A füge mostanában már nem számít különlegesnek, sőt, egyre több kertben kap helyet. Ez pedig nem csoda, hiszen ha jól érzi magát, nagyon finom és bőséges terméssel ajándékoz meg bennünket. Gyakran már túlságosan sokkal is, és mivel nem lehet hosszú ideig tárolni nyersen, így sokan gondban vannak, mit is kezdjenek ilyen sok fügével. Szóba jöhet sok minden, többek között a pálinka is, de a fügéből kiváló lekvárt is lehet készíteni. Akár ajándékba is, hiszen igazán különleges finomság.

A füge az egész világon a bőség, a termékenység, a béke és a jólét szimbólumának számított. A görög mitológiában Zeusz fügefává változik a titánok háborúja során, míg a buddhisták úgy vélik, hogy Buddha egy fügefa alatt ülve találta meg a megvilágosodást. De még a Bibliában is fontos szerepet tölt be a füge, hiszen Ádám és Éva Édenkertjének gyümölcse volt, a levele pedig ruhaként szolgált. Az első sportolók fügét ettek az edzések előtt, és még a győztesek koszorúja is fügéből állt.

Készíts finom lekvárt a fügéből

Nagyon finom a füge csak magában, de szeretjük salátában, grill húsokhoz vagy süteményben, de a házi fügelekvár is igazán finom. A lekvárt kenhetjük kalácsra vagy pirítósra, de sajtok és húsok mellé is kiváló.

Szükséges hozzá 1 kg friss füge, 1 csésze kristálycukor, negyed csésze citromlé, ha pedig szeretnénk, kerülhet bele 1 teáskanál vanília kivonat és negyed teáskanál őrölt fahéj is.

Mossuk meg a fügét, majd vágjuk negyedekre. Tegyük egy lábasba, adjuk hozzá a cukrot és a citromlevet, keverjük össze, és hagyjuk állni fél óráig, hogy a füge levet eresszen. Ezután közepes lángon forraljuk fel a fügekeveréket, és vegyük vissza a hőmérsékletet. Időnként megkeverve hagyjuk főni 45-60 percig, egészen addig, míg be nem sűrűsödik. A főzés utolsó 10 percében, ha szeretnénk, adjuk hozzá a vaníliakivonatot és az őrölt fahéjat, de ezek nélkül is tökéletesen finom az íze.

Óvatosan öntsük a forró lekvárt a sterilizált üvegekbe, és hagyjunk egy kis helyet a tetején. Zárjuk le az üvegeket, és tegyük őket 10 percre forrásban lévő vízbe, majd hagyjuk kihűlni az üvegeket és tegyük hűvös, sötét helyre. Felbontás után tegyük a fügelekvárt hűtőbe.


Ahány ház, annyi szokás. A füge esetében is

A világ számos országában rajonganak a fügéért és készítenek belőle igazi finomságokat. Olaszországban a friss fügét gyakran párosítják a prosciuttóval előételként. A fügebefőtt az olasz háztartásokban egyáltalán nem számít ritkaságnak. Sajtokhoz vagy péksüteményekhez fogyasztják.

fügelekvár füge

A fügéből készült lekvárt kenhetjük kalácsra, kenyérre, de sajtok és hús mellé is nagyon finom. Fotó: Shutterstock

Franciaországban leginkább a süteményekben szeretik a fügét, gyakran mandulával és mézzel kombinálva. A fügéből füge tapenade is készül, amely finom olajbogyóval és kapribogyóval készült krém. Spanyolországban a füge desszertként találja meg a helyét, például fügetortaként, de sült húsokban és pörköltekben is használják.

Görögországban a fügét szárítják és harapnivalóként fogyasztják, vagy sütéshez használják. Belőle készül a karácsonyi kenyér, a Christopsomo is.

Ezt tedd, ha hullik a füge

A füge igazán kedvelt gyümölcs hazánkban, ráadásul ritkán mutat nekünk fügét, hiszen, ha jól érzi magát, bőségesen ellát bennünket csodálatos gyümölcsével. Azonban előfordulhat, hogy szomorúan látjuk, több az éretlen füge a földön, mint a fügefán. Ennek pedig számtalan oka lehet.

Azonban, ha tudjuk az okokat, akkor meg is tudjuk előzni azokat, és rengeteg, érett fügében lehet részünk. Azt azonban ne feledjük, hogy a füge nagyon komoly sérüléseket tud okozni, ha kesztyű nélkül szedjük. Úgyhogy legyünk vele óvatosak!

A füge bőségesen terem, azonban ha nem megfelelők számára a környezeti körülmények, illetve kártevők vagy betegség támadta meg, sajnos idő előtt le fogja hullatni a gyümölcsét. Az éretlen füge pedig nem fog már utólag beérni.

1. Gondoskodjunk a vízellátásáról, hiszen ha nem megfelelő mennyiségű vízellátásban van része a fügének, sajnos előfordulhat, hogy egyáltalán nem hoz gyümölcsöt, vagy pedig idő előtt lehullanak az éretlen fügék. A vízhiányt nem csak erről lehet felismerni, hanem onnan is, hogy a füge levelei elkezdenek elszáradni, összepöndörödni, majd lehullani. Így hát érdemes odafigyelni rá, hogy rendszeresen öntözzük a fügét. A töve köré szórt mulcsréteg segít, hogy minél tovább a talajban maradjon a nedvesség, ráadásul a gyomok távoltartására is igazán hasznos megoldás, és a talaj hőmérsékletét is kiválóan szabályozza.

2. Ha túlságosan sok nitrogénben gazdag műtrágyát adtunk a fügének, az is okozhatja a gyümölcsök idő előtti lehullását. A gyümölcsök ráadásul nem fognak kellő módon kifejlődni. A fügefák esetén nem szükséges a rendszeres műtrágyázás, azonban a rendszeres tápanyag-utánpótlás fontos a konténerben nevelt, homokos talajba ültetett fügefák esetében, és akkor is, ha azt látjuk, a fügefa nem nőtt kellő mértékben az utóbbi időben.

3. Kártevők és betegségek is okozhatják, hogy nem lesz képes a gyümölcs kellőképpen fejlődni és beérni. A talajban lakó fonálférgek okozhatják a fa levelének sárgulását, azt, hogy nagyon aprók maradnak a gyümölcsök, és persze azt is, hogy éretlenül hullanak le.

Ellenük remek megoldás, hogy alaposan megöntözzük a talajt, majd átlátszó műanyag lapokat terítünk szét rajta. Így a napsütés segítségével a kártevők nem fogják túlélni a takarást. A füge esetében a rozsdagomba is okozhatja  gyümölcshullást, melyet úgy tudunk megelőzni, ha öntözéskor ügyelünk rá, hogy a víz ne érje a leveleket.

füge

A fügéből készült lekvár nagyon egészséges és különlegesen ízletes. Fotó: Shutterstock

4. Ha azt szeretnénk, hogy a legtöbb füge beérjen, ne hagyjunk meg minden hajtást. A gyümölcsritkítással ugyan kevesebb füge marad a növényen, de azok jóval nagyobbak lesznek, és gyorsabban is be fognak érni, hiszen a növény minden energiáját rájuk tudja fordítani. Minél több a gyümölcs, annál később érik be, és annál kisebb lesz.

Ismerd meg a füge titkait

A füge az egyik legősibb kultúrnövény, melynek hazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de termelik Észak-Afrikában és Dél-Európában is. Hazánkban már az Anjouk korában is ismert volt a füge, ám az első bokrokat valószínűleg a törökök telepítették.

Habár a legfinomabb nyersen fogyasztva, de kiváló saláták ízesítésére, sajtok és sonka társaságában is. A fügéből készíthetünk pálinkát, bort, lekvárt, befőttet, de akár süteményekbe is tehetjük, és aszalva is nagyon finom.

A füge nem képes utóérésre, éppen ezért nagyon fontos, hogy a legérettebb pillanatában szedjük le. Ehhez persze ismerni kell a füge fajtáját, mivel amikor beérik, akkor meg fog változni a színe. Az éretlen füge általában kicsi és zöld, míg érett fügeként a színe barna, esetleg lila, és ahogy érik, úgy konyul le egyre jobban. Természetesen a mérete is növekedni fog az éréssel együtt, és puhává is válik.

A félig érett füge se vesszen kárba

A füge nem utóérő, így nagyon szomorú látvány, amikor félig éretten hullanak le, vagy maradnak a fügefán a finom gyümölcsök. Azonban a félig érett fügékből nagyon finom dzsemet készíthetünk. Ehhez szükségünk lesz 1 kg éretlen, zöld fügére, 1 kg cukorra, 5 és fél bögre vízre, 1 citromra és 4 darab szegfűszegre.

Először mossuk meg a fügét, és távolítsuk el a szárát, ezek után pedig töltsünk meg egy lábost vízzel, és 10 percig forraljuk benne a fügét. Miután kihűlt, nyomjuk össze a fügét, majd forraljuk fel újra. Egy másik edényben forraljuk fel a vizet és a cukrot, majd adjuk hozzá a fügét és a szegfűszeget. Körülbelül fél óráig forraljuk, majd adjuk hozzá a citrom levét, és még 5 percig főzzük. A kész dzsemet tegyük kifőzött üvegekbe.

Vigyázz a fügével!

A meleg időjárás és a füge együtt nagyon komoly sérüléseket tud okozni, ezért mindig ügyeljünk rá, hogy kesztyűben és hosszú ujjú ruházatban menjünk a közelébe. A füge nedve ugyanis a meleg idő hatására bőrgyulladást idézhet elő nálunk. Akár allergiás tünetek is ki tudnak alakulni, ha valaki érzékeny a fügére, melyek a szedést követően okoznak bőrkiütéseket a terméssel, a levéllel és a füge nedvével érintkező bőrfelületeken.

A bőrnek közvetlenül kell érintkezni a nedvekkel, mindezt úgy, hogy közben erős napfény is éri a bőrt, és ez így együttesen képes bőrgyulladást kiváltani. A kezdeti vörös foltok után gyulladás, duzzadás, és égési tünetekhez hasonló hólyagok is jelentkezhetnek.

A füge nem csak finom, de még egészséges is

1. A füge kiváló emésztési zavarok esetén. A mértékre azonban nagyon oda kell figyelni, mert a túlságosan sok füge hasmenést okozhat.

2. Köptetőszerként is alkalmazzák, légúti panaszok esetén, de a szájban lévő afták ellen is kiváló, mivel csillapítja az ott érzett fájdalmat.

3. A fügében rengeteg ásványi anyag és vitamin található, így igen jelentős az A-, B1- és B2 vitamin tartalma, emellett  antioxidánsokban is bővelkedik. Magas C-vitamin, kalcium, nátrium és vastartalma, továbbá frissen fogyasztva kálium- és magnéziumtartalma is jelentős. Található még benne pektin, rostanyagok, fehérjék és szerves savak.

4. A füge segít energiával ellátni bennünket, és még a koncentrálásban is lehet rá számítani.

5. A füge nem csak elfogyasztva segít. Külsőleg kiváló bőrápoló, így számíthatunk rá a különféle bőrproblémák orvoslásában, és feszesebbé, egészségesebbé teszi a megfáradt bőrt.

Tartsunk hát fügét a kertben, és fogyasszunk is sokat belőle!