A sikeres burgonyatermesztés nagy figyelmet kíván. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit, mikor, hogyan és minek a segítségével vetünk el, majd nevelünk fel, és a fajtaválasztás nehézségein túl még számtalan más tényező is befolyásolja a végeredményt.

Vegyük hát sorra, miként is kell eljárnunk ahhoz, hogy méretes, egészséges és bőven termő burgonyát nevelhessünk kertünkben – írja az egy.hu szerzője Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, kertészmérnök.

burgonya

A burgonya nagyon meghálálja a többszöri, kisebb adagokban végzett öntözést – fotó: pixabay.com

A burgonya öntözése

Mivel a vetőburgonyák már régen a talajba kerültek, a fajtaválasztás és talajelőkészítés témája az idén már csak a vetőmagszedés időszakában merül fel újra. Annál fontosabb azonban a hatékony növényvédelem, a tápanyag-utánpótlás és az ápolási feladatok kivesézése, amelyek közül az első és legfontosabb a burgonya öntözése.

A burgonya nagyon meghálálja a többszöri, kisebb adagokban végzett öntözést, amit lehetőség szerint a kora reggeli vagy késő délutáni órákban végezzünk el. Fontos, hogy a vizet mindig a tövekhez juttassuk, ne a lombozatra, mert a nagy mennyiségű és rendszeresen kapott víztől a lombozat gyorsan megbetegedhet.

burgonya

Igyekezzünk természetes tápanyag-utánpótlási megoldásokat alkalmazni – fotó: pixabay.com

A burgonya tápanyag-utánpótlása

A másik, amire érdemes odafigyelnünk az a burgonya tápanyag-utánpótlása a virágzás kezdetekor és termésalakuláskor. Igyekezzünk természetes tápanyag-utánpótlási megoldásokat alkalmazni, és ne vigyük túlzásba a nitrogén adagolását, mert az kizárólag csak a lombozatot növeli. Meghálálja viszont a kerti komposztot és a megfelelő mulcsozást is.

A burgonyalombról nem árt leszedegetni a kártevőket és közben alaposan szemügyre venni a leveleket, amelyek nagy eséllyel megmutatják, ha valamilyen tápanyaghiányban szenved a növényünk:

  • ha a levelek veszítenek élénk zöld színükből, akkor valószínűleg nitrogénhiány alakult ki. különösen igaz ez akkor, ha a jelenséget az alsó leveleken figyelhetjük meg.
  • nitrogénhiányra kell gyanakodni akkor is, ha a burgonya növekedése lassú – amennyiben ezt nem kezeljük megfelelően, nem számíthatunk méretes burgonyákra.
  • a foszfornak a gyökérfejlődésben és a virágzásban van fontos szerepe. A hiánya elsőként az idősebb leveleken mutatkozik meg, jellegzetes tüneteket okozva. A levelek sötétzöldek vagy vöröses színűek lesznek, a virágzás sem megfelelő, ha pedig nagyon nagy a foszforhiány, akkor jellemző a gumók csökkent képződése.
  • káliumhiányt a gumó méretbeli lemaradása jelzi, illetve a levélszélektől befelé terjedő klorofillelhalás. A levelek ilyenkor bronzos színűvé válnak, és a levélszéleken, levélcsúcsokon klorózis látható.
  • a magnéziumhiány tünete a levél márványozottsága, a levél széle felől egyre nagyobb, és egyre élesebben kivehető klorotikus foltok jelennek meg.


burgonya

A burgonyabogár a burgonya leveleinek fonákjára május végén rakja le tojásait – fotó: pixabay.com

A burgonya növényvédelme

Mindenki  tudja, hogy a burgonyánál a vírusos és gombás megbetegedések könnyen és gyorsan tönkretehetik az állományt: ezek ellen főként a megfelelő fajtaválasztással védekezhetünk. A leginkább ellenálló hazai fajták között ott van a Balatoni rózsa, a Katica, a Démon, a Góliát vagy a Hópehely.

A burgonya viszonylag sok kártevőnek és betegségnek van kitéve, amelyek ellen nem mindig egyszerű védekezni. A burgonyabogár például a burgonya leveleinek fonákjára május végén rakja le tojásait, és ha ezt nem vesszük észre időben, akkor sok bosszúságot fog okozni.

A tapasztalatok szerint a burgonya közelébe ültetett sarkantyúka, koriander, macskamenta és gilisztaűző varádics eredményesen tartják távol a kártevőket, míg a bársonyvirág a fonálférgektől menti meg a termést, az orvosi zsályával pedig elűzhetjük a földibolhákat.

Érdemes figyelni arra is, hogy a krumpli bizonyos növényi szomszédok közelségét nem szereti, ezért semmiképp ne vessünk mellé spárgát, sárgarépát, hagymát vagy napraforgót, mert ezek visszavethetik a gumók fejlődését.

Léteznek azonban kifejezetten kedvelt társnövényei is, ilyen a káposzta, a bab és a kukorica – ezek állítólag jobbá teszik az ízét, a torma erősíti ellenálló képességét, a kamilla, a kakukkfű, a cickafark és a petrezselyem elősegíti a fejlődését, és még növényvédelmi szolgáltatásokat is nyújt a számára.

burgonya

Megéri a gondoskodás – fotó: pixabay.com

Eredményesen burgonyát termelni nem tartozik éppen a legkönnyebb vállalások közzé, de állandó odafigyeléssel kivitelezhető. Megéri a gondoskodás, hiszen ha sikerül megfelelő termést elérnünk, az nemcsak a gumók méretén, egészségén vagy a termés mennyiségén látható, hanem a burgonyák eltarthatóságán is. Arról nem is beszélve, hogy valóban tudjuk, hogy mikor és mennyi növényvédő szerrel lett kezelve.