A rizs a világ népességének közel felét táplálja, de termesztésének módja meglepően magas metánlábnyomot hagy maga után. A globális metánkibocsátás 42 százaléka a mezőgazdasági tevékenységből, ennek nyolc százaléka pedig a rizstermesztésből származik a Globális Éghajlati és Egészségügyi Szövetség jelentése szerint.


A gazdák a rizst földjeik elárasztásával termelik, ami anaerob körülményeket teremt, ahol a mikroorganizmusok metánt bocsátanak ki – egy erőteljes üvegházhatású gázt.

A metán a globális felmelegedés jelentős mozgatórugója. Indonéziában a Rize nevű startup segíti a gazdálkodókat az új mezőgazdasági módszerek bevezetésében, amelyek csökkenthetik a régió üvegházhatású gázkibocsátását, miközben a gazdálkodók nyeresége nő.

Siem Schreurs, a startup partnerségi vezetője szerint a Rize egyik erőssége, hogy a kistermelőkkel való együttműködésre összpontosít.

rizs

A rizs a világ népességének közel felét táplálja, de termesztésének módja meglepően magas metánlábnyomot hagy maga után – forrás: Pixabay

A rizs nem feltétlenül magas kibocsátású növény Gabriel Vegh-Gaynor szerint, aki társszerzője a Globális Éghajlati és Egészségügyi Szövetség metánkezelésről szóló tanulmányának. A metánkibocsátás inkább az árasztás technológiájához kapcsolódik, amely évszázadok alatt kristályosodott ki a rizsföldeken, alkalmas a kártevők távoltartására és a gyomosodás megakadályozására.

A metánkibocsátás problémáját súlyosbítja a rizstermelésnek a világ élelmiszer-ellátásában betöltött szerepe. Ma több mint 3,5 milliárd ember napi kalóriaigényének 20 százalékát a rizs fedezi és a kereslet iránta egyre nő. Ezért az alapvető élelmiszer termelésének csökkentése aligha lenne járható út. Annál is inkább, mert Vegh-Gaynor szerint Bangladesben például a vidéki foglalkoztatás közel fele a rizstermelésből származik. Emellett a rizs az országban fogyasztott kalóriák kétharmadát adja, tehát igen fontos táplálék.

Hogyan csökkentené akkor a Rize a rizshez kapcsolódó metánkibocsátást?

A folyamatos árasztás ráadásul munkaigényes, szivattyúkat igényel a párolgás és a rizsnövények miatt elveszett víz pótlásához.

De Vietnámban és Indonéziában a Rize egy másik technikát tesztel a gazdákkal, az úgynevezett alternatív nedvesítést és szárítást (AWD), ahol a rizsföldeket hagyják kiszáradni, mielőtt újra elárasztanák azokat.


Tanulmányok kimutatták, hogy az AWD 50 százalékkal csökkenti a metánkibocsátást, amit a Rize további laboratóriumi kísérletekkel remél fokozni.

Az eddigi eredmények ígéretesek, hiszen 35 százalékos csökkenést regisztráltak a kibocsátásban, de Schreurs szerint az igazi érték abban rejlik, hogy az új technológia előnyökkel jár a gazdálkodók számára is.

rizs

Ma több mint 3,5 milliárd ember napi kalóriaigényének 20 százalékát a rizs fedezi és a kereslet iránta egyre nő – forrás: Pixabay

"Egy növény gyökere, amikor vízstressznek tesszük ki, valójában jobban fejlődik, mert vizet keres" – magyarázza Schreurs. – "Ha újra megkapja a vizet, akkor már nagyobb gyökérzeten tudja felvenni, ami a növény dinamikusabb növekedéséhez, ezen keresztül pedig nagyobb hozamhoz vezet."

Mivel kevesebb vizet kell szivattyúzni, ez azt is jelenti, hogy a magasabb terméshozam kisebb energia- és vízmegtakarítással párosul. Az öntözéshez speciális csőhálózat lefektetése szükséges.

A Rize másban is megpróbál segíteni: nagy tételben szerzi be a termeléshez szükséges inputokat, melyeket a gazdálkodók kedvezményes áron vásárolhatnak meg – ezeket eddig jobbára hitelből finanszírozták, busás kamatokkal.

Továbbá minden gazdasághoz kijelölnek egy elkötelezett agronómust – a növénytermesztés, valamint a talaj- és növényvédelem szakértőjét –, hogy segítse az átmenetet, felügyelje a csövek telepítését és tanácsot adjon a gazdálkodónak.

A cég a kistermelőket hálózatba szervezi, ezen belül folyamatos a tapasztalatcsere. Schreurs arra is figyelmeztet: a metánkibocsátás csökkentéséből a társadalmi felelősségvállalás keretében részt kell vállalniuk a hipermarket-láncoknak is azzal, hogy az új technológiával termelt rizst részesítik előnyben beszerzéseik során. Ma ez nem divat még, szívesebben vásárolják az olcsóbb, bizonytalan eredetű árut.

Forrás: Euronews.com