Ha nyár, akkor uborka. Akár a tejfölös uborkasalátára gondolunk, akár a kovászos uborkára, egészen biztos, hogy nem hiányozhat egyetlen asztalról sem. A legjobb pedig akkor, ha egyenesen a kertből szedve kerül a család elé.

Nem is csoda, hogy Tiberius császár idején szekereket töltöttek meg földdel, és abba nevelték az uborkákat. Ha kellett, a szekeret eltolták olyan helyre, ahol több napfény érte a növényeket, hogy előbb jussanak friss uborkához. Még a hadjáratok alatt is magukkal vitték a mozgó ágyásokat, hiszen úgy vélték, az uborkának gyógyító ereje van.

Ráadásul nem csak belül, kívül is a hasznunkra van, hiszen a szemünkre is helyezhetünk belőle pár karikát, hogy frissebb legyen a tekintetünk, és arcpakolásként is látványos eredményeket érhetünk el vele. Mégis, sokszor okoz bosszúságot, amikor keserű, vagy túl apró. De a megoldás a kezünkben van ilyen esetekben is. Ráadásul csupán néhány dologra kell odafigyelni, és akkor szép nagy, és cseppet sem keserű lesz az uborka a kertben. Úgyhogy, uborkára fel! Ha nincs kertünk, még az erkélyen is megterem, így semmi esetre se mondjunk le róla!

Ismerd meg az uborkát

Az uborka a kabakosok családjába tartozik. Váltivarú egylaki faj, ami azt jelenti, hogy egy növényen találhatunk nő- és hímvirágokat is. Melegigényes növény, a fagyra nagyon érzékeny. Leggyakoribb kártevői az üvegházi molytetű és a lisztharmat.

uborka

Az uborka nem támaszt óriási igényeket termesztője elé, de érdemes azokat betartani, hogy finom termésünk legyen. Fotó: Pixabay

Három fajtatípusra osztható. Lehet elraknivaló-, saláta- és félhosszú-, vagy kígyóuborka. Az uborka kalóriatartalma igen alacsony, így bátran fogyaszthatják azok is, akik ügyelnek az alakjukra. Sőt, olyan életképes, hogy a magja akár 5 éven át képes megőrizni csírázóképességét.


Így termeszd az uborkát

1. Az uborkát vethetjük magról, de palántaként is kikerülhet a kertbe.

2. A vetésénél figyelni kell rá, hogy a sortávolság ne legyen kevesebb, mint 100-140 cm, a tőtávolság pedig körülbelül 20-30 cm legyen, hiszen az uborkának sok helyre van szüksége. A magot nem szabad túl mélyre vetni, elég csupán 3-4 cm mélységet biztosítani számára.

3. Az uborka nagyon vízigényes, azonban a sok öntözést gyors fejlődéssel hálálja meg. Szezonja június közepétől szeptember végéig tart.

4. Tök közelébe ne ültessük, mert annyira szeretik egymást, hogy érdekes, de nem biztos, hogy ízletes újdonságokat képesek létrehozni a titkos kapcsolatukból. Mivel az uborka nagyon kedveli a meleget, a palántákat csak a fagyok után szabad kiültetni.

5. Rendszeresen szüreteljük az uborkákat, hogy ezzel a növényt újabb virágzásra késztessük. Az uborkát ráadásul nem csak szabadföldben, de balkonon és magaságyásban is termeszthetjük.

6. Az uborka életében először háromleveles palántaként jön el a metszés ideje. Ekkor kell visszacsípni, hogy elágazzon. A második metszésnél a hajtást 5-6 lomblevél felett vágjuk vissza, míg a harmadik metszéskor a harmadrendű hajtásokat két levélre vágjuk meg.

7. Ajánlatos az uborka számára támaszt készíteni, hogy az indák ne a földön heverjenek. Ehhez elég akár néhány ágat letűzni a földbe, és hagyni, hogy az indák felkapaszkodjanak, de akár csinos kis létrát is építhetünk neki. Sőt, ha nincs helyünk, hogy oldalra terjeszkedjen, akkor irány az ég felé! A legtöbb növényt ugyanis fel is tudjuk futtatni, így jóval kevesebb helyet fog foglalni.

Így vágj bele az uborka függőleges termesztésébe

Az uborka szerencsére nem tériszonyos, így nyugodtan vágjunk bele vele a vertikális kertészkedés rejtelmeibe. Remek módszer erre, ha egy 150-180 cm magasságú futtatórácsot helyezünk el jó stabilan úgy, hogy ne dőlhessen el. A rács alja legyen minimum 15 cm-re a talajtól. Így akár az erkélyen is termeszthetjük, azonban mindenképpen kössük ki a növényeket, mert egyrészt megsérülhetnek egy nagyobb viharban, másrészt nem biztos, hogy sokan értékelik, ha uborkaeső hullik alá az autójukra a tizedik emelet magasságából.

Ez lehet az oka, ha keserű, vagy apró az uborka

1. Ha nem figyelünk oda az uborka talajára, annak a termés látja kárát. Az uborkának laza, humuszban gazdag talajra van szüksége. Ehhez szükséges, hogy érett komposztot adjunk a talajhoz. Az is nagyon lényeges, hogy az uborka négy évig ne kerüljön a kert ugyanazon területére, mert akkor a talaj kifárad, és nem jut elegendő mennyiségű tápanyag az uborka számára.

2. A támaszték is nagyon fontos, hiszen ha nem ellenőrizzük folyamatosan, akkor az uborka a földre kerül, így ahelyett, hogy ízletes lenne a napfény hatására, kicsi és keserű marad.

3. Ha nem öntözzük eleget, bizony jóval kisebb lesz a termés. Ha nem jut kellő mennyiségű vízhez, nem csak kicsi marad, de keserű is lesz az íze.

4. Ne feledkezzünk meg a metszésről sem, hiszen ez is garantálja a bőséges, méretes termést.

Ezért fogyassz sok uborkát

Az uborka leve kívül és belül is hasznos. Ha megisszuk, vitamin és ásványisó tartalma biztosítja számunkra, hogy ne csak kellemes, hanem hasznos üdítő is legyen. Az uborka rengeteg káliumot, foszfort, vasat, kalciumot és nátriumot tartalmaz, de gazdag A-, B1-, B2-, B6- és C-vitaminban is. A héja is vitaminforrás, így érdemes nem megszabadítani tőle fogyasztás előtt.

Az illata miatt sok kozmetikai termék alapját képezi, hiszen segít az ellazulásban, a szemre helyezett uborkakarikák pedig megnyugtatják a szem körüli bőrt. A napégett bőrre helyezett uborkakarikák hamar enyhülést hoznak és meggátolják a felhólyagosodást.

kovászos uborka

Minden családnak megvan a maga kovászos uborka receptje, és természetesen azt tartja a legjobbnak. Fotó: Pixabay

Ezért hasznos a kovászos uborka

De nem csak nyersen, hanem kovászos uborka formájában is nagyon egészséges. A fermentált táplálékok a bennük található pre- és probiotikumok révén nagyon jót tesznek az emésztőrendszernek, elősegítve annak egészséges működését. Ezen kívül az immunrendszerünkre is jótékony hatással bírnak. Az egészséges bélflóra javítja az immunrendszert, megakadályozza az elhízást, enyhíti a puffadást és a székrekedést, ezen kívül a bőrünk is szebb lesz tőle, és csökkenti a szív- és érrendszeri problémák előfordulását.

A kovászos uborkalé ezen kívül enyhíti az izomgörcsöket is, így edzés után is nagyon hasznos a fogyasztása. Gyulladáscsökkentő hatásának következtében izomláz megelőzésére is kiváló. Pozitív hatással van a kovászos uborka fogyasztása a vércukorszint szabályozására is, és mivel gazdag antioxidánsokban, segít a szabadgyökök elleni harcban is.  Hasznos gyomorfájás esetében is, hiszen képes semlegesíteni a gyomornedvet. Így hát minden okunk megvan rá, hogy a kertünkben termesztett uborkából kovászos uborkát készítsünk.