Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségre tett szert a szelektív hulladékgyűjtés és a komposztálás. Amióta kiderült, hogy minden magyarnak szelektíven kell gyűjtenie ezeket a hulladékokat, azóta felmerült a kérdés, hogy ezt egy lakásban milyen formában lehet megvalósítani.

A komposztálás nem varázslat

A legtöbb városlakó legyekkel és szagokkal definiálná a komposztálást, pedig egy megfelelően végzett gyűjtésnek nincsen szaga, így a rovarok sem lepik el. Ahogy a kertben sem egy tudomány komposztálni a hulladékot, úgy egy bérházban sem jelenthet problémát megoldani ezt a gyűjtési formát.

Sok esetben nem a kényszer viszi rá az embert a komposztálásra, hiszen, ha valaki jól csinálja, akkor számtalan előnye van a kis komposztvödör használata. Sokszor még az általános szemetes is kellemetlenebb szagokat képes árasztani magából, mint ez a fajta gyűjtési megoldás. Ha például nem sikerül teljesen elöblíteni a tejes dobozt, kimosni a húsos műanyag tálat, akkor bizony idővel nem bírunk majd megmaradni a lakásban.

Tévhit tehát, hogy a szerves hulladékos szelektíven kezelni egy nem túl higiénikus választás, főleg nem lakásban. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy kihívás bőven lesz a dologban, hiszen az elején még sok tapasztalatra kell szert tenni ahhoz, hogy minden flottul menjen.

Nem lehet az egész életciklust otthon megvalósítani

Sajnos vagy nem sajnos, de a teljes komposztálást nem tudjuk egy lakásban véghez vinni. A gilisztakomposztáló és a bokasahi edény két olyan módszer, ami szóba jöhet. Az előbbi esetében egy külön gilisztakomposztálót kell venni, esetleg készíthetünk egyet két vödörből. Számtalan írás található az interneten arról, hogyan kell ezt jól csinálni. A gilisztákat pedig egy szimpla horgászboltban is beszerezhetjük hozzá. A felső vödörben élnek majd az állatok, de ehhez némi földre vagy trágyára lesz szükségük. Ebbe mehet a szerves hulladék, amit aztán elfogyasztanak, megemésztenek, kialakítják a komposztot. Az alsó edénybe folyik bele a komposzttea, egyfajta folyadék, ami kiváló öntözőanyag.


Ezzel szemben a bokashi edény esetében az állatok helyett a bokashi kultúra végzi el a munkát. Ezt kell a hulladékhoz keverni. Itt is komposzttea termelődik, amivel aztán a fűszernövényeket, a virágokat öntözhetjük meg. Ezzel kapcsolatban azonban tudni kell, hogy ez a megoldás kizárólag félkész komposzt létrehozására alkalmas. A végterméket a földbe kell ásni, hogy végül a teljes folyamat végbe tudjon menni. Ezt egy harmadik emeleti lakásban nem igazán tudjuk megoldani.

Vigyük gyűjtőpontra

Egy egyszerű zárható edényben gyűjtsük össze a szerves hulladékot. A meleg időben inkább olyat válasszunk, ami szellőzőnyílással rendelkezik és szénszűrővel van ellátva. Ez ugyanis jól kiszűri a kellemetlen szagokat. Egy kisebb, kilencliteres edényben kezdjük meg a gyűjtést, ami bár hamar megtelik, megtapasztalhatjuk, hogy milyen előnyei vannak. A zöldség héját sem érdemes a szemetesbe tenni, hiszen akár a város közepén is komposztálhatjuk.

A megoldás a közösségi komposztálók használata. Ebben a Humusz Szövetség nyújt segítséget. A listában szerepelnek azok a komposztálók, ahová bárki leadhatja az általa összegyűjtött hulladékot. A legtöbb ilyet Budapesten találhatjuk, hiszen itt van a legnagyobb szükség arra, hogy a tudatosabb embereknek legyen hova leadniuk a komposztot. A városon belül negyedórányira szinte bármelyik komposztközösségnél ott tudjuk hagyni a napok vagy hetek alatt összegyűjtött szerves hulladékot. Mindenképpen ellenőrizzük, hogy az adott közösség komposztálói milyen szabályok szerint működik, hogyan helyezhetjük el a hulladékot.

Hogyan csináljuk jól?

Felmerülhet a kérdés, hogy mindez nagyon jól hangzik, de mi kerülhet egyáltalán bele a komposztba. A lakásban potenciálisan keletkező hulladékok közül az alábbiakat dobhatjuk bele:

  • nyers zöldség- vagy gyümölcsdarabok,
  • apróra tört tojáshéj,
  • teafű,
  • virágok,
  • kávézacc.

A következő dolgokat viszont tilos komposztba helyezni:

  • csont,
  • penészes zöldségek és gyümölcsök,
  • déligyümölcsök kezelt héja (narancs, citrom, banán, stb.),
  • olaj, zsír,
  • romlott ételek (főleg tojás),
  • sült ételmaradékok,
  • porzsák tartalma,
  • háztartási szemét.

A helyes komposztálás alapja, hogy tudjuk, mi kerülhet a szerves hulladékok közé - fotó: pexels.com

Természetesen időre van szükség ahhoz, hogy minden automatikusan menjen, hiszen első körben valószínűleg lesz még véletlen tojáshéj kidobás. A szag miatt sem kell aggódni, akár nyáron is belekezdhetünk, hiszen aki rendeltetésszerűen használja a komposztot, annál nem lesznek kellemetlenségek. Érdemes azonban minden leadást követően alaposan kimosni a vödröt, amiben korábban a szerves hulladékot gyűjtöttük.

Forrás: divany.hu