A Balatonboglári Borvidéken már az Irsai Olivér szőlőfajta van soron. A minőség kiváló, a mustfok érték szintén, az aszály azonban jelentősen megnehezítette a szüretet, hiszen alig közepes mennyiségre számítanak ebben az évben a borászok.

"Öt és fél hektáron termesztünk szőlőt és most az Irsai Olivért szedjük, sajnos ahol nem volt lombozat, ott megégtek a fürtök"

– mondta el Jámbor Zoltán a sonline.hu számára. A szakember 15 éve foglalkozik a településen szőlőtermesztéssel. A terményt nem dolgozzák fel, hanem értékesítik.

"Bízunk benne, hogy tavalyhoz képest növekedni fognak az árak, de még nem tudunk pontosat"

– tette hozzá a szőlősgazda. A kombájn, amivel dolgoznak, alig pár perc alatt szüretel le egyetlen sort.

Több mint 500 hektár

A Viticoop Kft. több mint 500 hektárnyi területi végzi az ültetvények gondozását. Az Irsai Olivér előtt a csabagyöngyét szüretelték.

"Az időjárás nem kedvez nekünk, látszanak már a fürtökön az aszály nyomai. Nem elég telítettek a szemek, viszont a minőséggel nincs probléma"

– nyilatkozta Tóth Dániel, a Viticoop Kft. ügyvezetője, majd kiemelte, hogy a fakadás már márciusi végén megtörtént, amit egy hideg ciklon követett, ez vetette vissza az ültetvényt a fejlődésben. Az ezután érkezett jelentős mennyiségű csapadék és meleg idő gyorsított az érést.

"Minden héten hétfőn mintát viszünk a laborba, az adott fajta beltartalmi értékeit, mustfokát ellenőrzik a borászok, ennek ismeretében kezdjük a szedést"

– mondta el a szakember, aki hozzátette, a nagy meleg bár gyorsította a szőlőérést, a gond az, hogy várhatóan több fajta is együtt fog beérni. Jelenleg 80 hektárnyi területen szedik az Irsait és várhatóan keddre végeznek is vele.


"Sok helyen volt jégverés és fagykár, az itteni szőlőből jut az ország másik borvidékére, sajnos nem minden marad itt"

– jegyezte meg. Úgy folytatta, hogy a tavalyihoz képest az Irsai fajta ára kis mértékben emelkedett. A többiről viszont egyelőre nincsenek információk, jelenleg is folynak a tárgyalások. A szüretet nagy valószínűséggel a királyleánykával fogják folytatni. Ami viszont meglepőbb, hogy előreláthatólag már augusztusban szüretelhetik a chardonnay-t is.

Már a szüret előtt gondoskodni kell a védelemről

Alig pár csapat szüretel a világon. Alig 2-3 csapatról tudnak, akik kézzel szedik azokat parcellákat, ahová a szüretelőkombájn nem tud bemenni. Ezeken a helyeken a növényvédelemre idén kevesebbet költöttek.

A minőséggel nem lesz gond, a mennyiséggel annál inkább - fotó: pexels.com

"Meteorológiai állomásokkal dolgozunk, a szoftver kalkulációja alapján május óta a lisztharmat-fertőzöttség veszélyének mértéke nem ment nyolcvan százalék alá"

– emelte ki, majd azzal zárta gondolatait, hogy elmondta: a lisztharmat mellett a peronoszpóra is jelen van az ültetvényeken. Több helyen használtak hangágyúkat az ültetvényeken, ezzel próbálják meg távoltartani a madarakat a szőlőtől. A borvidéken ráadásul több új rezisztens fajtával is kísérleteznek, amelyek sokkal ellenállóbbak a kártevőkkel szemben.