A miso pasztának számos pozitív hatása van az egészségre, nem véletlen, hogy az európai országokban is egyre népszerűbb szuperélelmiszernek számít.

A japán konyha alapanyaga

A miso paszta a tradicionális japán konyha egyik fontos alapanyaga, amit sőt vizes erjesztéssel állítanak elő szójababból. Néha rizst és árpát adnak hozzá. A szójabab fermentációjához koji penészgombát használnak, ami szintén a japán gasztronómia alappillérének tekinthető. Ezzel a fonalas gombával készül még a szaké, a szójaszósz, valamint a rizsecet egyaránt.

A nyugati világ alig pár éve kezdte el felfedezni a püré egészségügyi hatásait. Japánban viszont már több mint ezer éve széles körben alkalmazzák, köszönhetően sokoldalúságának és pozitív tulajdonságainak - írta meg a divany.hu.

Egészséges és finom

A miso pasztát az egyik legtáplálóbb és legegészségesebb ételének tartják a világon. Amellett, hogy javíthatja az emésztést, jó hatással van a koleszterinszintre, valamint erősítheti az immunrendszert. Emellett jótékony hatást fejthet ki a szívbetegségek kialakulásának megelőzésére, de akik naponta fogyasztanak miso levest, azoknál kisebb az esélye a gyomorrák megjelenésének.

Gyakran használják cukorbetegeknél, magas vérnyomásban és demenciában szenvedőknél, de áldásos hatását kifejti még az érelmeszesedés esetén, valamint a gyomor-bélrendszeri betegségben szenvedőknél is. Mindezt probiotikumainak köszönheti, amivel erősítheti a bélflórát, elősegítheti az optimális emésztést, gondoskodik a bélflóra egyensúlyban tartásáról.

A misopaszta antioxidánsai elpusztítják a szabad gyököket, ennek következtében pedig késlelteti a szervezet öregedési folyamatait, ráadásul még a ráncosodást is csökkentheti.


Milyen hatásai van a misonak a női egészségre?

A szója fitoösztrogéneket tartalmaz, amelyek pozitívan befolyásolják a női endokrin rendszert. Jó választás a menopauzán átmenő vagy a rendszertelen menstruációval küzdő nők számára. Nagy előnye, hogy sokoldalúan felhasználható, így szinte minden ételt megízesíthetünk vele. Hozzáadhatjuk levesekhez, alapléhez, de kiváló étel készíthető belőle, ha pörköltekhez vagy szószokhoz adagoljuk.

A miso fajtái

Hazánkban a fehér, a sárga, valamint a vörös szójababból készült pasztákkal találkozhatunk. A fehérnél a legrövidebb a fermentáció, ez a legkevésbé sós, talán egy kicsit édes is. Levesekhez, zöldségekhez, tésztákhoz és szószokhoz ajánlják. Ez az, ami édességekhez is használható.

A sárgát tovább érlelik, így kicsit savanyúbb. Ezt használhatjuk fel a legtöbb módon, kerülhet húsok, zöldségek, valamint levesek mellé. Aki pedig igazi különlegességre vágyik, annak érdemes kipróbálnia paradicsompüréhez, tésztaszószokhoz és salátaöntetekhez.

A legismertebb formája a miso leves - fotó: pexels.com

A vörös miso rendelkezik a leghosszabb érlelési folyamattal, ez tartalmaz a legnagyobb százalékban szóját. Erős és sós az íze, fokozza az elkészített fogások ízét. Mártásokhoz, ragukhoz ajánlják, de zöldségfasírtokhoz is ideális lehet.

Fontos tudni, hogy amikor miso pasztával főzünk, akkor miután hozzáadjuk az alapanyagokhoz, akkor már ne forraljuk az ételt, mert magas nátriumtartalmának köszönhetően vízmegkötő hatással rendelkezik. Emellett, ha túlzottan sokat és magas hőfokon főzzük, akkor elpusztulnak benne a természetes probiotikumkultúrák. A lényeg tehát, hogy mindig a főzés végén kerüljön az ételbe.