A gímszarvasbika-vadászati idényt záró, mindig sok érdeklődőt vonzó eseményre az állami erdővállalat szentpéterföldei vadászházánál került sor. A megjelenteket elsőként Rosta Gyula vezérigazgató köszöntötte.

A trófeaszemlén részt vett Kovács Ferenc, a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályának vezetője, aki beszédében rámutatott: az elmúlt évek, évtizedek nívós szakmai munkájának köszönhetően Zalában olyan gímszarvas-állományt sikerült létrehozni és megőrizni, amely évről évre magas színvonalú trófeakihozatalt produkál.

trófeaszemle

A trófeaszemle minden évben számos érdeklődőt vonz – fotó: Steyer Edina

– Mindezt úgy, hogy közben a szakszemélyzet odafigyel az erdő, a vad egyensúlyára – folytatta. – Sajnos, ez nem mondható el az ország minden területén. Már megjelent az Országos Vadászati Adattár előző vadászati évre vonatkozó statisztikája, amit érdemes áttanulmányozni, mert mindig van benne érdekesség, újdonság. Azt kell mondanom azonban, hogy a gímszarvas tekintetében nincs újdonság, a korábbi folyamatok folytatódnak. Országos szinten növekszik az állomány amellett, hogy érdemben nem tudjuk növelni a minőséget. Az elmúlt 30 évben egyetlen kiváló trófeát sem tudott produkálni a szakmánk. Ebből látható, hogy amit sokan szajkóznak, azaz hogy a minőség és a mennyiség kéz a kézben jár, nem igaz.

Nekünk a minőséget kell preferálni és a mennyiséget háttérbe szorítani. Nemcsak azért, mert a kisebb populációval talán szakértőbb módon tudunk majd bánni és lehet egyszer egy világrekordunk, hanem azért is, mert azt gondolom, óriási problémák vannak a szakmában, a szakma mentén, a társadalom egyes részeivel érintkezve. Gondolok itt a vadkárra, a szaporodó kerítésekre, az egyre gyakoribb belterületi vad-megjelenésekre, gázolásokra, azokra a konfliktusokra, amelyek mind-mind tépázzák szakmánk hírnevét. Azt gondolom, ezekkel a problémákkal tudatosabban kell foglalkoznia mindenkinek, aki ebből a munkából kiveszi a részét.


trófeaszemle

Rosta Gyula a mikrofonnál, a háttérben Kovács Ferenc – fotó: Steyer Edina

Kovács Ferenc után Rosta Gyula ismertette a most zárult idényben elért eredményeket. Mint azt elmondta: 149 vendég (akiknek többsége külföldi volt) hozta terítékre a szeptemberi bőgésben esett 157 gímbikát. Közülük 30 aranyérmes minősítést (19%) kapott, ami felülmúlja az elmúlt 10 év átlagát. Ezüstérmes lett 54 trófea (34 %), bronzérmet 43 (28 %) kapott, 30 trófea (19%) pedig érem nélkül maradt. Az érmesek átlagtömege 8,51 kilogramm.

trófea

A legmagasabb pontszámot ez a trófea kapta – fotó: Steyer Edina

A legmagasabb CIC pontszámot (231,52) a Letenyei Erdészetnél terítékre került 12,63 kilogramm trófeatömegű bika érte el. A Lenti Erdészetnél terítékre hozott 12,54 kilogramm trófeatömegű bika a vármegyei bírálaton 230,32 pontot kapott. A harmadik legmagasabb pontszámot (229,35) pedig a Bánokszentgyörgyi Erdészet szentpéterföldei területén terítékre hozott 11,63 kilogramm trófeatömegű gímbika kapta.