán háború következményei – a szabadon beáramló baromfitermékek –,de a legnagyobb károkat a madárinfluenza okozta.

Európában nagyobb mennyiségben Lengyelország és Magyarország tenyészt libát: „Sajnos a lengyelek megelőztek az elmúlt időszakban megelőztek minket" – jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy tavaly a visszaesett kibocsátás mellett értékesítési probléma nem merült fel a libahús-piacon, a vevőkkel szemben sikerült érvényesíteni a megnövekedett költségeket. Idén azonban ezzel ellentétes mozgások jellemzik a Márton-napi libapiacot, mert a kibocsátás 20-25 százalékos növekedése mellett nagyjából ugyanilyen mértékben csökkentek a termelői árak is, a kereskedőknek is ennyivel olcsóbban adták a libahúst. A lúdszövetség elnöke abban bízik, hogy ezt az árelőnyt a vásárlóknak is továbbadják.

liba

Tavaly körülbelül hárommillió libát neveltek fel Magyarországon, idén pedig ennél 20-25 százalékkal többet – fotó: Lévai Zsolt/NAK

Átrendeződik a termelés

Az árcsökkenés oka a termelési költségek mérséklődésében keresendő: a tavalyi tonnánkénti 130 ezer forintos kukoricaár megfeleződött, és az energia is olcsóbb lett. A kereskedői igények szerint el tudják látni a piacot libával, ez igaz az exportra is, ahová a hazai termelés 80-90 százaléka kerül.

A lúdszövetség elnöke elmondta, hogy a termelés átrendeződik, folyamatosan csökken a szereplők száma, mert sokan abbahagyják a termelést, a fiatalok számára pedig nem vonzó, hogy az év minden napján folyamatosan dolgozni kell. A termelők létszámcsökkenésének gazdasági oka is van, a nagy károkat okozó madárinfluenza miatt ugyanis sokakban felmerül, hogy megéri-e termelni.

Szabó Miklós szerint egyébként is szükség van az átalakulásra, integrációra – vagyis a törzstenyészetektől kezdve a keltetésen és a nevelőtelepeken át a feldolgozásig – összefogott termelési lánc kialakulására, mert versenyképes terméket kizárólag csak meghatározó piaci szereplő tud megfelelő minőségben és mennyiségben előállítani.

A jövőt alapvetően meghatározza a járványügyi helyzet. Az optimista verzióban – azaz egy madárinfluenza nélküli világban – is sok bizonytalansági faktorral kell számolni. Az energiaárakkal, vagy a következő szezon terményáraival, de a piacokat is el lehet veszteni egyik pillanatról a másikra.

Úgy tűnik – legalábbis a következő aratásig –, hogy legalább a terményárak miatt nem kell aggódniuk, mert most olyan magasak a gabonakészletek, hogy az állattenyésztők számára is „elviselhető áron" tudják megoldani a takarmányozást. A már említett energiaár mellett komoly költségtényező a munkabér is, itt pedig folyamatos a növekedés, „mert emelni kell, az nem kérdés" – fogalmazott.


Kiváló minőségű magyar libahús kerülhet a Márton napi asztalra

A madárinflueza-járvány után ismét magára talált a hazai lúdágazat, az év második felében nagy lendületet vett a hízott liba felvásárlása és a vágás is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a közelgő Márton napon kiváló minőségű magyar libahús és -máj kerülhet a hazai fogyasztók tányérjára.

Bár az év nem indult kedvezően a hazai lúdtartók számára – a madárinfluenza-járvány két, egymást követő hulláma miatt 2023. első felében az utóbbi évek legalacsonyabb mennyiségét állította elő –, az év második felében ismét felfutóban van a termelés (bár ahogyan az a korábbi években is történt, a madárinfluenza bármikor megtörheti ezt a folyamatot), így remélhetőleg a közelgő Márton napon sem lesz hiány a hazai libahúsból.

A járványvédelmi korlátozások feloldását követően a hízott liba felvásárlása nagy lendületet vett: hétről-hétre jelentősen meghaladta a korábbi év adatait. Ezzel egyidőben a húslibavágás is megindult. A Lúdszövetség adatai szerint az év első kilenc hónapjában összesen 15 ezer tonna élő libát vágtak le a hazai vágóhidakon, ami 17 százalékkal haladja meg az előző évi szintet – olvasható a NAK közleményében.

A libatartóknak az idén is további költségnövekedéssel kellett számolniuk. Bár az év során a takarmányok ára  némiképp csökkent, a naposliba átlagára mindkét típus – a máj- és a húsliba – esetében emelkedtek. Így a fogyasztók is az előző évinél magasabb árszinten találkozhatnak a libahússal, illetve a libamájjal a boltokban.

liba

A libának szinte minden része értékes: a húsa, a mája, a zsírja, a tolla is felhasználható – fotó: Lévai Zsolt/NAK

A magyar települések nélkülözhetetlen háziállata volt

A világ élelmiszerellátásában a lúd szerepe, más baromfifajokhoz képest, csekély. A magyarság történetében azonban már évszázadok óta nagy jelentősége van, a kezdetektől a magyar települések nélkülözhetetlen háziállata volt. A magyar lúdtenyésztést a természeti környezet, a tradíció, a szakismeret alapozta meg és nyújt kedvező feltételeket ma is a lúdtartáshoz. A libának szinte minden része értékes: a húsa, a mája, a zsírja, a tolla is felhasználható. A ludak egyéb célú hasznosíthatósága (ökológiai, gyom- és rovarszabályozás, hobbi- és őrzőállat, díszszárnyas) az egyik „legfenntarthatóbb" haszonállatunkká teszi.

A libából készült termékek exkluzív, prémium kategóriába tartoznak, a baromfifélék közül a legmagasabb értéket képviselik. A hazai libahústermelés jelentős része exportra kerül, hízott libamáj termelésben pedig a világ élvonalában vagyunk.

Az állattenyésztési-ágazatokat az elmúlt években ért alaptalan – legtöbbször gazdasági érdekek mentén indított – támadások eredményeképp az európai víziszárnyastenyésztés jelentősen visszaszorult, tálcán kínálva fel piacait a harmadik országokból érkező árunak. Az Európai Unión kívülről érkező árunak azonban komoly kockázatai vannak, nemcsak a hazai lúdtartás, hanem a fogyasztók és a környezet szempontjából is. Ezen termékek előállítása ugyanis nem kötődik olyan szigorú feltételekhez, nem esik olyan komoly ellenőrzések alá, mint ami az EU-ban megtermelt élelmiszerek esetében megszokott. A harmadik országokból érkező libatermékek sok esetben élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi és állatjóléti szempontból is aggályosak lehetnek – olvasható a NAK közleményében.

Ezzel szemben a magyarországi lúdtartás és -termékelőállítás már a 19. századtól kezdődően egyre szélesedő állatjólléti szabályozások, törvényi előírások mellett történik. Az állatjólléttel kapcsolatos szabályozások forrásait a hazai országos szabványok, rendeletek és törvények, valamint az európai uniós szabályok, továbbá a Baromfi Termék Tanács önként összeállított és vállalt kódexe, illetve az Európai Hízott Májszövetség (Euro Foie Gras) kartája adja.

liba

A libából készült termékek exkluzív, prémium kategóriába tartoznak, a baromfifélék közül a legmagasabb értéket képviselik – fotó: Lévai Zsolt/NAK

A baromfifajok közül a liba tartásmódja biztosítja leginkább a fajnak megfelelő állatjóléti körülményeket, hiszen hasznosítási iránytól függően egész életét, illetve annak legnagyobb részét szabadban (legelőn, kifutón) tudja tölteni. Mindezeken túl a hízott máj szakszerű előállítása szerteágazó tudományos kutatások szerint nem állatkínzás! A tevékenység folyamatos állatorvosi ellenőrzés alatt áll, és a hatályos állatvédelmi törvény előírásait betartva teljesen legális tevékenység.

A Márton napi libafogyasztás évszázados hagyománya ma is él. Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon nagy evés-ivást rendeztek elődeink, hogy a következő esztendőben is bőségben legyen részük – áll a közleményben.