A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság készültségi fokozatot rendelt el vízhiány miatt, amit a csapadékmentes időjárás okozott.

Erőteles aszály

Sok helyen erőteljes aszály sújtja az országot. Budapesttől délre és délnyugatra elhelyezkedő területek a tartós csapadékhiány miatt szinte teljesen kiszáradtak. Most már tehát nemcsak a Közép-Tisza térségében, hanem a fővárostól délire is másodfokú készenlét van érvényben.

A Közép-Tisza vidékét érintő készültséget már több mint két hete, július 15-én rendelte el a szolnoki központú Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTVIZIG), a nagykunsági, a zagyva, a jászsági és a homokhátsági vízhiánykezelő körzetekben, az igazgatóság teljes működési területét érintően. Majd augusztus elsején a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója által elrendelte, a Budapesttől délre fekvő területeket érintő készültségét.


Nagy a gond

A Tisza vidéken a vízügyi szakemberek a vízvisszatartáson túl nagy figyelmet szentelnek a mezőgazdasági vízfelhasználás ellenőrzésére, a precíz vízkormányzásra, valamint a holtágak, csatornák feltöltésére, illetve azok vízpótlására. Ebben az évben eddig a csapadékösszeg ezen a területen 239,4 mm volt, ami több mint 75 mm-rel marad el a sokéves átlagtól.

Budapest is érintett

"A megfelelő vízkormányzás biztosítása, az öntözési igények kiszolgálása és a fokozott figyelőszolgálat felállítása és működtetése érdekében 2024. július 30-án 10:00 órától II. fokú vízhiány elleni készültségi fokozat lépett életbe a 02.01. számú Gyáli, a 02.02. számú Észak-Duna-völgyi és a 02.03. számú Érd-Ráckevei vízhiánykezelő körzetekben"

- írta meg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a Facebook oldalán.

Mit jelent ez pontosan?

A vízügynél az I. fokú készültség a leggyengébb. A területileg illetékes igazgatóság ekkor gondoskodik a szükséges vízkormányzásról, a karbantartásról, az üzembiztonságról, ezt követően felkészül a további intézkedésekre. A II. fokú készültség esetén viszont gondoskodnia kell az alábbiakról:

  • a szállítható szivattyúk üzembe állításáról,
  • a vízpótlás megkezdéséről,
  • a vízi létesítmények üzemrendjeinek szükség szerinti átalakításáról.

Meg kell kezdeni a vízpótlást - fotó: pexels.com

III. fokú készültség esetén már vízkorlátozásokat vezethetnek be, hiszen biztosítani kell a vízkészlet biztosításáról. A legmagasabb készültségnél rendkívüli intézkedéseket rendelhetnek el, amikor a létfenntartási ivó- és közegészségügyi, katasztrófalehárítási vízigények kielégítése az elsődleges cél.

Forrás: divany.hu