A kókuszvíz a fiatal kókuszdióban megtalálható folyadék. Ahogy a kókuszdió növekszik, a víz egy része kókuszhússá válik. A kókuszvíz antioxidánsokat és ásványi anyagokat tartalmaz, ezért fogyasztása jótékonyan hat az egészségre.

A vesekő megelőzése

Vesekő esetén általában hirtelen kialakuló, egyoldali, mozgással nem összefüggő deréktáji fájdalom jelentkezik, amihez hányinger, émelygés, hányás vagy étvágytalanság is társulhat. A beteg nem akar inni, és egy idő után sem ülni, sem állni nem tud fájdalom nélkül.

A káliumban gazdag ételek és italok, mint például a kókuszvíz fogyasztása, csökkenthetik a vesekövek kockázatát, ugyanis a kálium megakadályozza, hogy a szervezet túl sok kalciumot szabadítson fel a vizelettel. Kutatások során az derült ki, hogy azoknál az embereknél, akik a legtöbb káliumot fogyasztották, 35-51 százalékkal alacsonyabb volt a vesekő kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik a legkevesebb káliumot fogyasztották.

Egy másik tanulmány szerint a kókuszvíz fogyasztása növeli a vizelet kálium-, klorid- és citrátszintjét, ami szintén hozzájárul a vesekő kockázatának csökkentéséhez. Ez a tanulmány azonban olyan emberekre összpontosított, akiknek nem volt még korábban veseköve.


A kókuszvíz egészségügyi előnyei

A kókuszdió Ázsiában és a csendes-óceáni szigeteken őshonos. A kókuszvíz a fiatal, zöld kókuszdióban található tiszta, zsírmentes és édes folyadék. (Nem tévesztendő össze azzal az itallal, amely kókuszhúsból készül, és magasabb kalória- és zsírtartalmú.) Vizet, cukrot, elektrolitokat, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz.

A kókuszízben több kálium van, mint egy banánban: 2,5 deciben kb. 600 milligramm, míg a banánban csupán 362 milligramm. A kálium különösen fontos a szívizomsejtek működésének szabályozásában, azonban a magas káliumszint szabálytalan szívverést, átmeneti bénulást, a kezek és lábak bizsergését és szívmegállást is okozhat, ezért magas káliumszint esetén kerülni kell ezt az italt.

A kókuszvíz adagonként (kb. 2,5 dl) tartalmaz 252 milligramm nátriumot is, valamint 5,8 milligramm C-vitamint, továbbá van benne riboflavin, tiamin, niacin és B6-vitamin is. Ásványi anyagokat is tartalmaz, többek között kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort és cinket.

kókuszvíz

A kókuszvíz a fiatal, zöld kókuszdióban található tiszta, zsírmentes és édes folyadék – fotó: Shutterstock

Ekkor nem ajánlott a kókuszvíz fogyasztása

Néhány betegség mellett érdemes mértékkel fogyasztani a kókuszvizet.

• A kókuszallergia viszonylag ritka, és a kókuszvízben lévő kókuszfehérjék mennyisége minimális, de a diófélékre allergiás emberek érzékenyek lehetnek a kókuszra is.

• Nagy mennyiségű kókuszvíz fogyasztása vérnyomáscsökkentő gyógyszerek vagy gyógynövény-kiegészítők szedése mellett potenciálisan veszélyesen alacsony vérnyomáshoz vezethet.

• Nagy mennyiségű kókuszvíz fogyasztása káliumkímélő vízhajtók szedése mellett idővel veszélyesen magas káliumszinthez vezethet.

• Ha krónikus vesebetegségben szenvedsz, akkor korlátoznod kell a káliumbevitelt, így ez esetben sem ajánlott a kókuszvíz fogyasztása.

Forrás: divany.hu