Az Egyesült Államokban a McDonald's gyorsétterem annak érdekében, hogy egyszerűsítse és felgyorsítsa rendelésfelvételt, 2021-ben megkezdte az automata rendelésfelvevő rendszer (AOT) üzemeltetését, amely egy mesterséges intelligencia által irányított folyamat.

A rendszert az IBM-mel közösen fejlesztették és közel száz étteremben vezették be.

A napokban azonban a cég bejelentette, hogy véget ér a próbaidőszak és egyelőre kivezetik az újítást a kedvezőtlen vásárlói visszajelzések miatt.


A tesztüzem során olyan hibák merültek fel, hogy egy-egy kérést úgy értelmezte a rendszer, mintha valaki több százezer dollárnyi Chicken McNuggetst akart venni, vagy baconnel megszórt fagyitölcsért. Pedig egyik rendelés sem erről szólt.

Máskor pedig nem sikerült rendelni egy vizet és egy karamell nélküli fagylaltot, mert váratlanul tejszín is került a rendelési listára.

A McDonald's azonban nem véglegesen szakít a mesterséges intelligencia alkalmazásával a hangalapú rendeléseknél, az tervezik, hogy továbbfejlesztik.

Forrás: telex.hu, axios.com

Indexkép: Shutterstock