Tudod, mi az a csicsóka? Kóstoltad már? Esetleg a kertedben is helyet adtál neki? Igazán jól tetted, hiszen a csicsókát nem véletlenül tartják igazi szuperélelmiszernek! Azon kívül, hogy igazán finom, nagyon egészséges is, ráadásul az olcsó alapanyagok közé tartozik. Érdemes tehát minél jobban megismernünk a csicsókát, és helyet adni neki a tányérunkon, és persze a kertünkben is, ugyanis elképesztően könnyű termeszteni is!
Amit a csicsókáról tudnod érdemes
A csicsóka (Helianthus tuberosus) a fészkesvirágzatúak családjába tartozó gumós évelő gyógynövény, amely a 17. század elején Észak-Amerikából került Európába. Habár elsőre furcsának tűnhet, a csicsóka közeli rokonságban áll a napraforgóval. Sőt, tavasszal és ősszel annyira hasonlítanak egymásra, hogy könnyen össze is lehet őket téveszteni. A csicsóka virágai azonban a napraforgóéhoz képest kisebbek, és jóval később, csak augusztus elején nyílnak.
A csicsóka nagyon egészséges. Érdemes helyet adni neki a kertben. Fotó: Shutterstock
A csicsóka szára akár 3 méter magasra is képes megnőni, azonban a hazai éghajlatunkon a késői virágzás miatt a magok már nem tudnak kifejlődni, éppen ezért magról nem tudunk csicsókát szaporítani.
A csicsóka gumói megvastagodott szárképletek, amelyek nem közvetlenül a tövön, hanem az 5-20 cm hosszú gyökérrészen találhatók. A csicsóka héja lehet fehér vagy sárga, de leggyakrabban olyan színű, mint a rózsaburgonyáé. A gumók húsa hófehér, felszínük barázdált, ezért a csicsóka tisztítása sok időt igényel. De ez ne vegye el a kedvünket a csicsókától!
Így termessz csicsókát a kertedben
A csicsókának érdemes helyet adni a kertünkben, hiszen a termesztése nagyon egyszerű. Azt is mondhatnánk, hogy a csicsóka teljesen igénytelen növény, ráadásul ha egyszer elültettük a kertünkben, akkor szinte kiirthatatlan.
A növényt gumóról érdemes szaporítani, amely -30 Celsius-fokig fagyálló. Novembertől egészen április közepéig lehet csicsókát ültetni. A legjobb, ha 50x50 cm-es sor és tőtávolságra, 8-10 cm mélyen ültetjük el a csicsóka gumóit. Azonban ültetés előtt mindenképpen ássuk fel alaposan az ágyást, és trágyázzuk meg érett istállótrágyával, vagy komposzttal.
A csicsóka a nyirkos, üde talajokat kedveli, ahol a talajvíz szintje fél méternél mélyebben van. Azonban nem túl igényes, ha a talajról van szó, így akár homokos területen is remekül megterem. A csicsóka novemberben érik be, ráadásul mivel gumója nem fagy el, ősszel nem kell felszedni. Nyugodtan maradhat a földben a csicsóka, így érdemes mindig csak annyit behozni belőle, amennyit fel fogunk használni. Ez azért is hasznos, mivel mindig friss csicsókából tudunk főzni, ráadásul a csicsóka héja annyira vékony, hogy nagyon rosszul tárolható.
De hogy még nagyobb kedvet csináljunk a csicsókához, azt is elárujuk, hogy még a szárazságot is nagyon jól tűri, ráadásul alig van kártevője, és betegség is csak nagyon ritkán támadja meg. Éppen ezért a csicsóka a biotermesztésben is kitűnően megállja a helyét.
Nem csak finom, de elképesztően egészséges is a csicsóka
A csicsókát nem csak azért érdemes fogyasztani, mert olcsó és finom, hanem azért is, mert igazán egészséges. A csicsóka gumója vizet, cukrot, proteint és nyers rostot tartalmaz. A gumókban levő cukor a vékonybélben még nem szívódik fel, csupán a vastagbélben zajlik le ez a folyamat, éppen ezért a cukorbetegségben szenvedők is fogyaszthatják.
A csicsóka segít csökkenti a koleszterinszintet is, rosttartalma pedig hatszor akkora, mint a burgonyáé, így gátolja a szénhidrátok felszívódását. Ezen kívül a csicsókának igazán magas a kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor és cink tartalma, de tartalmaz még B1-, B2- és C-vitamint is.
Nem csoda tehát, hogy a csicsókát a világ számos éttermében megtalálhatjuk, ahol homár, libamáj, szarvasgomba és fésűkagyló mellé szokták tálalni. De szerencsére nem csak előkelő társaságban finom a csicsóka, hiszen fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, köretként, vagy levesként, de főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből pedig igazán remek turmix készíthető.
A csicsóka virágai csodaszépek. Fotó: Shutterstock
Sokan készítenek belőle csicsókalepényt, és vannak, akik úgy készítik el, mint a krumplipürét, a krumpli helyett csicsókát adva hozzá. Ráadásul a csicsóka csökkenti az édesség utáni vágyunkat, sőt, még a fáradtságot is. A csicsókára még betegség után is számíthatunk, hiszen antibiotikum kúrákat követően segít a bélflóra helyreállításában.
A csicsókában inulin és polifruktozánok vannak, amelyekből fruktóz keletkezik. Ez lassabban növeli meg a vércukor szintet, mint a szőlőcukor. Különösen elhízásnál és cukorbetegségnél ajánlják, valamint a bélflóra regenerálásához, de ezen túlmenően is széles spektrumú gyógyhatást tulajdonítanak a csicsókának. De azon se lepődjünk meg, ha kozmetikai készítmények összetevőjeként találkozunk a csicsókával.
Csicsóka receptek – a csicsókát nyersen, de sülve vagy főve is érdemes fogyasztani
A csicsókából számtalan, finom ételt készíthetünk. A sok recept közül mi most kettőt is megosztunk, hogy nyersen, vagy sülve is meg tudd kóstolni.
Csicsóka saláta
Hozzávalók: 50 dkg csicsóka, 1 citrom, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál méz, bors, só, petrezselyem.
A csicsókát nagyon alaposan tisztítsuk meg, majd szeleteljük fel vékony karikákra. Csavarjuk a csicsókára a citrom levét. Ezután keverjük össze a mézet és az olajat, adjuk hozzá a sót és a borsot ízlés szerint, majd kerüljön bele az apróra vágott petrezselyem is. Az egészet keverjük össze a csicsókával, tegyük egy órára a hűtőbe és fogyasszuk el jóízűen!
Sült csicsóka
Hozzávalók: 1 kg frissen szedett csicsóka, 1 dl olívaolaj, só, bors ízlés szerint, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 2 dl tejszín.
A csicsókákat tisztítsuk meg, és hosszanti irányban szeleteljük fel. Tegyük a csicsókát egy tepsibe, majd öntsünk rá annyi olívaolajat, hogy mindenhol érje. Fűszerezzük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, a tetejére pedig tegyünk tejszínt és reszelt parmezán sajtot. 30 perc alatt süssük készre. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
A csicsóka titkai – még a vázában is jól mutat!
1. A csicsóka nem csak finom, de szép is. Persze nem arra bíztatunk, hogy a gumóját nézegesd, de csodás, sárga virágát érdemes vázába tenni.
2. A csicsóka nem csak az emberek körében kedvelt. Szárát és a gumóját szarvasmarhák, juhok és sertések takarmányozására is használják.
3. Azt szoktuk becézni, amit nagyon szeretünk, úgyhogy a csicsókát nagyon szerethetjük, hiszen számtalan becenevet kapott. Nevezik csókapityóknak, földialmának, tótrépának, jeruzsálemi articsókának, indiángyökérnek, indiánkrumplinak, napgyökérnek, földi napraforgónak, földi szarvasgombának, sőt a szegények krumplijának is.
4. A csicsókáról még egy mondás is született, miszerint "nő mint a csicsóka." Ez pedig tökéletesen igaz rá, hiszen amellett, hogy a csicsóka rendkívül igénytelen, nem igényel sok vizet és tápanyagot, könnyen szaporodik, magasra nő és szinte kiirthatatlan.
Reméljük meghoztuk a kedved a csicsókához! Ha tudsz egy finom, csicsóka receptet, írd meg nekünk hozzászólásban!