Elmaradt az elvárttól a korai zöldborsó hektáronkénti kihozatala. Mivel nem volt jó hozam, így az eredményes gazdálkodás és a fenntarthatóság is veszélybe került. A zöldborsónál tekintélyes a hiány, alulmaradtak a tervezettől a feldolgozók által támasztott gyártási tervek is, ezért – a területi fekvésből adódóan – eltérő lesz a terméskiesés, de minimum 10 százalékra számítani lehet. A csemegekukoricánál sem jobb a helyzet, ugyanis ennél a növénynél is jelentős a terméskiesés – írja a novenyvedoszer.hu.

zöldborsó

Idén zöldborsóból a kevesebb területen jóval kevesebb termett, így a termelők is rossz helyzetbe kerültek – fotó: pixabay.com

A Fruitveb Zöldség-, Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, Varga István foglalta össze nemrégiben a két ipari zöldségnövény idei eredményeit. Mint kiderült, a korai zöldborsók között nagyon szélsőséges terméseredmények születtek a 2-8 tonna közötti határokkal.

Összességében az időjárás már tavasszal is megnehezítette a termesztést. A csemegekukoricánál 30-40 százalékos terméskiesés várható a termelőknél, de a legnagyobb probléma az, hogy az idei szerződések – a kiegyenlített termés esetén – is nulla terméseredményt hoztak volna a termelőknek

–foglalta össze az alelnök.


2021-ig a zöldborsó termesztése volt az egyik leginkább kiszámíthatóbb termékpálya, de azóta teljes a bizonytalanság. Az idei évben megfeleződtek a tavalyi árak, a hűtő- és a konzervipar lényegesen kevesebb alapanyagra kötött szerződést a korábbiakhoz képest. Ráadásul kifejezetten rosszul alakult az idei termés mennyisége.

A tavalyihoz képest sok termelőnél akár 60 százalékkal is csökkent a zöldborsó vetésterülete, ami nem csoda, hiszen intenzív technológia mellett 600-800 ezer forintig is terjedhet egyetlen hektár önköltsége.

Az idei alacsony felvásárlási áraknak a fő oka az, hogy a hűtőházakban ez év elején még jelentős készletek voltak. Idén a kevesebb területen jóval kevesebb termett, így a termelők is rossz helyzetbe kerültek. Normál körülmények között a zöldborsó betakarítása és feldolgozása június elején kezdődik, ehelyett az idén már május közepén indult a munka. A borsó mennyisége meg sem közelíti hozamában a tavalyi számokat.

csemegekukorica

Csemegekukorica esetében is hatalmas a terméskiesés – fotó: pixabay.com

Mindez igaz a csemegekukorica hozamaira is, amelyek szintén alul múlnak minden várakozást, azaz jelentős a kiesés.

Még nincsenek meg a végleges számok, mert a másodvetésű még kint van a földeken, de a pusztító hőség miatt várhatóan itt is jelentősen elmaradnak a hozamok.