Az Európai Bizottságot zavarba hozta a Franciaország és 10 további EU tagország által benyújtott javaslat, amely nagyobb „rugalmasságot" szorgalmaz a közös agrárpolitika (KAP) keretében a földek parlagon hagyására vonatkozó követelmény kezelésében – írja az euractiv.com.

A javaslat célja a parlagon hagyás követelményének lazítása, valamint kivételek engedélyezése.

A javaslatot benyújtó országok kiemelik, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoriságának növekedésével a tagországok belső fogyasztási igényeit egyre nehezebb saját termelésből kielégíteni. Ezért nehezen egyeztethető össze a tagországok érdekeivel minden olyan intézkedés, amely csökkentheti a közösségen belül előállítható élelmiszerek mennyiségét.

EU-s országok a parlagon hagyás követelményének lazítását, valamint kivételek engedélyezését kérik

EU-s országok a parlagon hagyás követelményének lazítását, valamint kivételek engedélyezését kérik – Fotó: Shutterstock

A francia kezdeményezést több tagország támogatja, bár az egyetértő országok képviselői között is jelentős eltérések vannak a javaslat megvalósításának módozatairól.


A környezetszennyezés és a globális felmelegedés fokozódását tekintve, alapvetően helyesnek tekinthető az az elképzelés, hogy az agrártermelőknek a területük 4 százalékát nem-produktív növények termelésére és a biológiai sokféleség fenntartására kellene fordítaniuk. Ez az álláspont azonban egy bizonyos határon túl a harmadik országokból származó agrárimport növekedéséhez vezet, amelynek éppen a visszaszorítására kellene törekednünk. Az ukrajnai háború rámutatott arra, hogy az európai élelmiszer-biztonságot elsőrendű követelménynek kell tekinteni.

Janusz Wojciechowski, agrárbiztos első megközelítésben szkeptikusan nyilatkozott a francia kéréssel kapcsolatban, megígérte azonban, hogy a politikai helyzet változására való tekintettel az EU megvizsgálja a javaslatot, és felméri annak lehetséges hatásait.

Szerinte, amíg az ukrajnai háború folytatódik, a francia gazdák a termelés növelése érdekében a parlagnak szánt területeken is folytathatnának növénytermesztést.