A Florimo márka tulajdonosa, a Matécsa Kft. több évtizedes piaci tapasztalatával és a tulajdonos Huber csoport szakmai tulajdonosi hátterével innovatív szereplője kíván lenni a kertészeti piacnak.
A Home and Garden szegmensben, a fenntartható termékek fejlesztése mellett kötelezte el magát a cég, a rendezvény keretén belül együttműködési megállapodás aláírására is sor került a MATE Kertészettudományi Intézetével, ami lehetővé teszi a jövőbeni szakmai együttműködést, a szerződés tartalma szerinti szakmai gyakorlati feladatokat.
Káldi Péter, a Matécsa Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: vállalatuk a kertészeti piac meghatározó szereplőjeként már több mint 36 éves múlttal rendelkezik. Hozzátette: a nehézségek ellenére az idén is sikeres évet tudnak zárni, majd kiemelte, hogy a termékeikben a fenntarthatóság és a környezettudatosság központi szerepet kap.
30 féle virágfölddel foglalkoznak már most is, de a klímaváltozás, a mediterrán növények elterjedése új termékek létrehozását is igényli.
Káldi Péter, a Matécsa Kft. ügyvezető igazgatója – fotó: Matécsa Kft.
Minden változik körülöttünk, ennek nyomait már a közvetlen környezetünkön és a kertészeti növénytermesztésben tapasztalt jelenségekben is érezzük – hangzott el dr. Geösel András egyetemi docens előadásában.
Melegszik…
… ami látható az éves középhőmérsékleti statisztikán, a fagyos napok száma csökken, növekszik a hőségnapok száma. A Kárpát-medencében az átlaghőmérséklet 1,4-1,8 fokkal nő, évente 20 fölött van a hőségnapok száma, ezt kíséri nyáron az extrém erős UV sugárzás. A vegetáció korán indul. Az éves csapadék mennyisége keveset változik, eloszlása ugyanakkor nem egyenletes.
Stressz
Mindezek a tényezők jelentős stresszhelyzeteket okoznak a növények számára. A kert tulajdonosok háromféle stratégiát választhatnak, hogy csökkentsék ezeket a hatásokat:
-
Javíthatják a vízgazdálkodást: A jobb vízmegtartó képességű közegektől, a vízmegkötő adszorbensek használatán át, innovatív öntözési eljárások is rendelkezésre állnak a talajtakarás alkalmazása mellett.
-
Javíthatják a növények kondícióját: Szerves trágyák, gyökérfejlődést segítő tápanyagok, lombtrágyák és biostimulátor készítmények használatával.
-
Megváltoztathatják a növényfajokat és fajtákat: Hétről hétre látható, hogyan szorulnak ki a tuják, jelennek meg új fajok, élükön a mediterrán növényekkel, és látható az igény az egzotikus fajok iránt.
Dr. Geösel András, a MATE Kertészettudományi Intézet intézetvezetője, egyetemi docens, tanszékvezető – fotó: MATE
A városi kertek szerepe növekedni fog, a koros növényeinket fokozottan kell ápolni, az ültetendő növények között a biodiverzitás elvei nagy hangsúlyt kapnak, a művelés során pedig a biológiai megoldások előnyt fognak élvezni.
Az önellátás, a megváltozott klímaviszonyokhoz való alkalmazkodás igény már jelen van – a városokban az önkormányzatok már tudatosan alakítják a városi kerteket. A hobbikertészek már kialakítják akár erkélyen is, de a kertekben mindenképpen a magaságyásaikat, ahol megjelennek a kerti haszonnövények, fűszernövények és díszkertek. A konyhakertek pedig komoly bázisai a család önellátásának – mondta a MATE Kertészettudományi Intézet intézetvezetője.
Mit tud tenni a több mint 30 éves piaci szereplő, a Florimo márka ebben a helyzetben?
Alkalmazkodik!
A termékportfólióban hangsúlyossá válik a biodiverzitásnak való megfelelés a Florimo Bio Natura Line termékcsaláddal: 100 % természetes alapú, prémium kategóriás tápanyagokat és növénykondicionálókat kínálnak 2025-ben a kertészek számára, mindezt fenntartható, újrahasznosított alapanyagokból készülő termékcsomagolásban.
2in1 megoldással segítik a kertészeket talajba szúrható tápoldattal és növénykondicionálóval, ezt képviseli a Florimo Fertistilla.
Még 2024-ben debütált a Magaságyásföld termékük, segítik a fenntartható kertészkedést Komposzt termékükkel. A Florimo Nova biostimulátor megjelenik hobbikertészek számára alkalmas verzióban. A mediterrán növények termesztését pedig segíti az új, Mediterrán termékcsalád – virágföld, tápoldat és táprúd formájában.
Talajjavító tekintetében pedig a balti tőzeg válik elérhetővé kis kiszerelésben a hobbi kertészek számára.
Széles a termékpaletta – fotó: Matécsa Kft.