A hagyma igazán finom, ám a legtöbben kétszer is meggondoljuk, együnk-e belőle, hiszen általában erős hagymaszag és sírás lesz a vége. Ha szerencsések vagyunk, és nem nekünk kell megpucolni és felszeletelni, akkor sem kíméltük meg magunkat a jellegzetes szagtól, ezért a hagyma sokszor csak a magányos esték eledele marad.

Azonban nagyon sok finom étel elképzelhetetlen nélküle, így ha rendszeresen főzünk, akkor bizony a könnyek és a szag is ismerősek lehetnek. De nem vagyunk kötelesek a könnyeinket és a társasági életünket áldozni a hagyma fogyasztásának oltárán. Erre is van ugyanis megoldás! És nem az, hogy lemondunk erről a nagyon sokoldalú és egészséges finomságról! Mert nem is érné meg lemondani róla! A hagyma ugyanis nem mindig csal könnyeket a szemünkbe.

Így kerülheted el a szagot és a könnyeket

Azért, hogy a hagyma pucolása közben gyakran könny szökik a szemünkbe, a propántial-S-oxid nevű vegyület felelős, amely azáltal, hogy irritálja a nyálkahártyát, könnyezést okoz. Ehhez az kell, hogy megsértsük, vagy felvágjuk a hagyma külső rétegét, mert akkor szabadul fel belőle a vegyület. A könnyezést a kénsav okozza, amely a propántial-S-oxid levegővel való érintkezésekor képződik. Bár nem okoz semmilyen maradandó károsodást, nagyon kellemetlen tud lenni.

hagyma

A hagyma szeletelése közben sem kell sírnod. Fotó: Shutterstock

1. Kiváló megoldás lehet a sírás ellen, ha a folyamatot folyó víz alatt végezzük. Így a vegyületet rögtön le is mossa a víz, ezért nem tud irritációt okozni. Azonban legyünk nagyon óvatosak, hiszen kés lesz a kezünkben a munka során, és a kés és a víz nem jó barátok.

2. A második megoldás ennél jóval egyszerűbb és biztonságosabb. Tartsuk a hagymát a hűtőszekrényben, sőt, mielőtt felvágnánk, tegyük pár perce a mélyhűtőbe. A titok, hogy a hideg hatására a kémiai folyamatok lelassulnak, így jóval kevesebb kénsav képződik, amikor a propántial felszabadul. Azért ne sokat időzzünk az aprítással, mert hamar felmelegszik a hagyma, és sírás lesz a vége.

3. A hagyma szaga, vagy illata zavaró tud lenni, ha társaságban vagyunk. A hagyma illatát a kéntartalmú vegyületek okozzák, amelyek a főzés hatására szabadulnak fel. Ilyenkor vagy az a megoldás, hogy mindenki fogyaszt hagymát, és így közösen viseljük a következményeket, vagy nyers petrezselymet vagy zeller levelet rágcsálunk hagymaevés után.  A levelekben található illóolajok lekötik a hagyma szagát okozó kémiai vegyületeket, így nem lesz olyan kellemetlen a leheletünk.


4. A kezünk is szagos lehet, miután megpucoltuk és felszeleteltük a hagymát. Ezt citrommal tudjuk eltüntetni. Dörzsöljük be a kezünket egy fél citrommal, majd mossuk meg és a szag hamar el fog tűnni.

Ismerjük meg a vöröshagymát!

A hagymák közül a leggyakrabban a vöröshagymát termesztik, amely nem csak vörös lehet, hanem akár lila, sárga vagy éppen fehér is. A vöröshagymát magvetéssel vagy dughagyma ültetésével termeszthetjük, és jóformán mindenhol megterem.

A melegebb éghajlaton termelt újhagymának enyhébb, édesebb az íze, míg a hidegebb éghajlaton termesztett hagyma jobban eltartható, azonban jobban is csíp. A hagyományos vöröshagyma akkor jó minőségű, ha a felszíne tiszta, az állaga kemény, a héja pedig száraz és sima.

Erre figyeljünk az áttelelő hagyma vetésénél

A legjobb, ha nem vásároljuk, hanem mi magunk termesztjük a hagymát a kertben. Ehhez még most sincs késő. Ha áttelelő hagymát szeretnénk, akkor most vessük el a magjait, vagy ültessük el a dughagymákat. A legjobb időpont ugyanis erre augusztus második fele lesz. Ha már júliusban elvetjük, akkor könnyen előfordulhat, hogy a növény túlfejlődik, és tavasszal már magszárba fog menni. De az sem jó, ha túl sokat várunk vele, és átcsúszik a hagyma vetése vagy ültetése szeptemberre, hiszen akkor a növény nem tud kellő módon megerősödni még a téli fagyok előtt.

Az áttelelő hagymát ne vessük frissen trágyázott földbe, viszont kiváló másodnövénye lehet bármelyik trágyázott zöldségnövénynek. Fontos azonban, hogy az ágyás legyen jól előkészítve és felásva, ráadásul, mivel a meleg, száraz augusztusban vetjük, előtte alaposan locsoljuk meg a talajt.

A magokat 30 centiméteres sortávolságra, és 10-15 centiméteres tőtávolságra vessük. A vetés után folyamatosan öntözzük a hagymát, hogy az minél hamarabb csírázni kezdjen. Az őszi időszakban az időjárástól tegyük függővé az öntözés gyakoriságát, de soha ne hagyjuk kiszáradni a hagymát. Újhagymaként már március végén fogyaszthatjuk, főzőhagymaként pedig májusban tudjuk majd betakarítani.

Ezért ne mondjunk le a hagymáról

1. A hagyma nagyon finom és egészséges. Még nátha esetén is számíthatunk rá, ugyanis a belőle készült tea enyhíti a megfázásos tüneteket, és csökkenti a köhögést.

vöröshagyma kertben

Ha van kerted, érdemes hagymát termesztened. Fotó: Shutterstock

2. A hagyma jó a rovarcsípések ellen is. Méh- vagy darázscsípés esetén tegyünk a csípésre egy frissen félbevágott kisebb hagymát, és hagyjuk rajta 10 percig. Azon kívül, hogy enyhülni fognak a fájdalmaink, még a csípés helye sem fog feldagadni. De ugyanígy hatásos a szúnyogcsípés okozta viszketés enyhítésére is. Fontos, hogy utána öblítsük le a bőrfelületet.

3. A hagyma még a takarításra is jó. Segít eltüntetni a rozsdát, de kiváló lehet a grillrácsok takarítására is.

4. Sok benne a természetes cukor, ezen kívül pedig megtalálható még benne az A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, illetve gazdag rostforrás is.

5. A gyomrunknak is jót tesz. A vöröshagyma ugyanis olyan kénvegyületeket tartalmaz, melyek segítenek a Helicobacter Pylori nevű baktérium közömbösítésében, amely a gyomorfekély kialakulásával függ össze

6. A székrekedés ellen is hasznos, hiszen nagyon gazdag rostokban. Ezen kívül még a puffadást is megszünteti.

7. Orrvérzés esetén is bevethető. Ilyenkor az orr alá kell tartani egy félbevágott hagymát, és az abból felszálló illóanyag segít elállítani a vérzést.

9. Azt már tudjuk, hogy egy kis melegített só a fülre helyezve enyhíti a fülfájást. Azonban a hagyma is kiváló fájdalomcsillapító lehet. Ehhez tegyük be 30 másodpercre a mikrohullámú sütőbe, majd egy kendőbe tekerve tegyük a fájós fülre. Ennek oka, hogy a melegítéstől kén szabadul fel a hagymában, amely kiváló gyulladás- és fájdalomcsökkentő.

Ezer okunk van tehát, hogy a hagymának helyet adjunk a kertünkben és az asztalunkon is!