Olyan ikonikus helyek is a Costes égisze alá kerültek, mint például a budapesti MÁK Restaurant. A bővülés kapcsán Gerendai Károly azt mondta: a MÁK tulajdonosi kereste meg azzal, hogy felkérjék befektető, illetve szakmai partnerüknek. Az érdekegyeztetés sikerült, az együttműködés gyorsan összejött, így a közös munka már el is kezdődhetett.

Gerendai Károly szerint a bővülés egyik oka, hogy a menedzsment kapacitásait optimalizáltabb módon használhassák ki, a másik pedig hogy szélesítsék a vendégkörüket, mivel hosszú ideig főleg a fine dining szegmensben, a csúcsgasztronómiában működtettek csak éttermeket – ám ez a műfaj szűk réteget szólít meg. Ezzel együtt természetesen, ezt az irányt is folytatják, ennek érdekében olyan fantasztikus séfekkel dolgoznak együtt, mint Rácz Jenő, Molnár Márk, Mizsei János.


Azonban azt is be kell látni, hogy Budapesten ma a legtöbb étterembe járó vendég nem egy különleges vacsora elfogyasztására vágyik, hanem egyszerű, gyorsan megehető, de jó minőségű ételt szeretne. És ebben nincs különbség a magyar és külföldi vendég között. Ezért érezték úgy, hogy az eddigi portfóliójuk megérett a bővítésre, frissítésre.

"A cél az, hogy ne csak ezt a klasszikus top szegmenst képviseljük, hanem próbáljuk szélesebb kör számára vonzóvá tenni magunkat" – fogalmazott.

Hozzátette azt is: a fesztiválszervezői vonalat teljesen elengedtem, 2022-ben kiszállt a Szigetet szervező cégből. A Gourmet Fesztiválon most is kint voltak az éttermeikkel, de rendezvényszervezőként már ahhoz az eseményhez sincs köze.

Forrás: Chef&Pincér Magazin