A dinnye és a nyár tökéletesen összeillik. Nincs nyári kerti buli, vagy nyaralás a görögdinnye nélkül. Ez az a gyümölcs, amit reggel, délben vagy akár este is megennénk, és még a gyerekeket sem kell noszogatni érte. Egyszerűen mindenki imádja! Ott van, amikor már ötletünk sincs, mivel olthatnánk a szomjunkat, és ne felejtsük el a kiválasztási rituálét sem, ami igencsak szórakoztató tud lenni a szemlélődők számára.

Kopogtatás, szagolgatás, forgatás... Mindenkinek megvan rá a tökéletes receptje. Mint ahogyan az elfogyasztására is. Van aki lenyeli a magokat is, van, aki még a legkisebbet is kipiszkálja belőle. Van, aki harapja, és van, aki apró gömböket, vagy kis kockákat formáz belőle, és úgy teszi még élvezetesebbé a fogyasztását. Akad, aki kenyeret eszik hozzá, és akad, aki még a dinnyét is megfűszerezi egy kicsit!

Mert az élet sava és borsa, ha igazán élvezzük minden pillanatát. És ez a titka a dinnyének is. Egy aprócska kis trükkel ugyanis még jobban ki lehet hozni az édes ízét. A hozzávaló pedig otthon is megtalálható. Úgyhogy kalandra fel, ízélmény lesz a jutalmad!

görögdinnye dinnye

A dinnye önmagában, de kenyérrel, sőt, akár sóval is nagyon finom. Fotó: Shutterstock

Egy pillanat és kész! Ezt neked is ki kell próbálnod!

És most jöhet a dobpergés, ugyanis olyan apró kis titkot árulunk el, amire nem is tudjuk, miért is nem gondoltunk korábban! Egy csipetnyi só ugyanis még jobban előhozza a dinnye csodálatosan édes ízét!


Ne feledjük, sokan esznek például sonkát a sárgadinnyéhez, vagy akár különféle sajtokat, hiszen az édes és a sós íz kiválóan kiegészítik egymást, így hát kalandra fel, hiszen egy kis só mindenki életét és ételét megfűszerezi. Adjunk hát egy esélyt neki a görögdinnye esetében is, hiszen mi történhet? Legfeljebb maradunk a hagyományos fogyasztási módszereknél!

Termeszd, ne csak vedd!

A görögdinnye ugyan helyigényes, de igazán nagy élmény, ha a saját kertünkben termett dinnyét szolgálhatjuk fel. Habár idén már erről lekéstünk, nem árt, ha már most kitaláljuk, hol legyen jövőre a helye a kertben. A dinnyét legegyszerűbben magról tudjuk szaporítani, melyeket áprilisban és májusban érdemes elvetni. A dinnyét fészkes vetéssel vessük, vagyis készítsünk a magoknak egy kis fészket, és a fészekbe szórjunk 4-5 magot.

Mivel a görögdinnye fényigényes, így a kert legvilágosabb részét érdemes kiválasztani számára. A legjobban a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talajt kedveli. A palánták hat hét után kelnek ki, melyeket egyelni kell, majd ültessük őket egy-másfél méteres sor- és tőtávolságra.

A görögdinnye esetében kulcsfontosságú az öntözés, ezen kívül pedig a gyomlálásra is nagy szüksége van. A termés júliustól szeptemberig folyamatosan szedhető. A görögdinnye indáit forgatni kell a gyümölcs ideális fejlődéséhez.

Ezért egyél sok görögdinnyét!

A görögdinnye nem csak finom, hanem egészséges is. Ráadásul, annak ellenére, hogy 90%-a víz, sok a C-vitamin, a kalcium, a magnézium, a rost és a kálium is benne, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint, B1-, B3- és B6-vitamint, valamint sokféle karotinoidot, például likopint.

A görögdinnye magas káliumtartalma miatt segít átmosni a veséket, csökkenti a vérben a húgysav koncentrációját, serkenti a vizeletürítést, így segít a szervezet méregtelenítésében. Segít csökkenteni a testhőmérsékletet és a vérnyomást, a benne található karotinoidok erősítik az érfalakat, és megakadályozzák a vérrögök kialakulását. A benne található likopin emellett komoly szerepet játszik a rákmegelőzésben.

Így választhatod ki a tökéletes görögdinnyét

Ha mégsem döntenél a házi dinnyetermesztés mellett, akkor eláruljuk neked, hogy választhatod ki a legfinomabb görögdinnyét. Habár tudjuk, hogy ez olyan, mint a lecsó, vagy a kovászos uborka receptje. Mindenkinek megvan a sajátja, ami talán generációkon át öröklődik és természetesen mindannyian úgy véljük, hogy annál nincs is jobb a világon.

görögdinnye egészben és félben

A görögdinnye választásnak megvan a maga módszere. Fotó: Shutterstock

Hát valahogy így van ez a dinnye kiválasztási ceremóniájával is, amelyik valószínűleg szintén generációról-generációra öröklődik. Emlékszem, ahogy nagypapám és édesapám különféle, a törzsi dobszólókat megszégyenítő módszerekkel próbált meg hangot kicsalogatni a dinnyékből, hogy meg tudja állapítani, melyik lesz a legjobb választás.

Habár a lékeléses módszer be lett tiltva, mégsem kell teljesen tanácstalanul állnunk a sok dinnye között. Vagy a fülünkre, vagy a szemünkre érdemes hagyatkozni.

1. Először is nézzük a héját. Minél zöldebb, minél fényesebb, minél sötétebb, annál érettebb, tehát annál finomabb.

2. A sárga foltok azt jelzik, hogy azon a részén éretlen a dinnye.

3. De a kopogtató módszer is kiváló. A legjobb, ha a dinnye kongó hangot ad és kicsit visszhangzik. Egyesek még némi rezonanciát is éreznek, és állítólag ekkor találtuk meg a tökéletes görögdinnyét. Azonban ha tompa hangot hallat a dinnye, akkor kerüljük el messzire, mert az már kásás.

4. De a kacs figyelése is hasznos, hiszen ha az már el van száradva, akkor régóta áll a dinnye a boltban.

Nagyon sok finom dinnyét kívánunk!