A cukkini nem olyan régen került be a magyarok kedvenc zöldségei közé, mindössze 25-30 éve, de azóta a népszerűsége töretlen. dr. Bálint Györgynek, vagyis mindenki Bálint gazdájának köszönhetjük, aki a 70-es években találkozott vele először, egy olaszországi szakmai látogatás során. Az akkor, általa elhozott és szétosztott magok nagyban hozzájárultak a növény magyarországi elterjedéséhez. Ezért pedig igazán hálásak vagyunk Neki, hiszen a cukkini igazán finom és tápláló, ráadásul túl sok odafigyelést sem igényel, így a kezdő kertészek is nagy örömüket lelhetik a termesztésében.

Sőt, a cukkini azon ritka növények egyike, melynek a virágát, a magját és még a héját is el lehet fogyasztani. Nagyon egészséges és még a gyerekek is szívesen eszik meg. És habár a legtöbben rántva szeretjük, ezen kívül még számtalan formában érdemes megkóstolni. De ha a fantasztikusan finom, rántott cukkinihez ragaszkodsz, akkor feltétlenül próbáld ki egyszer este, hidegen, vacsorára. Nem fogod megbánni!

Ismerkedj meg a cukkinivel

A cukkini a kabaktermésű növények családjába tartozik. Ide tartozik a görögdinnye, a tök, és az uborka is. Nagy, márványozott levelei csőszerű, hengeres levélnyélen ülnek. Indákat nem növeszt, azonban ha túl közel ültetjük rokonaihoz, például a tökhöz, vagy az uborkához, nagyon érdekes kereszteződéseket figyelhetünk meg a titkos kis kapcsolatukból. De mivel ezek nem mindig az íz, hanem inkább az esztétikum irányába mozdulnak el, inkább tartsuk távol tőle a rokonságát.

cukkini

A cukkini grillezve is csodálatos. Fotó: Shutterstock

Virágai váltivarúak, egy bokron, de külön jelennek meg a sárga színű, tölcsérre emlékeztető hím- és nővirágok. Bár elsőre valóban nagyon hasonlít a termése az uborkára, szép, sima felületéről egyből felismerhetjük, hogy nem róla van szó. Magja sem az uborkáéhoz, hanem jóval inkább a spárgatökéhez hasonló.

A cukkini 95%-ban víz, mégis igazán ízletes. Viszont emiatt bátran fogyaszthatjuk, még akkor is, ha nem szeretnénk hízni. C-vitamin, folsav és karotin tartalma miatt nagyon egészséges is, sőt, ezen kívül mangán, kalcium, réz, magnézium, kálium, cink és foszfortartalma is jelentős. A-vitamin tartalma segít a szemünknek, antioxidánsai pedig felveszik a harcot a szervezetünket megtámadó betegségekkel szemben, és a szürke hályog kialakulásának esélyét is jelentősen lecsökkentik.

Magas víztartalma miatt segíti az emésztést, és gátolja a székrekedés kialakulását. Bármennyit fogyaszthatunk belőle, nem okoz puffadást, mint a rostban gazdag élelmiszerek többsége. Tápértékének nagy része a héjában található, így érdemes a fiatalabb példányokat fogyasztani, mert azoknak a zsenge héját nem kell lehámozni. A cukkini ugyanis azon kevés növények egyike, melynek héja, virága és magja is fogyasztható.

Legyen a te kertedben is cukkini

A cukkini imádja a fényt és a meleget. A talaj típusára nem igényes, csupán annak magas tápanyag tartalmához ragaszkodik. Azonban kis helyen ne is gondolkodjunk a termesztésében, hiszen legalább egy méteres tőtávolsággal kell elültetni.


A legegyszerűbb magról szaporítani, melyhez alakítsunk ki fészkeket, melyeket az ültetést megelőzően javítsunk fel istállótrágyával. Egy fészekbe érdemes legalább két magot vetni. A cukkini a fejlődése kezdeti szakaszában nagyon is vízigényes, de később is szüksége van a rendszeres öntözésre. Ezen kívül folyamatosan kapálni kell, hogy megakadályozzuk körülötte a gyomok elszaporodását.

Ellensége a lisztharmat, de sajnos a meztelencsigák is igazi cukkini rajongók. Palántázhatjuk is, hogy felgyorsítsuk a folyamatokat. A palántákat 2-3 lombleveles állapotban kell elkezdeni edzeni, majd májusban nyugodtan ki lehet ültetni őket a fészkekbe. A magnyerés szempontjából érdemes egy termést meghagyni, kiszedni belőle a magokat, tisztára mosni azokat, és megszárítani.

Ki mint veti cukkinije ágyát, úgy szüreteli azt jövőre

A cukkini huncut zöldség. Ugyanis vannak apró kis titkai, de ha azokat megismerjük, jó barátságba kerülünk vele, és ezért bőséges terméssel fog megajándékozni bennünket. A cukkini, ha tudna beszélni, elmondaná, hogy érdemes minden évben új helyre ültetni. Sőt, akár még ágyba is ültethetjük.

A cukkini dombos ágyát ősszel kell előkészíteni. Az ágyak másfél méter szélesek legyenek, és ügyeljünk rá, hogy a kert azon pontján kerüljenek kialakításra, ahol a legtöbb napfényt és meleget fogják kapni. Az ágy közepén halmozzunk fel ágakat, napraforgószárat, majd tegyünk rá füves részével lefordítva egy réteg gyeptéglát.

Ezután kerüljön rá egy réteg levél, melyet földdel keverünk össze. Ezt fedjük le 15 cm humusszal. Az így kapott ágyás körülbelül 1 méter magas lesz. Ide kerülnek majd a cukkinik. Ez azért különösen hasznos, mert a jobban felmelegedő talajon a növények hamarabb lesznek képesek megérlelni terméseiket, mint a sík földbe ültetve.

Mit készíthetünk cukkiniből?

Bármit. A fiatal cukkini kitűnő salátaként fogyasztva, nyersen, apró kockákra vágva, a többi alapanyag közé keverve. Szintén csodálatos íze van az egészen friss növénynek kirántva, és ekkor még a magokat sem kell eltávolítani belőle. A nagyobb cukkinit viszont már úgy rántsuk ki, hogy a közepéből kiszedjük a magjait. Az így kapott, kerek falatok nem csak finomak, de a legkisebbek is élvezettel fogyasztják, játékos formájuk miatt.

cukkini

A cukkini töltve, sütve, rántva, süteményként és savanyúságként is kiváló. Fotó: Shutterstock

A fiatal növényekből kitűnő savanyúság-alapanyag válhat. Szintén remek a töltött cukkini, amit akár hússal, akár sajttal, akár gombával, vagy bármilyen zöldséggel megtölthetünk, és megsüthetünk. Sőt, még csőben sütve is kiváló.

Sokan készítenek belőle levest, süteményt, de még pástétomot is. Grillezve is csak ajánlani lehet. A virágja is nagyon finom. Palacsintatésztában kirántva, illetve töltve szokták fogyasztani.

Pörköltként is fantasztikus. Ebben az esetben a húst helyettesíthetjük vele. Szintén kitűnő alapanyaga a lecsónak. A franciák híres étele, a ratatouille, a cukkinivel és padlizsánnal ízesített csodálatos lecsó.

De akár pizzafeltétként is kiváló. Olívaolajon megpirítva szezámmaggal igazán finom köret lesz belőle. Ha pedig hosszú ideig szeretnénk fogyasztani, anélkül, hogy megmosnánk, tegyük zárható zacskóba és tartsuk a hűtőszekrényben. Fogyasztás előtt óvatosan mossuk meg, majd vágjuk le a két végét.

De még a zöldségért kevésbé lelkesedők étrendjébe is bele tudjuk csempészni, ha finomra reszelve belekeverjük különféle ételekbe. Akár a vajkrémbe is, hiszen kenyérre kenve is nagyon finom. A magját pedig pirítsuk meg, és szórjuk a saláta tetejére, vagy keverjük mártásokba.

A cukkini remek alapanyag ahhoz, hogy minél változatosabb ételek készülhessenek belőle, így hát érdemes neki a tányérunk mellett a kertünkben is helyet adni.