A vizsgálatok szerint a kávé előállításának nagyobb az ökológiai lábnyoma egy kilogrammra vetítve, mint a hal-, disznó- vagy baromfihúsnak. A kávébab egyike a 7 vezető mezőgazdasági terméknek, melyek hozzájárulnak a globális erdőirtáshoz, nem beszélve a feldolgozás és szállítás során fellépő károsanyag-kibocsátásról. A kávézaccból pedig a szemétlerakóba kerülve metán szabadul fel a lebomlás során.

Egy dán biotechnológiai startup cég, a Kaffe Bueno célul tűzte ki, hogy a kávéellátási láncot sokkal környezetbarátabbá teszi azáltal, hogy a zaccot feldolgozza szépségápolási termékek és élelmiszerek összetevőjeként. Ötlete megvalósításához 2,8 millió dollár támogatást is elnyert  a világ első kávézacc-biofinomítójának létrehozásához.


A kávé tele van többek között antioxidánsokkal és fehérjékkel, melyek jótékony hatással vannak az emberi egészségre és a bőrre, azonban egy csésze kávé főzésekor a kávébabban rejlő potenciálnak csak 1%-a hasznosul, márpedig a többi 99%-ot is ki kell használni, írja a cég a honlapján.

A Kaffe Bueno egy szállítócéggel is szerződésben áll, akik a kávézaccot ipari és kereskedelmi vállalatoktól begyűjtik a részükre. A startup gépei pedig frakcionálási eljárásokon keresztül a használt zaccot különféle vegyületekre bontják.

A cég első termékei közül az egyik egy ízesítőként és tartósítóként használható olaj, a másik pedig egy gluténmentes kávéliszt sütemények, pékáruk készítéséhez.

kávézacc

A kávézacc többféle módon újrahasznosítható – fotó: Pixabay

A vállalat partnerkapcsolatot létesített egy dán hotellánccal is, az ő szállodáikból összegyűjtött kávézaccot feldolgozás után testápolóként juttatja vissza ugyanoda.

Legújabb, mostanában piacra kerülő testápolójukról azt írják: eltávolítja a vízálló sminket anélkül, hogy kiszárítaná a bőrt; antioxidánsokban gazdag, ami által óvja és simává varázsolja a bőrt; fokozza a bőr nedvességtartalmát, elősegítve a bőr általános egészségét. Ráadásul biológiailag lebomló, így csökkenti a környezetterhelést, továbbá szulfát- és kőolajmentes.

Olvasd el a kávézacc hasznosításának további lehetőségeiről szóló, Tényleg megépítettek egy járdát kávézaccbetonból című cikkünket is.

Forrás: termeszeti.hu, kaffebueno.com