Sokaknak indul a napja kávéval. Sőt, egyáltalán nem tudják elképzelni a napjukat kávé nélkül. Az első pedig követi a következő, és a következő. De miért ne termeszthetnénk meg akár mi a saját kávénkat? Ugye, milyen nehezen kivitelezhető ötletnek tűnik? Pedig egyáltalán nem az!

És habár rengeteg féle kávé közül lehet választani, amelyeket aztán számtalan módon készíthetünk el, így lehet erősebb, gyengébb, tejes, vagy éppen koffeinmentes kávét inni, mégis, kevesen mondhatják el magukról, hogy saját maguk által termesztett kávét fogyasztanak. 

Pedig egyáltalán nem lehetetlen, hiszen a kávécserjét mi is nevelgethetjük, és egy idő után termést is fog hozni. Ami igaz, az igaz, a türelem fontos, ebben az esetben, mert bizony nem kevés idő fog eltelni, amíg termést szüretelhetünk. De a türelem előbb vagy utóbb kávét terem. Annál pedig kevés menőbb érzés van, mint a saját magunk által termesztett kávéval indítani a reggelt.

Ismerd meg a kávécserjét

A kávé forrása a kávécserje. A kávécserjéből nagyon sok típus létezik, így különböző minősége kávék készülhetnek a termésükből. A Coffea nemzetségen belül három olyan kávécserje is van, amelyet a kávé ital alapanyagként termesztenek. A legelterjedtebb a Coffea arabica, amely a világ kávétermésének nagy részét adja. A második a Coffea canephora, vagy ismertebb nevén robusta, a harmadik pedig a Coffea liberica, amelyik túl keserű főzetet ad, ezért kevésbé ismert és népszerű.

Azonban nem elég kiválasztani a tökéletes típust. Ahhoz, hogy a kávé is tökéletes ízű legyen, különleges termesztési körülményekre van szükség. Ezért a kávéink nagy részét 900 méter fölötti magasságban, trópusi éghajlaton, tápanyagdús talajban termesztik, ahol egyenletes az éves csapadékeloszlás, ami még inkább elősegíti, hogy csodás alapanyag teremjen kávéink számára.

kávé kávécserje

Akár otthon is szüretelhetünk a saját magunk által nevelt kávécserjéről. Fotó: Pixabay

Ezért sajnos Magyarországon nem termeszthető úgy a kávécserje, hogy abból ital készülhessen, de dísznövényként tartva nekünk is lehet esélyünk arra, hogy saját kávét szüretelhessünk.

Erre van szüksége a kávécserjédnek

Az Etiópiában őshonos kávénövény tavasszal apró fehér virágokat hoz, majd apró bogyókat nevel, amelyek idővel zöldről feketés hüvelyre sötétednek. Ezek mindegyike két magot tartalmaz, amelyek végül a kávéfőzéshez használt kávébabokká válnak. Azonban a magvakon kívül minden növényi rész mérgező az emberre és az állatokra nézve is.

Nevelhetünk kávécserjét dísznövényként, és nevelhetünk kávécserjét kávéfogyasztás céljából, amelyhez elég sok türelem, és legalább 4-5 év szükséges. A Coffea arabica 'Nana' egy törpe fajta, amelyik mindössze 30 cm magasra nő, és tökéletes beltéri növényként.


A kávécserjét szaporíthatjuk magról, vagy a levágott hajtást dugványozhatjuk, illetve vásárolhatunk kész kávécserjét is. A dugványozásra a nyár eleje a legalkalmasabb. Ilyenkor az anyanövényről vágjunk le hajtásokat, amelyeket tegyünk vízbe úgy, hogy az alsó leveleket levágjuk. A hajtás legyen körülbelül 20-25 cm hosszú. Miután megjelentek a gyökerek, ültessük el laza, tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű földbe, és ügyeljünk a rendszeres öntözésére.

A kávécserje szereti a trópusi éghajlatot, így hát fontos számára a magas páratartalom. Ügyeljünk a rendszeres öntözésére és arra, hogy leveleit időnként permetezzük le vízzel. Fontos, hogy a növényt ne érje huzat. A kávécserje nyugodtan a kertben töltheti a tavaszt és a nyarat, azonban arra ügyeljünk, hogy a túlságosan erős napsugarakat nem jól viseli, így keressünk neki inkább félárnyékos helyet. Érdemes minden évben tavasszal átültetni, és fontos, hogy ekkor részesüljön egy növekedésindító tápoldatozásban, és levéldísznövényeknek való tápoldatot is adjunk neki egészen őszig, két-három hetente.

Az ideális talaj a kávécserje számára a gazdag, tőzeg alapú virágföld, kiváló vízelvezetéssel. A kávécserje a savas talajt részesíti előnyben, ezért ha a növény nem virágzik, adjunk hozzá szerves anyagokat, például tőzegmohát a talaj pH-értékének növeléséhez. Az optimális hőmérséklet a kávécserje számára nappal 21-25 Celsius-fok, éjszaka 19-21 Celsius-fok között van. A magasabb hőmérséklet felgyorsíthatja a növekedést, de a kávébab termesztéséhez nem ideális, hiszen annak lassan és egyenletesen kell beérnie.

A kávécserjét ajánlott évente kétszer, tavasszal és ősszel visszametszeni. Ekkor megújíthatjuk a növényt, de oda kell figyelnünk a magasságára is, hiszen ha nem metsszük meg, akár a két méteres magasságot is könnyedén el tudja érni.

Minden tavasszal ültessük át a kávécserjét, fokozatosan növelve a cserép méretét. Nagyon fontos, hogy a cserép alján legyenek nyílások, hogy a kávécserje ne álljon pangó vízben. A kávécserje nem kedveli a hideget, így ősszel, amikor a hőmérséklet tartósan 20 Celsius-fok alá esik, mindenképp vigyük be. Az ideális ilyenkor a számára egy körülbelül 15 Celsius-fokos, világos helyiség. Fontos, hogy a teleltetése alatt is rendszeresen öntözzük, és néha permetezzük le a leveleit.

A kávécserjét megtámadhatják a levéltetvek és az atkák, így hát rendszeresen vizsgáljuk át, és ha szükséges, kezeljük növényvédő szerekkel.

Így szüreteld a kávédat

Minimum 3-5 évnek kell eltelnie, hogy termés is legyen a kávécserjén. Amikor a növény gyümölcsei vörösre érnek és kissé lágy tapintásúak lesznek, szedjük le őket a kávécserjéről. Ezután válasszuk le a belső kávébabot a gyümölcsről úgy, hogy a gyümölcsöt egy tál vízben pépesítjük.

A belsõ bab leválasztása után szárítsuk meg addig, amíg a héja könnyen le nem válik. Ez akár hetekig is el tud tartani. A szárított kávébabot ezután meg lehet pörkölni és meg lehet őrölni, majd elfogyaszthatjuk az első, saját termesztésű kávénkat.

A kávé egészségünkre gyakorolt hatásai

A kávé egészségre gyakorolt hatásáról megoszlanak a vélemények. Általában az az irányelv a mérvadó, miszerint mindent mértékkel kell fogyasztani. Ez pedig a kávéra, élénkítő hatása miatt, különösen igaz.

kávé csészében asztalon

A kávét csak mértékkel érdemes fogyasztani. Fotó: Shutterstock

Néhány évtizede még inkább a negatív hatásokról hallhattunk, azonban manapság egyre több kutatási eredmény foglalkozik a kávéfogyasztás és a koffein pozitív hatásaival. A kávé számottevő mennyiségű klorogénsavat, koffeint és terpéneket tartalmaz. A koffein a bélcsatornából gyorsan felszívódik, és eljut a szervezet minden pontjára, így az agyba is, ahol az idegsejtek működését serkenti. A kávéfogyasztás hatását azonban sok minden befolyásolja, így többek között az ital koffeintartalma, a kávészemek minősége és az elkészítés módja is.

A kávé élénkítő hatása fontos szerepet tölthet be a mindennapi életünkben. A fogyasztását követően a koffein a véráramba jutva az ideg- és izomsejtek felületén fejti ki hatását. Befolyásolja számos enzim és ingerületátvivő anyag működését, továbbá gátolja a testünkben a fáradtságot jelző anyag, az adenozin hatását. Az adenozin fontos szerepet tölt be az ébrenlét és az alvás szabályozásában. A koffein azáltal serkenti az idegrendszert, hogy fenntartja az éberséget. Ez a folyamat befolyásolhatja a vérerek összehúzódását is, amely oka lehet a koffein fejfájás-csillapító hatásának. 

A koffein felgyorsítja a szívverést, megemeli a vérnyomást, ellazítja a hörgőket, és kissé növeli a gyomorsavtermelést. Emellett gyorsítja az anyagcserét és vízhajtó hatása is van. Ezért nagyon fontos, hogy ne éhgyomorra fogyasszuk, és az esti lefekvés előtt sem ajánlott meginni belőle egy csészével, ha jól szeretnénk aludni.

Vannak, akik számára a kávéfogyasztás veszélyeket hordozhat, vérnyomásemelő hatása miatt. Szintén nem ajánlott fogyasztása a várandósság alatt. A kávé, illetve a koffein számos gyógyszer felszívódását és a szervezeten belüli hatását befolyásolhatja, ezért nem javasolt, hogy ha gyógyszert szedünk, azt kávéval vegyük be, vagy közvetlenül előtte vagy utána kávét fogyasszunk.

Ugyanakkor kutatások szerint a koffeinnek is szerepe lehet az idős korral gyakran együtt járó szellemi hanyatlás megelőzésében, a szellemi frissesség megőrzésében. Napi 300 mg koffein elfogyasztása még anélkül stimulálja egy felnőtt szervezetét, hogy károsítaná azt. Egy csésze, vagyis 2 deciliter kávéban átlagosan 90-180 milligramm koffein van.

A kávéval tehát legyünk óvatosak, és fogyasszuk mértékkel, de bátran fogjunk hozzá a kávécserje gondozásához, hiszen a türelem idővel kávét terem.