Hirdetés
Műtrágyaszóró 668 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
500.000 Ft
Kiemelt 9 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:06 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Bácsalmás
Eladó családi gazdaságból egy jó állapotban lévő, azonnal munkára fogható Rauch Mds19.1 műtrágyaszóró. Világítással, takaróponyvával és...
2024. augusztus 14. 09:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
2024. augusztus 16. 02:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 16. 01:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos kizárólagos képviseletétől,...
2024. augusztus 16. 01:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Tehnos TG-402/602 műtrágyaszóró nettó 1.235 EUR-tól. Ajándék kardántengellyel! Műaszaki paraméterek TG-402/602 műtrágyaszóró •...
2024. augusztus 16. 01:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 1500 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása-...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 01:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. augusztus 16. 01:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Kiváló minőségű, olasz, MaterMacc gyártmányú, elektromos mikrogranulátum szórók, max. 3 mm-es átmérőjű szemcseméretig. Traktorfülkéből...
220.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:54 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
RAUCH Komet ZS 450 N kéttárcsás műtrágyaszóró gardánnal kifogástalan állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
1.400 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Ártánd
Sulky DPX 1504 mutragyaszoro,2000 evjarat,1600 literes,hidraulikus nyitas-zaras,jo allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 600 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén garantált...
2024. augusztus 16. 00:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 1200 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása-...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 1.200 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
4 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 1.500 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén...
2024. augusztus 15. 23:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 1000 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása-...
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 23:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 800 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén garantált...
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 23:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiváló minőségű, könnyen kezelhető 1.000 literes műtrágyaszóró. A kisebb gazdaságok kiváló partnere. Megerősített kialakítása révén...
1.300 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 22:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Ártánd
Amazone ZA-U 1501 mutragyaszoro, 2000-es evjarat, 1800 literes, jo allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2024. augusztus 15. 21:59 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Rauch AGT 6036 vontatott műtrágyaszóró szép állapotban, akciósan eladó. A gép 6000 literes tartállyal rendelkezik, 460/85R46 Continental...
2024. augusztus 15. 21:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. augusztus 15. 20:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
2024. augusztus 15. 20:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
252.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 20:14 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposújlak
Tartály űrtartalom: 500 liter Teljesítmény igény: 20 - 50 LE Sorszóróval Kardántengellyel Súly: 69 kg
2024. augusztus 15. 19:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (668)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)