A tavalyi siker után sikerült duplázniuk az egyik legrangosabb élelmiszer-ipari versenyen. Mindezt annak ellenére, hogy a hazai méhészek életét ugyanúgy megnehezíti a klímaváltozás és a a hamisított mézek kínálata. Utóbbiak főleg az ukránoktól és a kínaiaktól érkezik, amit aztán az üzletekben sokszor jóval olcsóbban adnak el. Éppen ezért a hazai termelésű mézek egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve.
Great Taste Awards Díjak
Idén a Virágbéke Méz Manufaktúra hársméze és málnavirágméze nyerte el a Great Taste Awards-csillagokat. A hortobágyi bioméhészet hasonlóan a tavalyi évhez, idén is meg tudta tartani a minőséget, így duplázni tudtak az élelmiszer-ipari Oscarként is számon tartott versenyen. Ezen a megmérettetésen évről évre egyre több termékkel neveznek, ahol nemcsak mézek, hanem kolbászok és jégkrémek is szerepet kapnak.
A Virágbéke Méz Manufaktúra gesztenyeméze tavaly kettő, vadvirágméze pedig egy csillagot kapott ugyanezen a versenyen. A debreceni manufaktúra málnavirágméze egycsillagos, míg a hársméze kétcsillagos elismerésben részesült, ami igen előkelő eredmény.
A nevezett élelmiszerek mindössze tíz százaléka ilyen sikeres
A kétcsillagos eredmény azért is ennyire jó hír, mert a nevezett élelmiszereknek csupán a tíz százaléka éri el ezt.
„Ezek nagyon tiszta mézek. Döntő többségük pollent tartalmaz, a hársméz esetében például körülbelül 90 százalékban. Egyéb más pollenek nem igazán találhatók meg benne, emiatt az íz- és más érzékszervi tulajdonságai is eléggé karakteresek és abszolút visszaadja a hársvirág illatát" – mondta az Infostartnak Gál Attila, a Virágbéke Méz Manufaktúra vezetője.
Több dolog is nehezíti a hazai méhészek munkáját - fotó: pexels.com
Nincsenek könnyű helyzetben
Ahogy mindent, úgy a méhészetet is nagyban befolyásolja a klímaváltozás. Az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények Magyarországon is jelen vannak, hiszen tavaly az aszály, idén pedig a túl sok eső okozott nehézséget. A debreceni manufaktúra hortobágyi méze a tavalyi szárazság miatt a korábbi átlaghoz képest csupán egyharmada/egynegyede lett, ami drasztikus csökkenésnek számít.