A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége kiemelt mennyiségű harcsatelepítést hajtott végre: összesen hatezer szürkeharcsát telepített a Dunába. A szakasz egyébként is jó harcsás víznek számít, ezért odafigyelnek az állomány fenntartására is.

Komáromnál, a kavicsos csónaktároló mellett került sor a telepítésre. Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta: a mostani haltelepítés különlegességnek számít, hiszen a szövetség ismeretei szerint ekkora harcsatelepítésre hosszú idő óta nem volt példa a Dunán.

A KEMHESZ igyekszik megőrizni a horgászvizek sokszínűségét, így ragadozó halakat is telepítenek. Az állomány növekedésével biztosabb fogásra számíthatnak a horgászok.

A harcsa horogra csalásának egyik módszere a kuttyogtatás, ami délben, a legnagyobb melegben biztosítja a legjobb esélyt a fogásra.


A szürkeharcsa Magyarországon őshonos halfajnak számít, hazánkban ez a faj növekszik a legnagyobbra. Erősen lapos testéről és apró szemeiről könnyen felismerhető, gyakori élőlénynek számít az álló- és folyóvizekben is, és elsősorban az éjszakai időszakban aktív.

A szövetség a korán jött meleg időjárás miatt február 29-én kezdte meg az idei évre tervezett haltelepítési programját. Akkor három helyszínen összesen 60 mázsa háromnyaras pikkelyes ponty érkezett a Dunába.

Forrás: halazin.hu

Indexkép: Shutterstock