Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 730 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.
Olvasson tovább
125.784 Ft +ÁFA
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. március 23. 07:35 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Debrecen
Bosch Rexroth 0510665468 Claas 6000106192 RENAULT: Nectis 217, Nectis 227, Nectis 237, Nectis 267 6000106192, 0510665468, 6000106194, 0510665469 Gyártó: Caproni Webshopban (www.mtealkatresz.hu) keresse: 0510665468AFT
2025. január 31. 03:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / belarus traktorokhoz hidraulika elosztó, vezérlőtömb 3/4 -es , HYDROSILA, Cikkszám: P80-3/4-222 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400 Nyíregyháza Tokaji út.15. www.agrokeri.hu webshop.agrokeri.hu Házhoz...
2025. január 31. 00:29 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / Belarus traktor hátsó emelő munkahenger. Méretek: Dugattyúrúd átmérője: 40mm, Henger ármérője:100mm. Munkahhossza: 200mm. Hidraulikacső csatlakozás:M20x1,5 Csapszeg furat átmérő: 25mm, Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu...
2025. január 30. 19:09 Pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Sóstóhegy)
Mtz / Belarus tipusu traktorok levegő termelő kompresszora.(MTZ550,MTZ552,MTZ80,MTZ82,MTZ820, MTZ892,MTZ952)Motor típus: D-240, D-245, Cikkszám: A29.01.000 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400 Nyíregyháza Tokaji...
690.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 23. 06:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új hidraulika vezértömbök eladók! Eredeti amerikai Parker gyártmány 3, 4 vagy 5 tagos kivitelben. Nettó: 690.000 Ft-tól.
2025. március 23. 06:59 Egyéb hidraulika alkatrészek
Automata kampók a traktor hidraulikus karjaihoz. 1. MÉRET - Traktorok 50 LE-ig. 10518 - AUTOMATIKUS HOOK A TRAKTOR HASZNÁLATA HIDRAULIKAI CAT.1 CBM Ár: 97,00 eur. 2 MÉRET - 65 LE teljesítményű traktorokhoz 10522 - A TRAKTOR SÚLYÚ HIDRAULIKAI...
2025. március 23. 02:19 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus Henger Villa 50/30 löket 100-1000 Villás Hidraulikus henger (lyukal 25-ös rögzitéshez) Dugatyu (belsö átmérü)=50mm(külsö átmérü) 60mm (dugatyu rud)30mm 50/30-xx (löket henger) 50/30-100mm= 93,00 EURÓ. 50/30-150mm= 99,00 EURÓ. 50/30-200mm=...
2025. március 23. 04:49 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hidraulikus szelep a IMT 533,539,542,549,560 a szelep elosztja a hidraulikaolajat a hidraulikus karok szsamara, es egy tovabbi kar a ketutas henger csatlakosztatasahoz (rakodo,emelő) a bal oldali kar a valtashoz: elöre: a hatsu hidraulikus kar...
2025. március 23. 06:14 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hidraulikus magnesszelep 80 liter/perc Minden biztonsagi szelep 180 bar-ra van allitva 50 es 230 bar között allithato Nincs aranyos elektomos telyesitmenye. 10903-Hidraulikus Szelep 1xZ80+12V DC ÁR: 185,00 EURO. 10807-Hidraulikus Szelep 2xZ80+12V DC...
2025. március 23. 06:29 Fronthidraulika
100685 - A TRAKTOR UNIVERZÁLOS ELSŐ HIDRAULIKUS ELEJE 1500 KG ÁR: 1.290,00 EURO. A TRAKTOR UNIVERZÁLOS ELSŐ HIDRAULIKUS ELEJE - Teherbirása 1500 kg -ig - ősszecsukható karok munka , ész szálitási ész úszó helyzetben - WALTERSCEID horgok a automatikus...
2025. március 23. 05:49 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hidraulikus magnesszelep 50 liter/perc Minden biztonsagi szelep 180 bar-ra van allitva 50 es 230 bar között allitható Nincs aranyos elektRomos telyesitmenye. 10112-Hidraulikus Szelep 1xz50+12V DC ÁR: 120,00 EURO. 10113-Hidraulikus Szelep 2xz50+12V DC...
650.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 23. 09:24 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 7810 (7610, 7710, 7600, 7700, stb.) Felújított hidraulikaszivattyú eladó. AL75305, 40 cm³
2025. március 23. 13:04 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus henger villa 70/40 löket 100-1000 villás hidraulikus henger (lyukkal 30mm -es rögzitéshez) dugatyu (belsö atmérü ) 70mm,(külsö atmérü)80mm dugatyurud 40mm 70/40xx (löket henger): 70/40-100mm= 123 eur 70/40-150mm= 123 eur 70/40-200mm= 130...
2025. március 23. 07:34 Hidraulika közcsavarok
20540- KÉZI BILLENŐ NYOMÁS ELOSZTÓ. Ár: 84,00 EUR. MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az alkatrészeket utánvételkor vagy pro-forma számlával lehet fizetni. GLS gyors postával küldjük az árut. A rendelését le athatja a felefon számon magyar nyelvben, az...
50.000 Ft
7 éve hirdető
2025. március 21. 18:34 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Kaba
Új John Deere hidraulikus munkahenger eladó! Egyszer sem volt használva. Ár: 50.000 Ft / darab Csak párban eladó! Munkahenger hossza: 55,5 cm Átmérő: 7 cm Telefonszám: 06-30-24-84-909
95.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 23. 10:34 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új hidraulika szivattyú eladó! Szivattyú: 95.000 Ft + csatlakozó: 28.000 Ft/pár.
2025. március 24. 08:09 Egyéb hidraulika alkatrészek
A hidraulikus kompozit szelepeket szükség szerint össze lehet szerelni vagy szétszerelni,a kivánt részegység szerint.Ezek egyené szegmentböl álnak a bemeneti szegmensből és egy kimeneti szegmensől álnak.Lehetőseég van a JOYSTIICK szerelésre is.A...
28.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 22. 17:19 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Jumz árokásó kanál, gém, munkahenger több darab is! Munkahengerek 28 ezer Ft tól 68 ezer Ft ig. Többféle méretben További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
2025. március 23. 06:09 Egyéb hidraulika alkatrészek
A szelepet kettős háromutas szelepként használják. A kettős bemeneti nyíláson keresztül a szelepbe jutó olaj áramlását két kettős kimenetre irányítjKák. Az egyik vezérlőkar mindkét készletet egyszerre vezérli. 10337 - 6. KÉZI UTASSZELEP 3/8 - 20lit...
2025. március 23. 13:14 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hárompontos hidraulika készlet kisebb traktorokhoz 1 KAT (mint például Pasquali, Yanmar, TV, Ferrari, ATV, Lombardini, Goldoni, Kubota, Iseki, Carraro) ... 14-30 LÓERŐIG 11029-UNIVERSAL KIT HÁROM PONT HIDRAULIKA 1 KAT. Ár: 140.00 EUR MINDEN ÁR AZ...
31.488 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 21. 13:14 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba, úszó állás a 3-as pozícióban reteszeléssel Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 3/4" Vezérlő portok (A, B): 1/2" Üzemi...
2025. március 23. 07:19 Fronthidraulika
Hidraulikus akkumulátorok (0,15lit - 0,35lit - 0,45lit - 0,5lit - 0,7lit - 1lit - 1,48lit - 2lit - 2,8lit - 3,8lit). Az ügyfél kérésére az akkumulátor előtöltése megváltoztatható a kívánt nyomásig. Hidraulikus rendszerekben használják a...
43.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 21. 11:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 4 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 1/2" Vezérlő portok (A, B): 3/8" Üzemi nyomás: 250 bar Névleges áramlási sebesség: 40...
2025. január 31. 04:59 Pneumatika Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
MTZ / Belarus fékszelep tartólemez. Cikkszáma: 70- 3514108-B1 Az aktuális árak a webáruházunkban: webshop.agrokeri.hu Agrokeri Kft. 4400 Nyíregyháza Tokaji út.15. www.agrokeri.hu webshop.agrokeri.hu Házhoz szállítás ! 24 Óra alatt!
2025. március 23. 06:39 Egyéb hidraulika alkatrészek
Traktor kompresszor TLT - kardán légkompresszor. Egyszerű telepítés közvetlenül a traktor kardántengelyére. Hengerek száma: 2 Kapacitás: 90L / perc Levegőtömlő: 4,5mm X 4m 11126 - TRAKTOR KOMPRESSZOR TLT Ár: 65,00 EUR MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (730)
- Csapok, szelepek (173)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (108)
- Fronthidraulika (89)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (22)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (79)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (24)
- Hidraulikatömlők (32)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (51)

Ezt semmiképp ne tedd, amikor találkozol egy vaddisznóval! Az életedbe kerülhet!
Fontos, hogy tudd, mit tegyél, és mit ne, ha találkozol egy vaddisznóval.
Ha túl sok kávét iszol, a tested ezekkel a jelekkel figyelmeztet
Nézd meg, rád melyik igaz a 7 tünet közül!