A téli hónapok általában nem a kertészkedésről szólnak. Azonban ez nem minden esetben van így. Amikor már éppen kezdene nagyon hiányozni a kerti munka, akkor jön el az ideje, hogy egy kicsit a kezedbe vedd a metszőollót, még a tavasz előtt.
Ez a hónap ugyanis tökéletes arra, hogy ilyenkor vágjunk dugványt egyes díszcserjékről és bogyósgyümölcsű bokrokról. A ribizli, az egres, a málna, a szeder, az áfonya és a bodza is ilyenkor szaporítható, úgyhogy ne maradjunk le róluk! Mutatjuk, milyen dugványt érdemes választani, és hol kell azokat tárolni. Ha pedig mindezt elvégzed, bőséges lesz a termésed!
Így vágj fás dugványt decemberben
Fás dugványnak az egy- vagy kétéves, egészséges, erős hajtásokat válasszuk. Fontos szempont, hogy olyan hajtásokat válasszunk amelyek könnyen hajlanak. A ribizli esetében érdemes az előző nyári, rövid hajtásokat levágni, amelyek a ribizlibokor közepében találhatók. Azért is hasznos ezeket levágni, mert ezek a rövid hajtások a következő szezonban egyébként sem teremnének túlságosan sok ribizlit.
A ribizlit sokféleképpen lehet fogyasztani. Mindenképp nagyon finom és egészséges. Fotó: Shutterstock
Nem érdemes januárra hagyni a fás dugványok megszerzését, mivel ha a január meleg időjárást hoz, akkor a bokrok már elkezdhetnek felkészülni a tavaszra, és ilyenkor már késő levágni a dugványt. Ahhoz, hogy a gyökerek növekedését figyelemmel tudjuk kísérni, tudnunk kell, melyik az alsó és a felső rész. A levél nélküli dugványok növekedési iránya vágás nélkül nehezen látható, ezért a két véget eltérően kell metszeni. Az alsó részét ferdén, a felsőt pedig egyenesen kell metszeni, így meg tudjuk különböztetni.
A legtöbb fás dugványt 20 cm hosszan kell levágnunk, de az egres és egyes kúszónövények esetében inkább 30 cm hosszú dugványokat kell levágni. A levágott dugványokat szorosan össze kell kötni, azonban tíznél többet ne kössünk egy kötegbe. A dugványokat sötét, hűvös, fagymentes helyen tároljuk, a legjobb, ha egy homokkal teli ládában tartjuk őket. Meg kell várnunk, amíg a talaj felenged, és március környékén el is lehet ültetni a dugványokat.
Így legyen málna a kertedben
A málnanövény félcserje, ami azt jelenti, hogy a vesszői csupán két évig élnek. Az első évben fejlődnek ki, a második évben pedig elágaznak, virágot hoznak és gyümölcsöt érlelnek. Ezt követően sajnos elszáradnak. Ezért is fontos, hogy ne feledkezzünk meg ilyenkor a dugvány levágásáról. A málna érzékeny a talajvízre, és a homokos talajt sem kedveli. Fontos, hogy a kert szélvédett területét válasszuk ki számára. Mindenképpen szüksége lesz támasztékra is, amelyet előre készítsünk el.
A málna nagyon vízigényes növény. Ennek az az oka, hogy sekélyre hatoló gyökérzete van. De nem csak a vizet, a fényt is nagyon igényli, azonban a túlságosan erős napfényt nem viseli jól. Telepítésének ideje ősszel vagy kora tavasszal jön el. A töves művelés esetében el kell távolítani a tövek között előbukkanó sarjakat. A töveket ilyenkor 50-100 cm-es sor-és tőtávolsággal kell telepíteni.
A sövényművelés esetében a növények összefüggő sövényfalat alkotnak. Ekkor a tövek között fejlődő sarjakat nem távolítjuk el, csak ritkítjuk, a sor-és tőtávolság pedig 80x120 cm.
Azért is érdemes málnát tartani a kertben, mert a málna rendszeres fogyasztása segít megelőzni a különféle szív- és érrendszeri megbetegedéseket, mint például a szívrohamot vagy az érelmeszesedést. Segít megelőzni a súlyos látásromlást, és a makuladegeneráció egyik legismertebb természetes ellenszere. Enyhíti a menstruációs tüneteket, emellett fájdalomcsillapító hatása is van.
Segít megelőzni a daganatos betegségeket, magas az ellagsav tartalma, ami segít megszabadulni a szabad gyököktől. Ezenkívül rengeteg antioxidánst is tartalmaz. Bőrfiatalító és ránctalanító hatása van. Magas a C-vitamin tartalma, amely segít az immunrendszer megerősítésében. Segít a fogyásban is. Nagyon sok mangánt és rostot tartalmaz, amelyek felgyorsítják az anyagcserét és lassítják az emésztési folyamatot. Gazdag káliumban, mangánban, rézben, vasban és magnéziumban, és magas a B-komplex és a K-vitamin tartalma.
Sajnos az eperhez hasonlóan van, aki allergiás rá, így erre nagyon oda kell figyelni, különösen a gyermekek esetében. Alacsony szénhidráttartalma miatt a cukorbetegek is fogyaszthatják. A leveléből készült tea görcsoldó hatású.
Így termeszd a ribizlit
A ribizli a málnához hasonlóan, nagyon vízigényes növény. A bőséges vízellátásról ráadásul egészen a szüretig gondoskodnunk kell, különben a nagy hőség hatására könnyen elveszítheti a lombját, és kiszáradhat. A középkötött, jó vízgazdálkodású, szerves anyagban gazdag, gyengén savanyú talajt kedveli. Sövényként duplán hoz hasznot, hiszen beárnyékolja a talajt, és még a szél hatását is képes csökkenteni.
A ribizli nem csak finom, de még az egészségünkre is vigyáz. Fotó: Shutterstock
A ribizli ültetése a tavasz elején esedékes. Ha sövényt szeretnénk, akkor egy hosszanti ültetőárokba telepítsük a töveket, körülbelül egy méteres tőtávolságra. Fontos, hogy telepítés előtt gondoskodjunk róla, hogy megfelelő, tápanyagokban gazdag legyen a termőföld a ribizli számára. Ehhez forgassunk érett trágyát a talajba, majd erre tegyünk egy réteg földet, hogy a ribizli gyökerei ne érintkezzenek közvetlenül a trágyával. Minden tőnek készítsünk 70x70x70 cm-es ültetőgödröt. A ribizli április végétől virágzik, és a nyár elején már szüretelhetjük is.
A ribizli gondozása során a legnagyobb figyelmet a metszésre kell fordítanunk. Ám, ha ezt időben és szakszerűen végezzük, a növény megőrzi a kívánt formáját, több virágot hoz és bőséges termést szüretelhetünk róla. Azért hasznos ribizlit tartani a kertben, mert nem csak nagyon ízletes, de még egészséges is. A ribizli energia- és cukortartalma igen alacsony, így nem kell attól tartani, hogy el fogunk hízni tőle. Savanykás íze miatt a nagy nyári melegben ráadásul kiváló szomjoltó is. A ribizli magas pektintartalma miatt segítségünkre lehet a különböző emésztési problémák esetében is.
Magas C-vitamin-tartalma mellett található benne B1-, B2-, B6-, valamint E-vitamin is. Emiatt kiváló hatással van bőrünkre és immunrendszerünkre egyaránt. A ribizli dúskál antioxidánsokban, így segít megelőzni a különféle daganatos megbetegedéseket. Ha sok ribizlit fogyasztunk, azzal megkönnyítjük szervezetünk számára a méregtelenítést, és a szervezetünkben fellépő vizesedést is képes megszüntetni.
Mindenkinek gyümölcsökben gazdag évet kívánunk!