Idénre már biztosan búcsút inthetünk a nyárias időtől, jönnek a fagyos éjszakák és a ködös reggelek.

Vasárnap: többfelé megélénkül a szél és elered az eső

A hét utolsó napján tovább növekszik a felhőzet, egyre többfelé kell számítani esőre és záporesőre. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon megerősödik, néhol akár viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között várható.

Napközben erősen felhős vagy borult lesz az égbolt, szórványosan előfordulhat eső és zápor. Késő délután és este északnyugaton vékonyodni és csökkenni kezd a felhőzet. A reggeli és délelőtti órákban az északnyugati szél még erős, néhol viharos lehet, majd a nap folyamán fokozatosan veszít az erejéből.

Napközben 11 és 17 fok közé melegszik a levegő.

Hétfő: újabb fagyok

A hét első napján napos időre van kilátás, többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel, majd estétől vastagabb, összefüggő fátyolfelhőzet érkezik délnyugat felől. Csapadék nem valószínű. A sokfelé élénk északnyugati szél fokozatosan mérséklődik.

A minimum-hőmérséklet -1 és +7, míg a maximum 11 és 16 fok között várható.

Kedd: csapadék nem várható

Másnap fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, helyenként viszont megvastagodhat a felhőt. Csapadék nem valószínű, de az északkeleti, a Dunántúlon a délkeleti szél többnyire mérséklet lesz. A Fertő-tő térségében élénk lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható, napközben 11 és 16 fok közé melegszik a levegő hőmérséklete.

Idénre végleg búcsút mondhatunk a nyárias időnek. Hivatalosan is itt az ősz. - fotó: pexels.com

Figyelmeztető előrejelzés

Egyelőre veszélyes időjárási jelenség nem várható, vasárnap azonban az északnyugati országrészben az eső mellé egy-egy dörgés és villámlás is jöhet. Hajnalban a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő pontjain, valamint a Mecsekben időnként 70 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.