Főnövényként nem termesztik, általában a melegigényes fajok után (paprika, paradicsom, uborka, padlizsán) ültetik enyhén fűtött vagy fűtés nélküli fóliák alá. Tekintettel arra, hogy tenyészideje hosszabb, mint a fejes salátáé vagy a hónapos reteké, inkább a később ültethető paprika előnövényének választják.
Az idősebb kertészek többnyire ismerik azokat a termesztési buktatókat, amelyek mint rémálom fenyegetik a gazdálkodás sikerét, noha ennek ellenére a legjobbaknál is elő szokott fordulni.
A káposztafélék közül a fejes káposzta és a kínai kel után a legnagyobb felületen hajtatott növény a karalábé – fotó: Pixabay
A karalábét palántáról ültetik, a szaporítóanyagot nagyobbrészt a termesztők maguk állítják elő, de egyre többen a paprikához, paradicsomhoz hasonlóan palántanevelő telepekről vásárolják. A fűtés nélküli fóliák alá március elején, esetleg elnyúló hideg teleken március 10-15. között ültetik, fűthető fóliák alá február közepén rakják ki. Korábbi ültetés mindig a megfázás veszélyét rejti magában, ami nem azonos a megfagyással.
A karalábé ugyan hidegtűrő növény, már 3-5 0C-on csírázásnak indul a magja, optimális hőmérsékleti igénye nappal – a fényviszonyoktól függően – 13-20 0C. De tartós hideg hatására – fajtától függően – 6-8 0C-on megfázik, jarovizálódik, magszárat fejleszt, és gazdasági értelemben vett termést, azaz értékesíthető szárgumót nem növeszt. Így hideg tavaszi időjárás esetén nemcsak elhúzódik a tenyészidő, és ezzel veszélyezteti a főnövény, többnyire a paprika kiültetését, de magszárba is megy.
A fajta megválasztásakor erre ügyelni kell, és csak az ilyen célra nemesített fajtát, amely magszárképzésre kevésbé hajlamos, jól viseli a tavaszi lehűléseket és fényszegény napokat, szabad vásárolni.
Hajtatása során másik gyakori hiba a palánták mélyültetése. Paprikát kevésbé, inkább a paradicsomot szokás mélyre rakni, a karalábé esetében az ilyen palántázás a gumó (termés) felületének sérülésével, parásodásával jár, ami piaci értékét nagymértékben rontja.
Ültetéskor a tápkocka teteje a föld felszínével essen egybe, esetleg legyen kicsit magasabb, de mélyebbre sohase ültessünk!
Öntözés és fejtrágyázás szempontjából kritikus fenológiai fázis a gumóképzés közepe-vége. Kifejezetten egyenletes talajnedvességet igényel, amit csak rendszeresen adott kis adagú öntözéssel tudunk a növény számára biztosítani.
A túlöntözött és későn fejtrágyázott karalábé gyorsan felreped, amint a képeken látható:
Szedést megelőző túlöntözés – A szerző felvétele
Fiatal korban történt repedés, ami idővel beparásodott – A szerző felvétele
Az ingadozó talajnedvesség, az egyenetlenül adott öntözővíz, a „lökésszerű” öntözés a gumók felrepedéséhez, eladhatatlanságához vezet. Sekély gyökérzete miatt könnyű túlöntözni, mivel a felső 10-15 cm-es talajréteg gyorsan megtelik vízzel. Különösen nehéz a humuszszegény homokon a talajnedvességet szabályozni, ahol köztudottan minimális a talaj vízmegtartó képessége.
Szeretnénk a karalábét minél korábban, minél nagyobb átmérővel felszedni és értékesíteni. Ennek érdekében
fejtrágyázni kell, mindenekelőtt nitrogénnel, vagy nitrogént is tartalmazó komplex tápoldatozó műtrágyával,
hisz a sekély gyökérrétegből az öntözés hatására a tápanyagok egy része gyorsan kimosódik. A nitrogén és a víz, illetve a nitrogéntartalmú tápoldat hatására a gumó gyorsan nő, szerencsétlen esetben a belső szövetek gyorsabban növekszenek, mint ahogy azt normális esetben a termés héja lehetővé tenné. Ilyenkor játszódik le ugyanaz a jelenség, mint a túlöntözésnél: a gumó felreped.
Általános szabály, hogy ha a gumó átmérője elhagyta a fejlett diónyi nagyságot, azaz a 4-5 cm-t, nem javasolt vagy csak nagyon indokolt esetben a nitrogénes tápoldatozás, a nitrogén-fejtrágyázás. Olyan „előéletű növények”, amelyek a szükségesnél kevesebb káliumot kaptak, amelyeknek laza a szövetállománya, különösen érzékenyek a felrepedésre.
_fill_540x300_0.jpg)
