Kertészet, növény, növényvédelem hírek
Új módszer a rovarkártevők megjelenésének korai észlelésére
19 ország kutatói egy új módszert dolgoztak ki a rovarkártevők rajzásának korai észlelésére.
A tudás átváltozott technológiává Derecskén! – KÉPEK!
Immáron 8. alkalommal szervezte meg a a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a „Magyar paprika napja” című rendezvényét. Idén a program a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, mint társszervező és a KITE Zrt., mint társszervező és házigazda közreműködésével valósult meg.
Figyelem! Nyakunkon a határidő!
Szeptember 15-éig kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást, szeptember 30-áig lehet aszálykárt bejelenteni.
Lebecsültük ezt a károsítót, pedig hatalmas kártételre is képes
Egy régóta ismert betegségről, a csonthéjasok levéllyukacsosodásáról van szó, ami általában megjelenik a tenyészidőszakban. Csakhogy idén máshogy viselkedett, mint általában, és komoly károkat is okozott.
2,5 milliárd forintnyi segítséget kapnak a szőlőtermelők
Mintegy 2,5 milliárd forintnyi segítséghez juthat október közepéig az a több mint 1900 szőlőtermelő, akik a zöldszüret mellett döntöttek – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM)...
Növényvédelmi előrejelzés: Rengeteg az őszi károsító!
Nincsenek őszi károsítók, legalább is ilyen kategóriát nem különítenek el, de tudjuk, hogy a párás, harmatos reggelek, az enyhe nappalok és hűvös éjszakák, a magas relatív páratartalom több kórokozónak kedveznek.
Kivonná a piacról a szintetikus kártevőirtókat 2035-ig egy EU-s polgári kezdeményezés
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az indítványt, viszont még egymillió támogató aláírás összegyűjtésére van szükség ahhoz, hogy a Bizottság dönthessen a kezdeményezés elfogadásáról.
AM: A felvásárló borászatok tekintsenek partnerként a szőlőtermelőkre
A szőlőtermelőknek pedig meg kell érteniük, hogy a kellő időben megkötött termékértékesítési szerződés jelenti számukra a legnagyobb biztonságot és nem érdemes azt a kockázatot vállalniuk, hogy...
Forradalmi újítások a takarmányozásban
Hogyan csökkentsük az antibiotikum-felhasználást az állattartásban; így növelhető a takarmány minősége; antibiotikum helyett gyógynövény; a hajdina, mint szálastakarmány; öntözésberuházási 1x1 gazdáknak; a helyes terménytárolás tudnivalói. Az Agroinform.hu augusztusi szakcikkeinek összefoglalója.
Ne maradj le Európa legszebb borfesztiváljáról
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban szeptember 5-8. között.
Növényvédelmi előrejelzés: Folyamatos az almamolyrajzás, erősödik a szőlőperonoszpóra-fertőzés
Az alma- és körteültetvényekben még többféle károsítóva kell megküzdeniük a kertészeknek. A szántóföldön a repce vetésére készülnének a gazdálkodók, de a csapadékhiány hátráltatja a munkát. Az Agroinform.hu 2019. évi 35. heti növényvédelmi előrejelzése.
Még az alma íze is megváltozik a globális felmelegedés miatt?
A klímaváltozás nem kevés negatív hatással jár a mezőgazdaságban; az almatermesztés sem kivétel.
A vírus-rezisztens paradicsomfajtát nem tekintik génkezeltnek
Az USDA „génmódosítás-nélkülinek” ismerte el a paradicsomot.
Jövő héten már szüretelik a jellegzetes kékszőlőfajtákat Villányban – átlagos évjáratú lesz az idei bor
Egyes gazdák már augusztus utolsó napjaiban megkezdhetik a kékszőlőfajták szüretelését a villányi borvidéken – közölte a 2500 hektáros szőlőtermő terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-vel.
A Budapest Borfesztiválon idén az egri borvidék lesz a középpontban
Az egri borvidék borászai és borai, valamint a helyi gasztronómia és kultúra áll a középpontjában az idei Budapest Borfesztiválnak, amelyet szeptember 5. és 9. között rendeznek a budai Várban.
Öntözésberuházási 1x1 gazdáknak: így küzdjünk meg a „papírmunkákkal”!
Pontról pontra elmondjuk, mik a lépések öntözési beruházás esetén: hivatali tennivalók az előkészítéstől kezdve a tervezési-kivitelezési munkákon át az üzemeltetésig.
Ezekre az árakra számíthatnak idén az almatermelők
Az almaszezon kezdetének közeledtével a FruitVeB a várható termésmennyiséget és -minőséget, valamint a piaci várakozásokat, kilátásokat értékelte hazai és nemzetközi szinten.
Növényvédelmi előrejelzés: Erősödik a szőlőperonoszpóra!
A múlt héten megkaptunk (majdnem) mindent, mit a növénytermesztők óhajtottak – esőt, az ország északkeleti tájegységében akár 40-60 mm-t is, a Balaton környékén és az attól délre eső területeken 20-40 mm mennyiségben, valamint egy kis enyhülést a forróságban. Mi várható ezen a héten? Az Agroinform.hu 2019. évi 34. heti növényvédelmi...
Mobiltelefonnal szinte azonnal diagnosztizálhatók a paradicsom betegségei
Egy levél alapján 15 perc alatt megszületik az eredmény.
Egyre kevesebb körte terem Magyarországon
Javában zajlik a Vilmos körte szedése. Az előzetes adatok alapján idén a megszokottnál 20-25 százalékkal kevesebb, 28,7 ezer tonnányi lehet a hazai termés körtéből, a minőség megfelelőnek ígérkezik –...
A szőlészek szerint nagyon jó évjárat lesz a 2019-es
A szőlészek visszajelzései alapján nagyon jó minőségű évjárat előtt állunk – mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Még aktuális a tárolási és ipari gyökérzöldségfélék fejtrágyázása
A magas termelési költségek miatt egy magas szintű talajművelés mellett átgondolt, okszerű trágyázásra van szükség. Ehhez adunk tanácsokat cikkünkben.
A somlói borokat méltán nevezhetjük gyógyboroknak
A borfesztiválhoz hasonló rendezvények jelentősen hozzájárulnak a térség ismertségéhez, formálják a Balaton-régió arculatát – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton a Somlói Juhfark Fesztivál...
A német cseresznyetermelés az idén túlszárnyalta a tízéves átlagot
A németországi cseresznyetermelés az idén túlszárnyalta a tízéves átlagot, a kereslet növekedése miatt mégis nagyobb importra volt szükség.
Forradalmian új, lignit alapú üvegházi termesztő közeg
Lengyel kutatók lignit alapon egy új üvegházi termesztő közeget fejlesztettek ki.
Új borfeldolgozót épít a Bősze Pincészet
A Komárom-Esztergom megyei Ászáron található Bősze Pincészet 200 millió forintos beruházással épít korszerű borfeldolgozót, amellyel a jelenlegi, évente 30 ezer palackos kapacitást háromszorosára...
Növényvédelmi előrejelzés: Még el sem vetettük, de már veszélyben van!
Nem, nem találós kérdést szeretnénk játszani a tisztelt olvasóval, csupán arra figyeltünk fel, hogy mi minden van a repceárvakeléseken, mi szaporodik ott, s milyen károsítótömeg várja a nemsokára induló vetést. A megfigyelések eredménye megérdemel egy felkiáltójelet. Az Agroinform.hu 2019 évi. 33. heti növényvédelmi előrejelzése.
Drágulhatnak az őszi kalászos vetőmagok
Enyhén emelkedhet az őszi kalászosok vetőmagjainak ára, többek között az előállítási költségek növekedése miatt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) előrejelzése szerint.
28. Farmer-Expo: Mezőgazdaság, elhivatott szakemberek, korszerű technológiák egy helyen
Idén már 28. alkalommal várja Önöket Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmai rendezvénye, a debreceni Farmer- Expo, 2019. augusztus 15-18. között, közel 300 kiállítóval....
Megkezdődött a szüret a Csabagyöngye szedésével
A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével hétfőn megkezdődött a szüret Magyarországon és ezzel az északi féltekén is – mondta Varga Máté, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője a Somogy...
A legtöbb lengyel bogyós gyümölcs termésmennyisége csökkent
Az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási viszonyok megviselik a lengyel bogyósgyümölcs-termelést is. Az első előrejelzések alapján az idén 500 000 tonna lesz az összes termés, ami 20%-kal...
Ne felejtsétek a levélmintákat a laboratóriumba leadni – de hogyan kell a mintát begyűjteni?
A VP AKG horizontális ültetvénycsoportban vállalható előírás a levélanalízis elvégzése s annak is figyelembevétele a szeptember 30-ig elkészítendő tápanyag-gazdálkodási terv elkészítésekor.
Milyen lesz a szilvatermés?
Közepesnél enyhén jobb lehet idén a szilvatermés, 6600 hektárról mintegy 60-65 ezer tonnát szedhetnek le a termesztők, akik tavaly 65-70 ezer tonnát takarítottak be – közölte a FruitVeB Magyar...
Ismét kitört a dinnyebotrány
A Lidl a görögdinnye kilogrammonkénti árát 99 forintra csökkentette, az agrárkamara és a dinnytermelők egyesülete hevesen tiltakozik a lépés ellen, a Lidl viszont azt állítja, a beszállítók kérték az árcsökkentést.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.![Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4419/cikk_74419/gazdasagatadas07_750x417_notext_fill_540x300_0.jpg)
Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium
Kerülj képbe a gazdaságátadással és az aktuális pályázatokkal. Jelentkezz az...![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)