A Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium sok kérdés érkezett az előadókhoz. Most Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkárának válaszait közöljük.

Érdeklődöm, hogy született-e már döntés az erdők STÉ értékére vonatkozólag?

Dr. Cseh Tibor András: Még nem született döntés, de a kérdés napirenden van.

Szeretném megkérdezni, hogy az osztatlan közös tulajdonból a 10 hektár alatti fiatal gazda úgy vehet földet, hogy a társtulajdonosoknak nincs elővásárlási joga?

Dr. Cseh Tibor András: Amennyiben a vevő a megvásárolt tulajdoni hányaddal sem érné el a 10 hektárt, úgy egyáltalán nem kerül sor kifüggesztésre, tehát a jelenlegi szabályok alapján a tulajdonostársnak sincs elővásárlási joga.

Azok a gazdálkodók, akiknek már át kellett adni a gazdaságot a törvény hatályba lépése és a pályázat megjelenése között teljes mértékben elestek a támogatástól? Annak a gyermeknek, aki át szeretné venni a gazdaságot, de eddig csak besegített a gazdaságba, kell-e rendelkeznie bevétellel illetve földtulajdonnal, vagy bérleménnyel?

Dr. Cseh Tibor András: Pályázni a már megkötött és a kormányhivatal által jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel lehet majd. Annak nincs jelentősége, hogy mikor kötötték a szerződést, a lényeg, hogy a pályázat benyújtásakor az már jóváhagyásra kerüljön a kormányhivatal részéről.

A legtöbb pályázatnál előírás lesz az, hogy 10 000 STÉ-vel rendelkezzen a pályázó.

Az viszont még nem dőlt el, hogy a gazdaságátadási pályázatnál is lesz-e ilyen előírás, de az biztos nem jelent majd akadályt, ha ez az üzemméret már rendelkezésére áll az átvevőnek.

Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára

Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára – Fotó: Agroinform

A gazdaságátadás pályázatban, aki átveszi a gazdaságot annak főállásban kell végezni a tevékenységet vagy lehet másodállásban?

Gazdaságátadási támogatásnál az átvevőnek főállású őstermelői egyéni vállalkozónak kell lennie vagy mellék állású őstermelőként is lehet folytatni?

Dr. Cseh Tibor András: Ezt a feltételt mindenképp törölni akartuk az előírások közül, így a tervek szerint nem kell majd főállású termelőnek lennie.

Ha gazdaságátadó őstermelő és mezőgazdasági cégekben is tulajdonos, akkor lesz-e lehetőség, hogy csak az őstermelői tevékenységét adja át a pályázat keretében?

Dr. Cseh Tibor András: Igen. Az átadó dönti el, hogy milyen vagyonelemek átruházását vállalja, így dönthet úgy is, hogy a céges részesedéseket továbbra is megtartja magánál.

Mikor várható a gazdaságátadási pályázat kiírása?

Dr. Cseh Tibor András: 2024 őszén jelenik meg a tervezet, ami azt jelenti, hogy 2025 első felében nyílik meg első alkalommal a pályázat, melyet a 2025-ös év folyamán és a tervek szerint 2026-ban is további beadási szakaszok követnek majd.

Két nagyszülő is átadná a gazdaságát az egyetlen unokának. Az egyik családi gazdaság – ahol az unoka tag –, a másik egyéni vállalkozás. Lehetséges-e összevonni a két gazdaságot és ezt milyen formában lehet megtenni?

Dr. Cseh Tibor András: Annak egyáltalán nincs akadálya, hogy két nagyszülő is átadja a gazdaságát, de azt tudni kell, hogy az Átvevő csak egy alkalommal lesz jogosult a pályázat benyújtására.

Mivel mindkét nagyszülő magánszemélyként gazdálkodik, így jogilag nem is kell beszélnünk "összevonásról", hiszen az Átvevőre átszállnak az egyes gazdasági elemek, ő pedig az általa megválasztott formában folytatja majd a tevékenységét.

Elhangzott itt 1 fontos félmondat a nemrég vásárolt földekről és a 75-5 viszonylatáról. Ezen földeknél hogyan kell érteni a 75%-t?

Dr. Cseh Tibor András: Az átadandó földek 75%-ának legalább 5 éve az Átadó használatában kell lennie.

Idén július 1-től viszont úgy egyszerűsödött ez a szabály, hogy az is ebbe a 75%-ba értendő, ha a földet az Átadó közeli hozzátartozója vagy a cége használta, sőt ugyanide tartozik az is, ha 5 évnél nem régebben vásárolta az Átadó a földet.

Mi a helyzet, ha a tanya az átadó lakóhelye?

Dr. Cseh Tibor András: Valószínűleg itt arra gondol, hogy ilyen esetben a lakóhely és a gazdasági tevékenység helye megegyezik.

Az Átadónak kell eldöntenie, hogy ez része lesz-e a szerződésnek, magyarán, hogy ez is átadásra kerül-e.

Fontos, hogy ilyen esetben a házastárs hozzájárulása is kell a tanya átadásához (mivel az a közös lakóhelyük).

Családi gazdaság átétvételénél mi a helyzet azokkal a földekkel, amik a családi gazdaság vezetőjének tulajdonában vannak, de nem a családi gazdaság művelésében van, hanem a távolság miatt bérbe van adva? Ezeknek a földeknek a tulajdonjogát megtarthatja-e a családi gazdaság átadója?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, megtarthatja a tulajdonjogot.

A férjem 67 éves, a 25 éves, gazdaság 20 éve családi tagja, a gyermekem, ő venné át a gazdaságot. Lehetséges?

Dr. Cseh Tibor András: Az életkor alapján van lehetőség a gazdaságátadási szerződés megkötésére.

Amennyiben az Átadó és az Átvevő között nincs közeli hozzátartozói kapcsolat (pl. amennyiben a gyermeknek nem az Átvevő az édesapja), úgy a gazdaságátadásra csak ellenérték fejében kerülhet sor (ingyenesen nem).

1. Mikorra várható a konkrét gazdaságátadási pályázati felhívás?

2. Jelenleg munkahelyen dolgozok, mellette foglalkozok mezőgazdasági tevékenységgel. Amennyiben gazdaság átvevő leszek kötelezettséget kell vállalnom, hogy ""főállásban"" mezőgazdasági gazdálkodó legyek?

Dr. Cseh Tibor András: 2024 őszén jelenik meg a tervezet.

Nem kell kötelezettséget vállalni a főállású mezőgazdasági tevékenységre.

Hogyan fog viszonyulni a gazdaságátadással megszerzett földeknél pl. egy szomszédos területnél az elővásárlási jog? Élni fog-e a 3 éves minimum vagy azonnal szomszédnak minősül? (A helyben lakó szomszéd ranghelyénél 3 éve helyben lakónak kell lenni és 1 éve szomszédnak.)

Dr. Cseh Tibor András: Egyelőre a ranghely-folytonosság csak a "földhasználó" elővásárlási illetve a "volt haszonbérlő" előhaszonbérleti ranghelyénél biztosított az Átvevő számára. A magam részéről támogatom, hogy a szomszéd ranghelyénél is biztosítsuk a jogutódlást.

Osztatlan közös tulajdonú területek földhasználati jogának az átadása hogyan alakul?

Dr. Cseh Tibor András: A haszonbérleti jog jogutódlással száll át.

A használati megosztás és a többlethasználat is ugyanezen szabályok alá esik, tehát azok is átszállnak az Átvevőre.

Ha a gyermek nincs bent az ŐCSG-ben, teljesen más területen dolgozik, akkor először az ŐCSG-be lepjen be, vagy anélkül is átveheti?A mezőgazdasági gépésztechnikus végzettség elég, vagy kell az aranykalászos gazda bizonyítvány is?

Dr. Cseh Tibor András: Nem kell belépnie az ŐCSG-be, de mindenképp őstermelőnek vagy egyéni vállalkozónak kell lennie.

A végzettségekről még nem tudok hivatalos választ adni, a pályázat még előkészítés alatt van.

Ha egészségi állapotom nem engedi meg a gazdálkodás folytatását, de még nem értem el az átadás korhatárát, előrehozható-e a gazdaság átadás?

Dr. Cseh Tibor András: Nem, a korhatár kötelező feltétel a gazdaságátadásnál.

Megjegyzem, van lehetőség a gazdaság egyben történő adásvételére vagy ajándékozására is (ez azonban nem jár pályázati lehetőséggel).

Ha csak a saját tulajdonú földek használati jogát adja át , az ŐCSG-ben maradt többi tag folytathatja e a tevékenységet, a bérelt területeken?

Dr. Cseh Tibor András: Igen.

Édesapa halála után a gyermekek örökölték a termőföldeket, a nyugdíjas édesanya holtig tartó haszonélvezete mellett. Az édesanya az ŐCSG-ben a családi gazdaság vezetője. Ebben az esetben a földhasználatot át tudja adni támogatással?

Dr. Cseh Tibor András: Nem, nincs rá lehetőség. Csak a használat átadására kizárólag akkor van lehetőség, ha a föld az Átadó tulajdonában és használatában is áll. [2021. évi CXLIII. tv. 3. § (3) bek.]

Haszonbérlet bérlőként is átszállhat az átvevőre új szerződés nélkül?

Dr. Cseh Tibor András: Igen. [2021. évi CXLIII. tv. 13. § (1) bek.]

Tehát  maradhat a mostani munkaviszonyban, 8 órásban is a gyerek, meg átveheti a gazdaságot is?

Dr. Cseh Tibor András: A tervek szerint igen, átveheti.

Jól értem, ha jelen pillanatban nem vagyok őstermelő, de belépek most az ŐCSG-be, akkor lesz lehetőség még jövőre is pályázni, ha már lesz lezárt üzleti év?

Dr. Cseh Tibor András: Átvevőként ez működhet.

Az átvevő már ŐCSG-ben gazdálkodik , az átvett gazdaság része lesz-e a már működő ŐCSG-nek ?

Dr. Cseh Tibor András: Nem lesz automatikus, mindenképp módosítani kell az ŐCSG szerződést.

Az euroste kalkulásánál melyik év lesz a bázis év?

Dr. Cseh Tibor András: Ez még egy eldöntendő kérdés a pályázati kiírás kidolgozása kapcsán.

Amennyiben a gazdaság átadó KFT tulajdonos és a földhasználatanak egy részét kívánja átadni, valamint a földműveléssel szükséges telephelyet is. A gazdaság átadás kedvezményei, adó, illeték támogatás, érvényesíthetők-e?

Dr. Cseh Tibor András: Amennyiben a Kft-ben fennálló üzletrészét adja át, akkor igen.

Ellenben a Kft. mint jogalany nem részese a gazdaságátadásnak, így a Kft. által használt földeket vagy telephelyet nem lehet átadni a gazdaságátadási szerződéssel.

Az átvevőnek főállású őstermelővé kell vállnia az átvevéshez? Tehát ha van bejelentett 8 órás munkahely, amellett is átvehető?

Dr. Cseh Tibor András: A tervek szerint nem kell főállású termelőnek lennie.

Mi van abban az esetben, ha 2 átadó van? (1 gyermek, édesanya öcsg-je, édesapa öcsg-je) Lehetséges-e?

Dr. Cseh Tibor András: A jogszabály nem zárja ki azt, hogy az átadói pozícióban több személy is álljon.

A pályázatnál viszont majd csak egy Átadó veheti igénybe a támogatást.

Átvevő lehet-e olyan ŐCSG tagja, ahol eddig a gazdálkodás a képviselő (átadó) nevén folyt? Tehát az ŐCSG-ben a képviselő nevén szerepel minden, a tag önállóan nem gazdálkodik.

Dr. Cseh Tibor András: Igen, lehet.

A gazdaság átvevőnek őstermelői bizonyítványának kell lenni az adott időpontban, vagy földdel is, bevétellel is, bizonyos őstermelőként eltöltött idővel is kell rendelkeznie?

Dr. Cseh Tibor András: A gazdaságátadási szerződésnek nem feltétele árbevétel vagy föld megléte.

A pályázatnál pedig az még egy eldöntendő kérdés, hogy szükséges-e és milyen bázisidőszakban az üzemméret megléte.

Életjáradéki szerződés esetén az életjáradék után kell-e SZJA  fizetni?

Dr. Cseh Tibor András: Amennyiben a magánszemély más magánszeméllyel kötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés alapján ingatlant, vagyoni értékű jogot ruház át tartás vagy járadékfolyósítás ellenében, akkor az ebből származó jövedelem adómentes [Szja törvény 1. melléklet 7.1 pont]

A túlélő házastárs örökölheti-e az életjáradékot, ha Ő is tagja a megszünő ŐCSG-nek ha azt a gazdaság átadási szerződés tartalmazza?

A gazdaság a férjem nevén van, de nyilván ketten építettük fel a gazdaságot, 41 év alatt. Ha ő életjáradékot kér, halála után azt örökölhetem-e mint házastárs, ha ezt rögzítjük?

Dr. Cseh Tibor András: Az életjáradéki jellegű megállapodás ún. "szerencseszerződés", magyarán a szerződéskötéskor nem lehet tudni, hogy az életjáradékot pontosan mennyi ideig kell teljesíteni.

Az tehát az Átadó haláláig tart.

Ebből az is következik, hogy az Átadó halála esetén az életjáradékot nem lehet örökölni.

Egyetlen esetben lehet pénzbeni követeléssel élni az Átvevő irányába: ha a szerződés megkötésétől számított 2 éven belül meghal az Átadó, ilyen esetben az elidegenített vagyon értékének a ténylegesen nyújtott életjáradék értékével nem fedezett részét lehet követelni kötelesrész jogcímén. [Ptk. 7:80. § (4) bek.]

Ha a gazdaságátadó később örököl szántót, akkor van-e korlát?

Dr. Cseh Tibor András: Törvényes öröklés esetén túlléphető a 300 hektáros tulajdoni maximum.

Ha édesapám nevén vannak a földek, gépek, de az arról leadott terményeket már a húgom nevén értékesítettük, ezért édesapámnak csak a területalapú támogatásból volt bevétele. De viszont 10 éven belül volt árbevétele ezekből (állat és termény).

Dr. Cseh Tibor András: Igen, ezzel megfelel ennek a feltételnek.

A gazdaság átadónak még 2 éve van a nyugdíjkorhatárig, hogyan lesz a továbbiakban biztosított ? Hogyan tud maga után járulékot fizetni ?

Dr. Cseh Tibor András: TB járulékot jogviszony nélkül is lehet fizetni, de természetesen munkaviszonyban vagy megbízási jogviszony keretében is biztosítottá válhat az Átadó.

Életjáradék a gazdaság költsége is lehet utána?

Dr. Cseh Tibor András: Véleményem szerint ezt nem lehet költségként elszámolni, mivel az életjáradékot nem a gazdasági tevékenység részeként teljesíti az Átvevő.

Gazdaság átadásakor élhet e valaki elővásárlási, haszonbérleti jogával?

Dr. Cseh Tibor András: Nem, a szerződés nem kerül kifüggesztésre.

Külsős idegen valamint érdekelt örökösök esetében? Megtámadhatja e jogos örökös az átadást?

Dr. Cseh Tibor András: Megtámadásra szűk körben van lehetőség, de mivel ügyvéd vagy közjegyző közreműködésével jön létre a szerződés, így ennek nem látom realitását.

Az ún. "osztályra bocsátás" jöhet esetleg szóba, de ezt a felek a gazdaságátadási szerződésben kizárhatják: ez azt jelenti, hogy az örökhagyó által – a halálát megelőző 10 éven belül – adott nagyobb értékű ajándékot vissza kell számítani a hagyaték értékébe (feltéve, hogy ezt nem zárják ki a szerződésben vagy az Átadó feltételezhető szándékából nem ez következik).

ŐCSG-ben hárman vagyunk 1/3-1/3-1/3 arányban, de a fiunk a vállalkozás vezetője. A lányunk hazaköltözik külföldről és szeretne bekapcsolódni hozzánk. Van-e arra lehetőség, hogy a férjem, aki 74 éves nyugdíjas, az ő részét átadja a lányának a pályázat keretében?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, de a feltételeknek meg kell felelnie (életkor, őstermelői vagy egyéni vállalkozói státusz, a pályázathoz majd végzettség)

Gazdaság átadható-e úgy, ha családi gazdaságról beszélünk: és már a fiatal lett az ŐCSG képviselője, de tag maradt továbbra is a tervezett átadó?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, mivel nincs jelentősége annak, hogy ki az ŐCSG képviselője.

Ki kell e függeszteni?

Dr. Cseh Tibor András: Nem.

Átadható-e olyan vagyonelem, melynek az átadó nem 1/1-es tulajdonosa?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, ilyen esetben a tulajdoni illetőség adható át.

Ha egy ŐCSG vagy CSMT-ben két tulajdonos van (férj-feleség), akkor két különböző átvevőnek is átadhatják a tulajdonrészüket? Ebben az esetben akár két pályázatot is be lehet nyújtani?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, külön-külön.

Aki eddig szívesség földhasználóként használta a földet tekintettel a rokonság fokra, de a gazdaságátvevő már nem fér ebbe bele, akkor a továbbiakban már csak haszonbérletről lehet szó, vagy továbbra is lehet szívességi földhasználó.

Dr. Cseh Tibor András: Szívességi földhasználat továbbra is csak közeli hozzátartozók között állhat fenn.

Az átvevőre vonatkozó 50 éves korhatárt hogy kell értelmezni? A pályázat beadásának időpontjában kell 50 év alatt lennie?

Dr. Cseh Tibor András: Az 50. életévét el nem érő személy lehet majd a pályázat alanya.

Ha az átadó 3 éve használja a földeket csupán, de előtte olyan cég volt a használó, melyben 25% tulajdona van jelenleg az úgy számít, mintha meglenne a szükséges 5 év földhasználat, vagy sem?

Dr. Cseh Tibor András: Igen.

Mekkora távolság lehet az átvett gazdaság és a gazdálkodó lakhelye között? (Pl.: Pesti lakcímmel rendelkező gazdálkodó átvehet-e Zala megyében lévő gazdaságot?)

Dr. Cseh Tibor András: Nincs megkötés a lakóhely távolsága kapcsán.

Gazdaságomat szeretném átadni a testvérem fiának, megtehetem-e ha nekem nincs gyermekem?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, de ha föld is átadásra kerül, akkor csak ellenérték fejében (ingyenes átadás csak a közeli hozzátartozók között lehetséges).

Az átvevőnek milyen végzettséggel kell rendelkezni, ha nem földműves, nem őstermelő?

Dr. Cseh Tibor András: Nem a végzettség számít, hanem mindenképp rendelkeznie kell őstermelői vagy egyéni vállalkozói státusszal.

A gazdaság átvevő már az ŐCSG vezetője, az átadó az ŐCSG tagja, ebben az esetben jogosultak-e a támogatási pályázat benyújtására?

Dr. Cseh Tibor András: Nincs jelentősége annak, hogy ki milyen szerepet tölt be az ŐCSG-ben, sőt még ŐCSG-n kívül is átadható és pályázható lesz.

Ha az átadó állattartó volt, akkor kötelező-e folytatni az állattartást?

Dr. Cseh Tibor András: Várhatóan a pályázatnak lesz az az egyik feltétele, hogy az üzemméretet fenn kell tartani. Ez nyilván teljesülhet állattartás nélkül is, de helyette plusz földeket kell szerezni.

Magának a szerződésnek nem jogszabályi feltétele az állattartás folytatása.

A leendő gazdaságátvevőnek (gyermek) jelenleg munkaviszonya van, nem az átadásra kerülő mezőgazdasági vállalkozásban tevékenykedik és nem is mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik. Szükséges-e az átvételt megelőzően mezőgazdasági vállalkozási tevékenységet megkezdenie, vagy lehet az átadással egy időben megkezdeni a tevékenységet?

Dr. Cseh Tibor András: Ez még egy eldöntendő kérdés a pályázati kiírás kidolgozása során.


Ha az átadandó őcsg tagjai között kiskorú is van az átadást követően maradhat-e az ŐCSG-ben a kiskorú?

Dr. Cseh Tibor András: Igen.

Hiába kell majd módosítani az ŐCSG szerződést, a gyermekekre vonatkozó rész nem kerül változtatásra.

A gazdaságátadó maradhat-e az ŐCSG tagja?

Dr. Cseh Tibor András: Az Átadó nem maradhat az ŐCSG tagja.

Lízingelt gép, traktor esetében használati jog átadása, az üzembentartó, azaz lízingbevevő megváltozása lehetséges?

Dr. Cseh Tibor András: Jogutódlással a lízingbevevői pozíció is átszáll, feltéve, ha a lízingszerződést feltüntetik a gazdaságátadási megállapodásban.

Általánosságban kérdezném KAP támogatások vonatkozásában, hogy a Kedvezményezettek köre pontnál, 2.1.1. pont esetében együttesen kell érvényesülnie az a) (min. 10.000 STÉ üzemméret) és a b) (árbevétel 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származik) pontnak? Vagy támogatható az a Kedvezményezett, aki csak az egyik pontnak felel meg? Pl. Csak 10.000 STÉ-t meghaladó üzemmérettel rendelkezik, de egyébként főállásban dolgozik, nem éri el az árbevételének 40%-át a mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétel.

Dr. Cseh Tibor András: Igen, ezek együttes feltételek.

A vagyonleltárt elkészítheti az átadó és az átvevő közösen, vagy mindenképpen szakemberrel kell elkészíttetni?

Dr. Cseh Tibor András: Nem feltétel a szakértő igénybevétele.

Banki oldalról érdemes erről egyeztetni a pénzintézettel.

Átvevő örökli e az átadó elővásárlási előhaszonbérleti sorrendjének pozíciójával a jövőben?

Dr. Cseh Tibor András: Egyelőre a ranghely-folytonosság csak a "földhasználó" elővásárlási illetve a "volt haszonbérlő" előhaszonbérleti ranghelyénél biztosított az Átvevő számára.

A magam részéről támogatom, hogy a szomszéd ranghelyénél is biztosítsuk a jogutódlást.

A gazdaságátadó nagyszülő unokájának adná át a gazdaságot, aki jelenleg 17 éves kiskorú. Lehetséges a gazdaságátadás megkezdése a 18. életév betöltése előtt? Pályázatot is igénybe vennének.

Dr. Cseh Tibor András: Igen, lehetséges.

A pályázatnál majd figyelni kell a szükséges végzettség meglétére.

Kizárólag magánerdőgazdálkodó őstermelő részt tud venni a gazdaságátadási pályázaton? Illetve korábban már kérdezték, hogy a tulajdonban lévő erdők STÉ meghatározásában mire lehet számítani?

Dr. Cseh Tibor András: Ezek még eldöntendő kérdések a pályázat kidolgozása során, egy kis türelmet kérünk.

10.000 STÉ üzemméret alatt nem adható át a gazdaság? (min 8,5 ha szemes kukorica) Akkor sem ha esetleg ezzel nőne meg az átvevő gazdasága 10.000 STÉ fölé?

Dr. Cseh Tibor András: Átadható 10 000 STÉ alatt is, nincs ilyen előírás a jogszabályban.

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a 2021-es KAP stratégiai tervezetben megjelölt 602 gazdaságátvevő és a 456 gazdaságátadó kedvezményezetti létszámot mennyivel bővítik ki amennyiben nagyobb lesz az érdeklődés?

Illetve második kérdésem az lenne az említett fiatal gazda pályázat kapcsán, hogy a RD01b_E01_FRM_73 - Fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak támogatása részt társítják-e a pályázathoz, vagy külön lesz pályázható a 40.000 euro-s standard fiatal gazda pályázat és a beruházásos támogatás?

Dr. Cseh Tibor András: Ezek még eldöntendő kérdések a pályázat kapcsán, egy kis türelmet kérünk még hozzá.

A gazdaság átvevőnek milyen kötelezettségei lesznek? Milyen feltételeket kell teljesíteni  átvétel után? Végezheti-e tevékenységét őstermelőkét?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, végezheti őstermelőként, de akár más formában is.

A jogszabály nem ír elő speciális követelményeket.

Gazdaságátadási támogatás igénybevételéhez az átvevőnek főállású őstermelővé kell vállnia az átvevéshez? Tehát, ha van bejelentett 8 órás munkahely, amellett is átvehető?

Dr. Cseh Tibor András: A tervek szerint nem kell főállású termelőnek lennie.

Ha mindkét félnek van Széchenyi Kártyája illetve számlája, akkor az átadásnál megmaradhat mindkét számla vagy egyet töröltetni kell? Vagy hogy mehet ez tovább ebben a formában?

Dr. Cseh Tibor András: Mivel a Széchenyi Kártyához kapcsolódó hiteljogviszony is átadásra kerül, így az Átadó KAVOSZ-os számlája is megszűnik.

Átadás után az ŐCSG-ből az átadó egyben ŐCSG vezetője kilép. Az átvevő ŐCSG tag lesz a vezető. A tagok személye nem változik .Tagok hozzátartozói viszonya átvevőhöz képest szülő, testvér, szülő testvére és gyermekei. Ez lehetséges?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, ugyanis az ŐCSG-nél a "hozzátartozói láncolatot" kell vizsgálni, ami egy sokkal tágabb kategória.

Az átadó egyéni vállalkozó, az átvevő lehet-e őstermelő?

Dr. Cseh Tibor András: Igen.

Az átvevő Mg-i mérnök precíziós szakmérnök, növényorvos végzettséggel rendelkezik, de még nincs mezőgazdaságból származó árbevétele. Pályázhat-e átvevőként?

Dr. Cseh Tibor András: Ez még eldöntendő kérdés a pályázat kapcsán, egy kis türelmet kérünk még hozzá.

Kötelező minden földtulajdon átadása? Megmaradhat-e egy szántó zártkert (0,14ha), illetve (erdő 1,5 ha), ha ezeken a területeken csak saját célra történő termelést folytat az átadó a jövőben?

Dr. Cseh Tibor András: Igen, csak az száll át, ami a gazdaságátadási szerződésben szerepel. Viszont fontos, hogy őstermelőként törlésre kerül az átadást követően.

A teljes Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webináriumot itt tudod visszanézni: