A család egyébként sem tartozik a melegigényes zöldségnövények közé, kifejlett korban csak 13-16 fok mondható számukra optimálisnak, egyes fajok (pl. karfiol és kínai kel) ennél valamivel több meleget igényelnek. Ebből adódóan a nagy meleg, a pára és a csapadék hiánya számos élettani eredetű (nem fertőző) betegséget, növekedési és fejlődési rendellenességet okozhat.

Ilyen az utóbbi időben gyakran tapasztalt rózsaképzés elmaradás-elhúzódás a karfiolnál, ami a nagy meleggel van összefüggésben. Azáltal, hogy éjjel sem csökken a hőmérséklet tartósan 18-20 fok alá, nem indul meg a jarovizáció, azaz a rózsaképzés. Újabban próbálkoznak a nemesítők a melegben is jól termő fajták előállításával, de ezen a fajtáknak a széleskörű elterjedése még várat magára.

Mit lehet tenni?
Hogy lehet a hőmérsékletet legalább az éjszakai órákra csökkenteni? Szabadföldön a hőmérsékletet szabályozni nagyon nehéz, egyetlen lehetőség a termőterület hideg vízzel történő intenzív öntözése. Éjszakai órákban nagyadagú öntözéssel (30-40 mm) mérsékelhető a meleg és ha ezt a kései fajtáknál augusztus közepén elkezdjük, megindulhat a generatív szakasz, azaz a termések kialakulása.

A nagy melegben és szárazságban a növény védekezik a kiszáradástól, lezárja a leveleken a légzőnyílásait, minimálisra csökkenti párologtatását. A párolgás hiányának következtében nincs tápanyagfelvétel annak ellenére, hogy a talaj esetleg bőségesen tartalmaz tápanyagokat. Ebből adódóan megjelenhetnek a különféle hiánytünet-betegségek, mindenekelőtt a levélsárgulás (többnyire a külső, idősebb leveleken). Némi gyakorlattal rendelkező káposztatermesztő könnyen felismeri a nitrogén vagy a kálim hiányának tüneteit és fejtrágyázni kezd a már egyébként is bőséges tápanyagtartalmú talajon. A talaj tápanyagtartalmának indokolatlan növelése a sótartalom (EC) növekedését eredményezi, ami tovább nehezíti az asszimiláció fokozódását. Megoldás a rendszeres vízpótló öntözések mellett gyakori (napi-kétnapi) 1-2 mm-es párásító öntözés, ami nyilván a gombás betegségek fellépésének veszélyét is növeli. A pára hiánya rontja a minőséget. Száraz időben nemcsak a levelek (külső) szélén jelentkezhet a levélszél száradása, maga a teljes levélzet fénytelenné válik.

A karfiol szőrösödése vagy hajasodása az erős vegetatív növekedés következménye. Többnyire olyan esetben fordul elő, amikor sok nitrogénműtrágyát használtunk. A hajasodás további feltétele a bőséges vízellátás és a nagy meleg. Ilyenkor a karfiol termésén - rózsáján - apró levelek jelennek meg, a szélén sűrűbben, középtájon ritkábban. Ezek növekedése lényegesen gyorsabb, mint a rózsáé, ennek következtében egyre nagyobbak lesznek a levelek, a virágrügyeket túlnövik, aminek következtében a karfiol „kiszőrösödik".

A kötöttebb és humuszban gazdag talajokon mindig kisebb a veszélye a fejek felrepedésének (fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé), mint a kisebb víz- és tápanyagmegkötő-képességgel rendelkező, humuszban szegényebb, laza talajokon. Az ilyen talajon még rendszeres öntözés esetén is nagy a talaj nedvességtartalmának ingadozása, amit a fajták különböző mértékben képesek tolerálni. Minél lazább, minél szegényebb a talaj humuszban, annál gyakrabban, de kisebb vízadaggal kell öntözni. A vízhez hasonlóan fontos a tápanyagok, mindenekelőtt a nitrogén és a kálium kis adagokban történő folyamatos adagolása.

A betakarítás előtti hetekben végzett nitrogén fejtrágyázás öntözéssel párosulva, a szövetek és a káposztafejek fellazulását, repedését eredményezheti. Középhosszú és hosszú tenyészidejű fajtáknál javasolt nitrogén (250-350 N kg/ha) és kálium (350-450 kg/ha K2O) adagokat úgy osszuk el a tenyészidő folyamán kisebb adagokra, hogy a betakarítás előtti utolsó hetekben már ne kelljen az említett veszély miatt adni.

A káposztafélék, de főleg a karfiol gyakori mikroelemhiány betegsége a bórhiány, ami jellemzően a lúgos és erősen meszes talajokon gyakori, de a száraz talajon is kialakulhat. A fejes káposzta és karfioltermesztésben abszolút bórhiányra - olyan esetre, ha a talajban kevés a bór - ritkán akad példa. A bórhiány esetben a termésen lilás-barna foltok, barna elszíneződések lépnek fel, amelyek a termés növekedésével egyre nagyobb felületen jelentkeznek. Súlyos esetben a levelek fonáki részén is barnás-vöröses elszíneződés lép fel. Gyors hatás érhető el bórtartalmú műtrágyák (vegyszerek) kipermetezésével (pl. bórax 0,1 %-os töménységű oldata).

Egyes karfiolfajták termése (az úgynevezett nem öntakaró fajták) nagyon érzékenyek az erős fényre, a tűző napra, hatására az egész rózsa - foltokban gyengébben-erősebben megbarnul, lilás barna színűvé válik, szaknyelven azt mondjuk, hogy napégett lesz. A korszerű fajtáknál ez a betegség egészen ritkán figyelhető meg, tekintettel arra, hogy a nemesítés során „öntakaró" fajtákat hoztak létre, amelyeknél a belső levelek a rózsa fölé tekerednek, ezáltal megvédik a naptól, azaz az elszíneződéstől. Azoknál a fajtáknál, amelyek ezzel a tulajdonsággal nem rendelkeznek, nekünk kell az árnyékolást két-három levél rózsára történő törésével vagy a levelek rózsa feletti összekötözésével megoldani.

Szeptember végén, október elején gyakran „fordul a kocka", a szárazságot követően csapadékos, hideg idő köszönt be, ami a karfiolnak egy másik élettani betegségét, az ún. üvegesedését váltja ki. A magas páratartalomnak köszönhetően, illetve a páratartalom erős ingadozása következtében a karfiol rózsáján üveges foltok képződnek, amelyek lassan megbarnulnak. A foltokon idővel gombabetegségek telepszenek meg, a fertőzés akár az egész rózsára is kiterjedhet. Az üveges termés - túl azon, hogy igényes piacon nem értékesíthető - rosszul szállítható, szedés után megfonnyad, jelentős súlyveszteséget mutat. Előfordul, hogy az üvegesedés együtt lép fel a magas páratartalom következtében a leveleken kialakuló ödémás tünetekkel - ezek apró vízhólyagok, amelyek egy idő után felrepednek és elparásodnak. Az ödémás betegség valamennyi káposztafélénél felléphet, ellene szabadföldi körülmények között gyakorlatilag lehetetlen védekezni.

K.Z.P.