A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége 2024. május 22-én tartotta meg 25. évi Jubileumi Közgyűlését a gödöllői MATE Tudástranszfer Központjában.

A Közgyűlésen Dr. Szabó István a MATE Műszaki Intézetének igazgatója, az egyetem rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket.

Kiemelte, hogy az együttműködés az egyetem és a Szövetség között hosszú évekre nyúlik vissza és azóta is eredményes.  Megköszönte a Szövetség tagságának a pozitív hozzáállását és az aktív részvételt a közös programokban.

Dr. Szabó István a MATE Műszaki Intézetének igazgatója, az egyetem rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket.

Dr. Szabó István a MATE Műszaki Intézetének igazgatója, az egyetem rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke beszámolt az elmúlt év tevékenységeiről eredményeiről. Erről részletesen olvashatnak az éves jelentésünkben, ami a honlapunkon megtalálható: link

Elnök Úr kiemelte, hogy egy nehéz gazdasági éven vagyunk túl és az idei év sem lesz könnyebb, ezért a Szövetség a tagság érdekében végzett munkája felértékelődik. Ezért is nagyon fontos, hogy a Szövetség az elmúlt évben is eredményes volt, elismertsége nőtt, tagjai egyre aktívabbak, a hírlevelek és a tagsági körlevek nézettsége 45%-ról 60 % fölé emelkedett.

Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke

Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

A rendezvény első felében két vendégelőadó osztotta meg gondolatait az agrárium jövőjével kapcsolatosan.

Az Agrárminisztérium képviseletében Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az idei évi agrár pályázati kiírásokról, a benyújtáshoz szükséges sarokpontokról és a kiírási ütemezéséről tartott tájékoztatót. A téma természetesen minden résztvevőt nagyon érdekelt, ezért sok kérdés felmerült, amelyekre az Államtitkár Úr készséggel válaszolt.

Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár

Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

Második előadóként Komiljovics Márk az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszköz finanszírozási üzletágvezetője tartott előadást a mezőgazdasági gépfinanszírozásban rejlő lehetőségekről.

Komiljovics Márk az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszköz finanszírozási üzletágvezetője

Komiljovics Márk az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszköz finanszírozási üzletágvezetője – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László


A MEGFOSZ minden évben kiemelkedően fontosnak tartja, hogy elismerje tagjait, ezért az idei évben is sor került a MEGFOSZ szakmai díjak kiosztására.

A 2023-as év díjazottjai

A három alapított díj közül az „Életpályamű" díjra olyan személyeket lehet jelölni, akik több, mint 30 éve az ágazatban dolgoznak, betöltötték 60. életévüket, munkahelyükön a feladatai meghatározóak és eredményesek, valamint a dolgozók és vezetők körében szakmailag elismertek, megbízhatóak és segítőkészek. Ebben az évben a díjat Dr. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, és Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke, valamint Szalai László a MEGFOSZ alelnöke adta át.

Geiling Ferenc

„Életpályamű" díj: Geiling Ferenc (Multimix Mezőber Kft.) – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

A „Fiatalok a szakmáért" díjat olyan maximum 40 éves, aktív, hatékony és kreatív tag kaphatja meg, aki pályája útján rövid idő alatt, sokat ért el, munkája kiemelkedő és eredményesen vesz részt a csapatmunkában. Ezt a díjat a MEGFOSZ „Legyél Te is agrárgépész!" programjának kiemelt partnere Komiljovics Márk az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszköz finanszírozási Üzletágvezetője és Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke, valamint Szalai László a MEGFOSZ alelnöke adta át.

„Fiatalok a szakmáért

„Fiatalok a szakmáért" díj: Apagyi Bence (Axiál Kft.) – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

A Szövetség vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a tagok a szakmáért tett aktivitását elismerjék. Ezért alapították a „Adott év legaktívabb MEGFOSZ tagja" díjat, amelynél nincs korhatár. Nagyon fontos, hogy aktív személy legyen a tagságban és állandó segítséget biztosítson a tagság és a bizottságok számára. A díjat Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke és Dr. Medina Viktor a MEGFOSZ igazgatója, valamint Szalai László a MEGFOSZ alelnöke adta át.

Szabó István

„2023. év legaktívabb MEGFOSZ tagja" díj: Szabó István (Két-Kata Kft.) – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

Az idei évben egy különleges díj is átadásra került. A MEGFOSZ marketing bizottságának vezetője hosszú ideig Umenhoffer Péter volt, aki a tavalyi év végén úgy döntött, hogy az agráriumon belül, de más irányban folytatja szakmai pályafutását. A bizottsági munkát éveken át társadalmi munkában, az Axiálnál végzett marketing igazgatói pozíciója mellett végezte. A Szövetség arca volt a „Legyél Te is agrárgépész!" program számos kampányában.

A LETIA OB döntő pótolhatatlan konferansziéja, szakmai tudásával, lendületével a verseny sikerességének egyik fontos szereplője. A MEGFOSZ sikeres marketing stratégiájában kiemelkedő szerepe volt. Munkabírása, kreativitása hatalmas, mindig készségesen segítette kollégáit, és nem riadt vissza a kihívásoktól. A tavaly pilot jelleggel megjelent, majd idén kibővített AR tankönyv agrárgépészeti fejezetek szakmai részének megírásában és szerkesztésében is részt vett. A Szövetség a „Kiemelkedő marketing munkáért" elismeréssel köszönte meg éveken át tartó áldozatos munkáját.

„Kiemelkedő marketing munkáért

„Kiemelkedő marketing munkáért" elismerés: Umenhoffer Péter – fotó: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László

A díjátadó követő szünet után a Szövetség zártkörű beszámolói következtek. Az esemény sikeresen zárult, mivel elfogadásra kerültek az elmúlt évi beszámolók és kitűzésre kerültek a jövő évi célok, illetve az azokhoz kapcsolódó feladatok.

Forrás: MEGFOSZ – Hodján Orsolya és Dr. Magó László