Claire Strickett 2020-ban, az első kijárási tilalom egyik éjszakáján arra ébredt londoni hálószobájában, hogy nincs egyedül. Mocorgást hallott az ágy alól, és amikor benézett oda, egy rókával találta szemben magát, aki a véletlenül éjszakára nyitva hagyott hátsó ajtón ment be a házba. Strickett szomszédjának kertjét pedig egy rókacsalád választotta otthonául. A londoni rókák egyre többen és többen vannak.

Tízezer róka Londonban

A rókák már az I. világháború vége óta jelen vannak Londonban, de az elmúlt három évtizedben számuk jelentősen megszaporodott. A London Wildlife Trust becslése szerint kb. 10 000 róka él jelenleg a városban. Tehát nem olyan állatokról van szó, melyek időnként a városba látogatnak, hanem amelyeknek London az élőhelye.

Arról azonban nincs szó, hogy az évek, évtizedek alatt természetes harmónia alakult volna ki az emberek és a rókák között. Olykor előfordulnak rókatámadások is. 2010-ben egy testvérpárt támadott meg egy róka, miközben azok az emeleti szobájukban aludtak éjjel. Az ikrek súlyosan megsérültek.


Az eset után Joe Lobenstein, Hackney egykori polgármestere elmondta, hogy 1993-ban és 2000-ben is figyelmeztette a tanácsot a környéken előforduló rókákra: „Azt írtam, hogy az éhes, kóbor rókák hajlamosak arra, hogy kiszámíthatatlanok legyenek. Számomra úgy tűnik, hogy egy erősen beépített területen, ahol jelentős mértékben vagy nagyon fiatal, vagy nagyon idős emberek élnek, nem szabad félvállról venni a problémát. A tanács nem járt el pozitívan, és bár nagyon együttérzek a családdal, akik egy ilyen szörnyű balesetet szenvedtek el, ez az a fajta baleset, amely megtörténhetett, és meg is történt." – nyilatkozta.

London város honlapján lehet feltenni a mindenkori polgármesternek kérdéseket. Az eset után egy lakó azt kérdezte: „Mi a véleménye a városunkban élő rókákról a fiatal testvérpár elleni támadás után?" A kérdésre az alábbi válasz érkezett az akkori polgármestertől, Boris Johnsontól:

„Az urbánus rókák emberre való támadásáról szóló jelentések rendkívül ritkák. Ez az eset azonban, bármennyire is szokatlan, rámutat azokra a problémákra, amelyek akkor merülhetnek fel, amikor a helyi rókapopuláció kapcsolatba kerül az emberekkel. Tudom, hogy sokan úgy gondolják, a rókák csodálatos kiegészítői London növény- és állatvilágának. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy viselkedésük problémákat is okozhat, és így kétségtelenül kártevővé válhatnak. Nem támogatom a leölésüket, mivel ez költséges lenne, és valószínűleg nem is lenne hatékony. Az önkormányzatoknak arra kellene összpontosítaniuk, hogy elriasszák a rókákat ott, ahol problémát észlelnek, és tájékoztassák a lakosokat azokról a gyakorlati lépésekről, amelyeket ők maguk is megtehetnek a rókák humánus elűzése érdekében, ha azok kellemetlenséget okoznak. Nyilvánvalóan ha egy adott probléma merül fel egy konkrét róka viselkedésével, vagy ha az állat megsérült vagy beteg, akkor humánus módszereket várnék el a kezelésére."


Amikor 2013-ban egy kisfiút támadott meg egy róka, Boris Johnson már kártevőként és fenyegetésként jellemezte őket. A támadás kiváltotta az emberek ellenszenvét az állatokkal szemben, sokakat zavar az is, hogy a szemétben turkálnak, így egyre többen kezdtek keresni olyan módszereket, amelyekkel elriaszthatják őket. 2020-ban volt, aki számszeríjjal lőtt ki két rókát a városban. Azonban valószínűleg még mindig többen vannak azok, akik etetik ezeket az állatokat, gyönyörködnek bennük, és próbálnak barátságot kötni velük.

róka Londonban

Jelenleg kb. 10 000 róka él Londonban – fotó: Shutterstock

Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy az urbánus rókák, miután alkalmazkodtak a városi élethez, egyre inkább a háziasított kutyákhoz hasonlítanak. Amikor összehasonlították a városi rókákat a vidéki rókákkal, azt találták, hogy a városi rókák agya kisebb, ami az emberekkel való szoros kapcsolat evolúciós jele. A városi rókák orra rövidebb, harapásuk kevésbé erős – kiválóan alkalmazkodtak a városi szemeteszsákokra való vadászathoz.

A szakértők felhívták a figyelmet arra a fontos tényezőre is, hogy amennyiben a rókákat kivonjuk az egyenletből, a rágcsálópopulációkkal gyűlik majd meg a londoniak baja.

Forrás: azenkutyam.hu